Az Istennel járó Juhász András László emlékére
Immár húsz éve, hogy elhunyt a Marosvásárhelyi Szabadi úti Református Gyülekezet jeles lelkipásztora.
Immár húsz éve, hogy elhunyt a Marosvásárhelyi Szabadi úti Református Gyülekezet jeles lelkipásztora, az erdélyi tudományossághoz egyháztörténészként kötődő drága barátunk, akinek terméssel telített gyümölcsfához hasonló élete ma is hiányzik tündérkertünkből.
Posztumusz művének, az 1983-ban megvédett doktori értekezésének „különlegesen nagy értéke, hogy kitapintotta, áttekintette azokat a törekvéseket, amelyekben kirajzolódtak a különböző felekezetek keresztyén együttélésének alaptörvényei”, és a gyülekezeti elv fontosságára hívta fel a kellő figyelmet.
Hiteles prédikálása, evangéliumi (önzetlen, gyöngéd, bátor, szavakkal el sem mondható) szeretetének tapasztalása vigasztalásként hatott a népe körében. A lelkészek és a presbiterek kollégiuma a kegyelmi idő alkalmas pillanatában a huszonötezer lelket számláló Maros-Mezőségi Egyházmegye esperesévé választotta 1990 márciusában. „Az egyházmegye a polgári Maros megyében levő mezőségi református gyülekezeteket kívánta felkarolni és a földrajzi egységen túl szellemi, lelki és anyagi közösséggé alakítani. A négy marosvásárhelyi gyülekezet az anyagi háttéren túl erkölcsi és lelki biztonságot kívánt nyújtani a Mezőségen lakó magyar református híveknek, s a gyülekezeti szolgálatok által anyanyelvük, hitük, népi hagyományaik megtartásában és megmaradásában segíteni.”
Gyülekezete előtt, ahol ma vendégház őrzi a nevét, közismert volt, hogy mások terhét is hordozták, a betegeknek a Család az európai kapcsolatrendszerén keresztül gyógyszereket kerített, csendben és szerényen, a jobb és a bal kéz egymástól függetlenül végezte a diakóniai szolgálatot.
A haláltáncot „megéneklésre” keresztelt országban a magyarságára leselkedő veszélyeket is vállalta, el egészen az olyan hírcseréig, hogy az Ellenpontok egyik számát is nála olvastuk. Teológiai könyvtárat létesített és könyveket kölcsönzött, az üldözötteket asztalához ültette, közösséget vállalt az elesettekkel.
A legfontosabb azonban az, hogy alkalmas és alkalmatlan időkben egyaránt képviselte Megváltó Urának az ügyét.
Sokan és sok mindent tudnánk felsorolni, bizony jó lenne írásban rögzíteni, ezt még a hely szelleme is így kívánja. Humoros bizakodású és jövendőre figyelő tekintetének egyszer furcsa „elégtételben” volt része. Temetésen szolgált 1989 decemberének forradalmi feszültségében. Szürrealista látvány bontakozott ki a koszorúk közül az apostoli hitvallás fennhangon való elmondásakor: egy alagútnak használt közeli sírboltból a bukott szervek tagjai bújtak ki és vegyültek a gyászolók közé meg az új időkbe. Ebből rögtön levonta a következtetést, azt, hogy akaratlanul is tanúja volt a „szellemi” visszaszüremkedésnek, amely a fekete márciushoz és a régi praktikák folytatásához vezetett. Bizonyosak vagyunk afelől, hogy az ősi erdélyi önrendelkezési intézményekért ő maga is harcolna, hiszen ezek mibenlétének és működésének szakavatott kutatója volt.
E helyen és alkalommal kérem mindazokat, akik ismerték és szerették, a kolozsvári, bukaresti és princetoni egyetemig, a detrehemi és a marosvásárhelyi parókiáig, hogy a hozzá kapcsolódó emlékeiket örökítsék meg és küldjék el hűséges segítőtársának, Anikónak.
Nemzedékünk példaképe volt, abban is, ahogyan a megpróbáltatásokat méltósággal fogadta, és ahogyan a társadalmi
(el)nyomást „gőgös alázatossággal” viselte. (Nagyapjának, dr. Tavaszy Sándor teológiai professzornak a jellemzése az erdélyi református lélek tartásáról.)
Temetésére szüleimmel együtt mentünk, sírván sirattuk. A feltámadás evangéliumát 1993. jan. 13-án dr. Kozma Zsolt hirdette Marosvásárhelyen, találó Igével emelte tekintetünket a magasba: Énok Istennel járt! (I. Móz.5, 21-24.)
Néhai dr. Juhász András szeretett családjával együttérezve, ahhoz, hogy elődeik nyomában az őrhelyeiken továbbra is állhatatosak maradjanak, Istentől sok erőt kívánunk!
Emléke legyen áldott!
Dr. Hermán M. János
Zwolle (Hollandia)
