Az önkéntesség csodája

Szívből jövő segítség

Mindenki azzal üti el a szabadidejét, ami éppen jólesik, és ami számára a pihenést jelenti. Vannak azonban olyanok, akik mások segítésével töltik ezt az időt. Az önkéntes munka nem fizetségért, hanem szívből történik – ezt bizonyítja négy helyi hős története is.

A gyermekvilág kiszínezése

Kinga 48 éves, és még középiskolásként kezdett önkénteskedni. Egy helyi árvaházban segített, vigyázott a gyerekekre. Számára maradandó emlék, amikor egy roma származású kisfiú nagyon megszerette, és ragaszkodott hozzá.

„Mindig a kezemet fogta, és órákon át könyörgött, hogy vigyem haza, és készítsek neki töltött káposztát” – mesélte. Többször vitte haza a családjához, mígnem a kisfiút más városba helyezték.

Jelenleg az Alpha Transilvană Alapítványnál önkénteskedik, immár nyolc éve, ahol halmozottan sérült gyerekekkel foglalkozik. Nemcsak a gyerekek, hanem családjuk és az ottani munkaközösség is közel áll hozzá a sok közös eseménynek, rendezvénynek és születésnapnak köszönhetően. „Ha el is mennek az alapítványtól, nyomon követem további életüket” – tette hozzá.

Kingát családja mindig is támogatta, és tőle egyfajta új szemléletet tanult. Gyermekei is lelkesek, segítőkészek, szociális érzékenységük és empátiájuk is részben ennek köszönhető. „Hálás vagyok ennek a közösségnek, mert tagjainak szűrőjén keresztül mindennap megtapasztalhatok egy másik valóságot, ahol minden kis lépés óriási lehet.”

Segítség első kézből

„Én a marosvásárhelyi sürgősségin, a rohammentő szolgálatnál önkénteskedem” – mondta a 21 éves Imre. Számára ez elsőéves hallgatói gyakorlatként indult, de megszerette, és másodéven, egy vizsga letételével be is jutott önkéntesként.

„Az első tapasztalatom pozitív volt” – mesélte. Ekkor vált számára igazán világossá, mennyi beteg ember van, és hogy mennyire hálásak tudnak lenni, ha segítenek nekik. „Örömmel tanítanak, és figyelik lépteinket napról napra” – tette hozzá.

Számtalan tudást és tapasztalatot szerzett másfél év alatt, ezért is döntött úgy, hogy önkéntes lesz. Úgy érezte, az egyetemen tanult elmélet mellett gyakorlatban is szeretne fejlődni.

A munkában nemcsak pozitív, hanem negatív helyzettel is találkoznak. Mégis, orvosként, asszisztensként, ápolóként és önkéntesként egy csapatban azon dolgoznak, hogy életeket mentsenek. „A legjobban azt szeretem, amikor a segítségünkért mosolyt látok a páciensek arcán, és a hálás tekintetüket” – mondta Imre.

Szerinte ebben a szakmában a lelki támogatás és a biztatás a legfontosabb, hiszen sok odaadás és idő kell, hogy a munka gyümölcse beérjen. Családja, párja és barátai is támogatják ezen az úton.

„Végezetül csak ajánlani tudom ezt a tevékenységet bárkinek, bármilyen szakágban, mivel csak gazdagodni tudsz tudással, ismeretséggel s jó pillanatokkal.”

Színház-szerelem

Adrien 17 éves, lassan két éve önkénteskedik a színházban. Színészmesterség szakon tanul, ezért közel érzi magához a színházi világot. Emellett szeret emberekkel foglalkozni, így úgy érezte, ez a tökéletes út számára.

Első alkalommal nem igazán tudta, mit kell csinálni, ha probléma adódik, de egy tapasztalt önkéntes mellé osztották be, akitől megtanulhatta a teendőket. „Az első tapasztalatom pozitív volt, és alig vártam, hogy újra mehessek” – mesélte.

A színházi önkéntesek szabadon választhatják meg, hogy az adott előadáson milyen munkakört vállalnak. Adriennek a legkellemesebb az, amikor az ajtónál fogadja a nézőket. „Csodálatos az egész csapat, az, hogy mennyire összetetten tudunk dolgozni” – mondta.

Az elmúlt két évben rengeteg tapasztalatot nyert, új embereket ismert meg, megtanulta a csapatmunka fontosságát, és betekintést nyert a színészek életébe is. Voltak nehezebb helyzetek – főleg előadás közben –, de mindig a protokoll szerint járt el. „Minél nyugodtabban kezeli az ember, annál hamarabb oldódik meg a probléma” – vallja.

Családja örömmel támogatja. Édesanyja javasolta is neki, hogy kezdjen el önkéntes munkát a színházban. Barátai is jó ötletnek tartották, sőt volt, aki kedvet kapott hozzá. „Mi azért vagyunk, hogy segítsünk az embereknek. Jó lenne, ha az emberek jobban figyelnének ránk, hiszen nem az önkéntesek hibája, ha valami rosszul történik – mi azért vagyunk, hogy segítsünk.”

Éjjel-nappal készenlétben

„2016. február 14. óta vagyok önkéntes tűzoltó a balavásári önkéntes tűzoltóknál” – mondta a 31 éves Zsolt. Egy baleset alkalmával kereste fel a tűzoltókat, és elmondta, hogy régóta figyeli a munkájukat, szeretne ő is segíteni. A válasz egyszerű volt: „Ezt a munkát csak úgy lehet csinálni, ha szereted, odaadó vagy, feláldozod a szabadidőd, és éjjel-nappal készen állsz a bajbajutottakon segíteni.”

Zsolt kiskora óta vonzódott ehhez a hivatáshoz – akkor még csak távolról figyelte a tűzoltók munkáját, ma már aktívan részt vesz benne. Munkaidő után szokott menni bevetésekre, reggelig. A riasztásokra általában 10–15 perc alatt érnek a helyszínre, és gyakran tartanak közös gyakorlatokat más tűzoltókkal: például személymentést tetőről vagy pincéből, illetve a bevetési eszközök használatát.

Egy emlékezetes eset a világjárvány idején történt: „Volt egy erdőtűz, és megkérdeztük az erdészt, meg lehet-e közelíteni a tűzoltóautóval. Azt mondta: ‘Igen, persze, olyan az út, mint a bőr.’ Ehhez képest, amikor odaértünk, mintha szántáson jártunk volna – még a nagyautóval is elakadtunk.”

A munka nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is megterhelő. Háznál tetőre kell mászni, erdő- és bozóttüzeknél hegyre vagy dombra cipelni a vízzel teli tömlőt. Lelkileg nehéz, mert az áldozatok között lehetnek gyerekek, rokonok vagy ismerősök is.

A csapatmunka ebben a szakmában kiemelten fontos. Mindezek mellett a gyorsaság is lényeges, hiszen ennek köszönhető a lakosság hálája. Zsolt üzenete azoknak, akik fontolgatják, hogy önkéntes tűzoltók legyenek: 

„A tűzoltó oda megy, ahonnan mindenki más rohan. Menteni kell mások életét és vagyonát, miközben a saját épsége is veszélyben van. Ha szeretsz segíteni, képes vagy feláldozni a szabadidőd, és hajnali háromkor is felkelsz, ne gondolkodj sokat – egyre kevesebb az önkéntes tűzoltó, és szükség van ránk!”

Az önkéntességnek ezer arca van: lehet gyerekek mosolya, egy beteg hálás tekintete, egy néző elégedett tapsa vagy egy megmentett otthon. Ami közös bennük, az a szívből jövő segítség. Ezek a történetek is bizonyítják, hogy néhány órai önzetlenség egész életeket képes szebbé tenni – másokét és a sajátunkat is.