2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az idei év prioritásait taglalta az RMDSZ az új parlamenti ülésszak kezdetén

  • 2014-02-04 17:11:13

Az idei év prioritásairól tárgyaltak hétfőn Bukarestben az RMDSZ képviselőházi csoportjának tagjai, valamint az ülésen újból bizalmat szavaztak a Szövetség alsóházi frakciójának vezetését ellátó parlamenti képviselőknek.

Az idei év prioritásairól tárgyaltak hétfőn Bukarestben az RMDSZ képviselőházi csoportjának tagjai, valamint az ülésen újból bizalmat szavaztak a Szövetség alsóházi frakciójának vezetését ellátó parlamenti képviselőknek.

„Az alkotmánymódosítás, valamint az autonómia-törvénytervezet benyújtása jelenti az RMDSZ számára a tavaszi parlamenti ülésszak két legfontosabb prioritását” – mutatott rá Máté András Levente a frakcióülést követően. Az újraválasztott frakcióvezető elmondta, hogy a Parlament alkotmánymódosítási szakbizottsága által elfogadott, az RMDSZ által benyújtott témajavaslatok véglegesítése kiemelt szerepet kapnak 2014-ben is. „Számunkra nagyon fontos, hogy azok a cikkelyek, amelyek a romániai magyar közösség érdekeit tartották szem előtt – a nemzeti szimbólumok szabad használata, a kulturális autonómia fogalmának használata –, benne maradjanak az új alkotmányban” – taglalta Máté András Levente. A Kolozs megyei képviselő hozzátette: az alkotmánymódosításnál minden bizonnyal Románia régiókra történő felosztása ismét előtérbe kerül, ezért az RMDSZ továbbra is fenntartja majd a speciális státusú régiókra, valamint az alrégiókra vonatkozó javaslatait.

„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kiemelt figyelmet fordít az autonómia-törvénytervezetre, reményeink szerint a szakértői csoport már ebben a hónapban elkészül a munkálatokkal. Amint a törvénytervezet szövege véglegesítődik, egy átfogó konzultáció veszi kezdetét – nem csak politikai szinten szeretnénk erről tárgyalni hanem a tervezet tartalmát ismertetni fogjuk a román társadalommal is –, mindezek után benyújtjuk a parlamentnek” – hangsúlyozta Máté.

Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a továbbiakban hangsúlyozta, hogy a Szövetség az elkövetkező periódusban is a rendelkezésére álló eszközökkel szorgalmazni fogja az anyanyelv használatát az igazságszolgáltatásban, egészségügyben. Az RMDSZ képviselőházi frakciója továbbra is sürgetni fogja a már évek óta a Parlamentben levő kisebbségi törvénytervezet elfogadását.

Máté András Levente elmondta, hogy a Szövetség prioritás-csomagja egy olyan törvénytervezetet is tartalmaz, amely konkrét megoldást kínál a devizahitellel rendelkező állampolgá-rok számára, amelyben azt kérik, hogy a valuta alapú jelzáloghitelek átváltása lej alapú hitelre ne az átváltás napján érvényes árfolyam szerint történjen, hanem a szerződés megkötésének hónapjában érvényes árfolyam szerint.

Az elmúlt időszakban a Szövetség honatyái törvénymódosítási javaslatokat tettek le a Dacia-betétesek kárpótlására, illetve pénzügyi amnesztiát szorgalmaznak azon nyugdíjasok számára, ahol a megyei nyugdíjpénztárak a jelenleg érvényben lévő nyugdíjtörvény alapján, a tévesen kiszámított nyugdíjak esetében visszafizetésre kötelezik a jogtalanul megkapott összegeket, valamint hamarosan a civil szervezetek által nyújtott szociális szolgáltatások támogatásáról szóló törvénytervezettel kapcsolatosan is benyújtják módosító javaslataikat.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató