2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az év végéig kifizetik a területalapú támogatásokat

  • 2014-11-11 15:04:20

Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter minapi nyilatkozata szerint az év végéig minden, 2014-es évre tervezett területalapú támogatást eljuttatnak a jogosultakhoz.  

Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter minapi nyilatkozata szerint az év végéig minden, 2014-es évre tervezett területalapú támogatást eljuttatnak a jogosultakhoz.

A tárcavezető azt mondta, hogy a mezőgazdasági kifizetési és intervenciós ügynökségek a területalapú támogatások több mint 90 százalékát eljuttatták a kedvezményezettekhez.

Később azt is bejelentette, hogy a miniszterelnök határozott utasítására fel kell gyorsítaniuk a kifizetéseket. A mezőgazdasági életjáradék teljes összegét kifizették a múlt évre, illetve a gázolaj-támogatást is a második negyedévre.

A területalapú támogatás (SAPS) előlegeként – mint már arról tájékoztattuk az olvasókat – hektáronként 69 eurót utaltak ki az igénylők bankszámláira, ami csak részben fedezi azokat a többletköltségeket, amelyek az őszi mezőgazdasági kampány során felmerülnek. 2014-re 156,89 euró értékű területalapú támogatást számoltak ki a gazdáknak, viszont egy meghatározott felső értékbe kell beilleszkedni, ami azt jelenti, hogy amennyiben több a jóváhagyott igénylés, mint a rendelkezésre álló pénz, minden kérelmező esetében arányosan csökkentik a kiutalandó összeget.

***

Daniel Constantin arról is beszélt, hogy az idén a húsmarháért állatonként 435 lejt fizettek. 2015-re egy vágómarháért több mint 1600 lejes támogatást terveznek. Az uniós direktívák értelmében a támogatások rendszere tovább bővül 2020-ig. Az új gazdasági fejlesztési stratégia a közepes parasztgazdaságok támogatását tekinti prioritásnak.

 

  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató