2022. december 10., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kolozsvártól Vásárhelyig

150 évvel ezelőtt, november 10-én tartották a Kolozsvári Magyar Királyi Tudományegyetem (1881-től Ferenc József Tudományegyetem) tanévnyitó ünnepségét – mondta Gaal György, az ismert helytörténész, irodalomtörténész, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tanára az Erdélyi Múzeum Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának Marosvásárhelyen tartott ünnepi ülésén, amelyről ezúttal részletesebben is olvashatnak. 

Első előadóként beszámolt arról, hogy az eseményt, amelyen Berde Áron rektort beiktatták, az egész város megünnepelte. Reggel hálaadó istentisztelettel kezdték a napot a különböző felekezetek templomaiban. Ezt követően a mai Báthory líceum egykori dísztermében tartották az ünnepélyes rektorbeiktatást, majd a Redut (Vigadó) nagytermében a 200 fős bankettet, a Farkas utcai régi színházban pedig az ünnepi előadást. A város pénzérméket nyomatott az esemény emlékére, este a házak ablakait gyertyával világították ki. 

Az idei kerek évforduló tiszteletére az Erdélyi Múzeum Egyesület Kolozsváron augusztusban tartott megemlékezést, annak keretében mutatták be az előadónak Az erdélyi tudományosság fellegvára című kötetét, amely A Kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem alapításának 150. évfordulójára alcímmel jelent meg gazdag képanyaggal. A könyvet a szerző a marosvásárhelyi rendezvényen is dedikálta. 

Örömmel szólt arról, hogy a Babeş–Bolyai Tudományegyetem saját ünnepeként emlékezett meg az évfordulóról, sőt az 1581-es Báthory-féle egyetemalapítást is felvállalta, amikor a lengyel trónon ülő Báthory István megalapította a kolozsvári jezsuita akadémiát. 


Előzmények

Előadásában Gaal György az egyetem, és elsősorban az orvosi kar épületeit vette számba, amelyekben 1872 őszén megkezdődött az oktatás. Az egyetem négy karral indult: Jog- és Államtudományi Kar, Orvosi Kar, Bölcsészet-, Nyelv- és Történelemtudományi Kar, Matematika és Természettudományi Kar. Csíráját a felekezeti tanintézetek mellett a Kolozsváron működő két főiskola, az Orvos-sebészi Tanintézet és a Királyi Jogakadémia alkotta országos hírű oktatókkal. Az is fontos szempont volt, hogy az 1859-ben megalakult Erdélyi Múzeum Egyesület gazdag könyvtárral és gyűjteményekkel rendelkezett, amelyeket az egyetem rendelkezésére bocsátott. Továbbá Erdély és az anyaország egyesülését követően a főkormányszék (királyi helyhatóság) épülete, az úgynevezett ó- és újkollégium felszabadult, amelyben az oktatást elkezdhették. 

Az Orvos-sebészi Tanintézetben korábban sebészmestereket és bábákat képeztek, akik kisebb városok lakóit látták el, ahova nem jutott Pesten vagy külföldön tanult orvos. A gyakorlati tevékenységet a főiskola hallgatói az Országos Karolina Kórházban végezték, amely 1820-ban nyílt meg, és vette fel Karolina Auguszta császárné nevét, aki férjével, I. Ferenc császárral együtt 1817-es kolozsvári látogatásuk nyomán jelentős összeget adományozott egy országos közkórház kiépítésére. Az óvári volt apácazárdában, amely később a szomszédos két Mikes-palotával, majd az úgynevezett „rozzant Mikes-házzal” bővült, 160 ágy állt a betegek rendelkezésére, a körülmények azonban lehangolóak voltak. 

Az előadó megemlítette, hogy a kórház a belügyminisztériumhoz, az egyetem és elődje, az Orvos-sebészi Tanintézet pedig a vallás- és közoktatási minisztériumhoz tartozott. Ahhoz, hogy a megalakuló egyetem oktatáshoz szükséges klinikái felépülhessenek, el kellett érni, hogy az Országos Karolina Kórházat a vallás- és közoktatási minisztérium vegye át.

Az Egyetem és a Farkas utca sarkán van ma a Babeş–Bolyai Tudományegyetem központi épülete. Ezen a helyen az alapításkor a jezsuiták által építtetett ó- és újkollégium állt, szemben a piaristák idejében készült épülettel (ma a Báthory líceum működik benne), amelynek emeletét az egyetem megnyitásakor a jogakadémia foglalta el, a földszinti termekben az orvosi kar anatómia tanszéke működött, az élet- és kórvegytan pedig az udvar végében lévő helyiségekben. Az ó- és újkollégiumban preklinikai tanszékek, az egyetem rektori és két helyiségben az orvosi kar dékáni hivatala kapott helyet, az újkollégium földszintjén az egyetemi könyvtár működött. 

Az egyetem első önálló, saját célra emelt épülete az új vegytani intézet volt a Mikó-kertben. A kert az Erdélyi Múzeum Egyesület tulajdonát képezte gróf Mikó Imre adományából, ami a saját villáját és kertjét foglalta magában. Az új épületet Fabinyi Rudolf vegyészprofesszor programja szerint építették. A másik önálló orvoskari épület az Anatómia- és az Élettanépület volt. Mindenikben három-három intézet kapott helyet, az elsőben a bonc-, kórbonctan és törvényszéki orvostan, a másodikban az élet-, kór- és gyógyszertan. Az épületeket Hauszmann Alajos műegyetemi tanár tervezte a munkáira jellemző sárga klinkertégla borítással, neoreneszánsz stílusban. 

A Farkas utcai új, központi épület az egyetemi építkezés legnagyobb vállalkozása volt. Tervét Meixner Károly készítette, majd Alpár Ignác műépítész véglegesítette, aki az aulát és a díszes lépcsőházat tervezte. Az épületet 1902. október 13-án avatták fel a vallás- és közoktatási miniszter jelenlétében. Orvoskari helyiség kezdetben a dékáni hivatal, az ülésterem és az orvosi könyvtár volt. 


Impozáns központi épület, 7.000 ágyas klinikai telep

A kórházak kiépítése hosszas „hivatali labdázás” után kezdődött el a belügyminisztérium, valamint a vallás- és közoktatási minisztérium között, míg ez utóbbi az 1896. január elsejétől megszületett egyezség alapján átvette az irányítást a meglévő épületek felett, és a vezető professzorok elvárásainak megfelelően megterveztette a klinikákat. A két új épület szomszédságában először a 103 ágyas sebészeti, a belgyógyászati, a szülészeti és nőgyógyászati, valamint a bőrgyógyászati és szemészeti klinikák épültek fel. Elkészült az igazgatóság épülete az igazgató hétszobás szolgálati lakásával, felépültek a gazdasági épületek, a gondnokság, egy halottaskápolna, később a gyógyszerészeti intézet és a fertőzőosztály. A századfordulóra minden alapdiszciplínának külön kórháza volt, a dombtetőre felépült a tüdőgyógyászat és az apácalak ötven ferences nővér számára, akik a klinikákon teljesítettek szolgálatot. A Trefort utca végére a több épületből álló idegklinika készült el, az új kórházi tömbnek összesen 7.000 ágya volt

1913-ban új épületet vásároltak a fül-orr-gégészet és a fogászat számára, 1914-ben a Trefor utca sarkán megnyílt az egyetemi gyógyszertár, 1917-ben a mai onkológiai klinika helyén állt a gyermekgyógyászati klinika. 1914-ben a Pasteur Intézet is elkészült. Az első világháború kitörését követően a klinikákat lefoglalták, és 600 ágyas katonai kórházzá alakították a klinikai telepet. 

Az orvoskar számára készült közel 30 épületet pedig 1919-ben átvette az új román hatalom az új román egyetem számára. A domboldalon magasabban fekvő második épületsorhoz vezető díszlépcső fordulójánál elhelyezett emléktáblát, amelyen az építtetők, a tervezők (Korb Flóris és Giergl Kálmán építőművészek), a kivitelezők és az építési bizottság tagjainak neve is szerepelt, 1919 táján az új birtokosok leverték – zárta mondanivalóját az előadó. 


Karközi gyógyszerészképzés

A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen folyó gyógyszerészképzés történetéről dr. Péter H. Mária gyógyszerész-történész, szakíró számolt be, aki bevezetőjében méltatta a kolozsvári intézmény szerepét, amely Erdély népének a művelődését, a tudományos haladást szolgálta. 

Az 1872-ben megalakult kolozsvári egyetemen, amely a pesti után az ország második egyeteme volt, kezdetben karközi oktatásban indult el a gyógyszerészképzés. 

1872–1891 között a hallgatók, akik az egész monarchia területéről érkeztek, a négy gimnáziumi osztály elvégzése és hatéves gyógyszertári gyakorlat után iratkozhattak be a gyógyszerészképzésre. Az első tanévet a Matematika-Természettudományi Karon végezték, és három tantárgyból (fizika, kémia, természettudomány) kellett vizsgázniuk. Akinek nem sikerült, az nem folytathatta tovább tanulmányait az Orvosi Karon, amelynek elvégzésekor gyakorlati és elméleti szigorlatot tettek, és akinek sikerült, gyógyszerészmesterré eskették fel. Gyógyszertárat csak az vezethetett, aki gyógyszerészmesteri vagy gyógyszerésztudori oklevéllel rendelkezett. A képzés tehát nyolc évet tartott, ami 1913-tól kezdve csökkent, de kötelezővé tették a hat gimnáziumi osztály elvégzését és a latin nyelv ismeretét, később az érettségit, 1892-től lehetővé vált a gyógyszerészdoktori fokozat elérése, 1895-től pedig nők is beiratkozhattak gyógyszerészhallgatónak. 

Fotó: Nagy Tibor


Híres tanárok, diákok 

Az előadó ismertette a különböző diszciplínákat és azok tanárait, köztük dr. Fleischer Antal gyógyszerészdoktort, aki felszerelte a kémiai intézetet, elvégezte a málnási ásványvíz vegyi vizsgálatát, dolgozatot írt a torjai büdösbarlangról és a közelében előforduló szénsavas forrásokról. Szólt utódja, dr. Fabinyi Rudolf tevékenységéről, aki kilenc tanéven át volt a Matematika és Természettudományi Kar dékánja, majd az egyetem rektora és rektorhelyettese. Saját költségén jelentette meg és szerkesztette a Vegytani Lapok című folyóiratot, 94 tudományos dolgozatot szerzője és 36 doktorátus vezetője volt. 

Ismertette továbbá a gyógyszerészképzésben részt vevő orvoskari tanszékeket és azok tanárait, köztük dr. Hints György és dr. Issekutz Hugó munkásságát, valamint azokat a jeles erdélyi hallgatókat, akik egyetemi tanárként gazdag életpályát futottak be, mint például Nyiredy Jenő, Széki Tibor, Ferencz Áron. 

Lapunk hasábjain már ismertettük dr. Péter Mária írását a női egyenjogúságért való küzdelemről és az 1895. évi 79.039-es számú miniszteri rendeletről, amely lehetővé tette, hogy a nőket rendes hallgatóként felvegyék a felsőfokú bölcsészeti, orvosi és gyógyszerészeti tanintézetekbe, ha rendelkeztek a szabályszerű középiskolai tanulmányok nyomán tett érettségi vizsgával. A legelső, gyógyszerészi pályára lépett hölgy a felvidéki Thinagl Szerafin volt, aki 1903-ban tette le a zárószigorlatot, nyerte el a gyógyszerészi oklevelet, és lett az isaszegi Antal gyógyszertár tulajdonosa. Az első erdélyi születésű gyógyszerésznő a nyárádszeredai Hints Vilma volt, aki 1905-ben kapott gyógyszerészi oklevelet, és élete végéig elhunyt édesapja gyógyszertárában dolgozott, amelynek 1915-től a vezetője lett. 

A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen 1872 és 1919 között 1092 okleveles gyógyszerész végzett, akik közül 35 nő volt, a gyógyszerészdoktori címet pedig 66-an szerezték meg. 

Péter Mária az eredmények között említette, hogy 1883-ban Hints György magántanár volt az első kinevezett gyógyszerész-képzettségű előadó, aki gyógyszerészeti műtant és vénykészítéstant oktatott. 1904-ben Kolozsváron kezdte meg működését az első egyetemi gyógyszertár (receptúrai dolgozda néven), amelyet a gyakorlati oktatás céljára hoztak létre. 1907-ben gyógyszerészeti múzeumot rendeztek be Orient Gyula gyűjtéséből. 

A FEJTE-n az oktatás 1919-ben megszűnt, a tanárokat, akik nem tették le az esküt, karhatalommal eltávolították az egyetemről, az oktatás 1920–21-ben ideiglenesen Budapesten, majd 1921-től 1940-ig Szegeden folytatódott tovább. A második bécsi döntés után, 1940-ben került vissza Kolozsvárra az egyetem. 1945-ben a 406-os és 407-es királyi rendelet megszüntette a FEJTE-t, és megalakította a Kolozsvári Magyar Tudományegyetemet, amelynek Orvosi Karát Marosvásárhelyre költöztették. Az 1948. évi tanügyi reform nyomán alakult meg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet a Gyógyszerészeti Karral. Az egyetem 1962-től vált kétnyelvűvé. 


Újraalapítás Marosvásárhelyen

Spielmann Mihály történész az orvosi egyetem marosvásárhelyi újraalapításáról számolt be. Mint a bevezetőben elmondta, az egyetemalapítás gondolata a 25.000 lakosú városban már 1912–13-ban, Bernády György idejében felvetődött. 

A városépítő polgármester nem gondolt az orvosképzésre, sokkal inkább egy közgazdasági egyetemet képzelt el, amely szerinte roppant hasznos lett volna a városban és környékén élő székely iparosoknak és kereskedőknek, azok gyermekeinek. 

A város 1914-ig már rendelkezett néhány egészségügyi intézménnyel, például a Szentgyörgy utcai állami közkórházzal és a két katonai kórházzal. Már működött a városban a Vöröskereszt, felállítottak egy betegsegélyzőt, és volt egy aggmenház is, amely semmilyen szempontból nem elégítette ki az oda beutaltakat. A század elején négy gyógyszertár működött a városban, és tulajdonosaik nagyon vigyáztak arra, nehogy megnyíljon egy következő. A betegsegélyző is rendelkezett egy rendelővel és egy gyógyszertárral, a legtöbb orvos magánpraxist folytatott. A magyar és magyarul beszélő orvosok 1920 után kiszorultak az állami ellátásból, csak 1940-ben térhettek vissza, ahova hat százalék zsidó nemzetiségűt vehettek fel. 


A marosvásárhelyi „Cambridge”

A két világháború között tovább élt az újabb és korszerűbb kórház megépítésének gondolata, de forrás híján a bonyolult és korrupt pályázati rendszer megakadályozta, hogy az új kórházat a két évtizedes első román uralom alatt felépítsék. Csak 1945 után fejezték be. A 80 százalékban magyar ajkú lakosság és a kisebbségi egyházak összefogásával épült fel a két háború között az egyetlen modern kórház, amelynek Czakó József volt az igazgató főorvosa – hangsúlyozta az előadó. A hadapródiskola épületét 1944. augusztus végén, szeptember elején a front közeledtével kiürítették, így a nemzetvédelmi minisztérium tulajdonában álló épület 1945 tavaszáig üresen állt. Ekkor egy háromtagú kolozsvári magyar egyetemi küldöttség megszemlélte. – Valóságos Cambridge! – kiáltott fel Ludányi professzor, amikor beszámolt Csőgör Lajos professzornak a vásárhelyi állapotokról. Luka László, a magyar egyetemi delegáció egyik tagja 1945 júliusában azt javasolta Csőgör Lajosnak, hogy a kolozsvári orvosi kart költöztessék Marosvásárhelyre, legyen a székelyeknek is főiskolájuk. Ezt Csőgör professzor gyanakodva hallgatta. Emlékirataiban felidézte Márton Áron püspök szkeptikus véleményét az önálló erdélyi magyar egyetem hosszú távú létét illetően. Kérdésére, hogy miért ne lenne elég garancia a magyar nyelvű oktatás csúcsintézményének, az egyetemnek a megalapítása, és miért gondol a püspök aggodalommal az egyházi iskolák jövőjére, Márton Áron nekiszegezte a kérdést: „Csőgör úr, maga tényleg azt hiszi, hogy az önálló magyar egyetem sokáig megmarad? Magukat megszédítette az a négy év, amit Észak-Erdélyben éltek át. Még nem látják tisztán, hogy mit várhatunk a jövőtől. Azt csak mi tudjuk, akik Dél-Erdélyben éltünk”.

Kezdetben a Groza-kormányban sem volt meg az egyértelmű akarat két külön egyetem létesítésére. A nemzetiségi ügyekkel megbízott miniszter, Vlădescu-Răcoasa szerint Kolozsváron nem helyénvaló a kettős párhuzamos egyetem. „Praktikusan képtelenség lenne öt románnak öt magyar diák miatt párhuzamosan román és magyar előadásokat tartani. A diákoknak azonban mindig minden karon joguk van a saját anyanyelvükön vizsgázni. Ez azonban kétségtelen, a törvény kimondja, hogy az állam kötelessége a tanítást biztosítani az illető nemzetiségek nyelvén minden vonalon és minden fokon, az óvodától az egyetemig” – állította. 

Az orvosi kar sorsát illető hosszas és eredménytelen tárgyalások, egyeztetések után 1947. július 6-án a sajtó jelentette, hogy Marosvásárhelyen lesz a magyar tannyelvű egyetem orvosi fakultása – határozták el a Groza Péter miniszterelnök vezetésével tartott értekezleten, ahol azt is eldöntötték, hogy a szükséges épületekről Marosvásárhely városa köteles gondoskodni.

Ha nem is Cambridge volt, de voltak előnyei Vásárhelynek, ugyanis az egyetem egy magyar többségű városban kezdhette meg tevékenységét, ahol anyagi és erkölcsi támogatásra is lehetett számítani. Összefüggő magyar lakosságú területek vették körbe a várost és a vidéket, ahonnan várható volt az egyetemi ifjúság megjelenése és a folyamatos utánpótlás. A város rendelkezett kórházakkal, gyógyítási intézményekkel, a hadapródiskola épülete elég nagy volt, oktatási célokra alkalmassá tehető a Kós Károly által javasolt átalakításokkal. Az oktatók számát ki lehetett egészíteni a helyi orvosokkal és gyógyszerészekkel, és kezdetben a magyar állampolgárságú oktatókat is magukkal hozhatták. 

Bár a baloldali értelmiség felháborodott a döntésen, Balogh Edgár például feladásnak minősítette Kolozsvár elhagyását, a város lakossága az egyetem mellett állt. Társadalma átalakult, „vitamininjekciót” kapott. 1945-46-tól, az első egyetemi évtől a professzorok, orvosdoktorok lépnek a színre tudósként, kutatókként, ők lettek a város sztárjai, igényeik meghaladták a kisváros addigi kulturális, szellemi, civilizációs szintjét. Lépést kellett tartani, új intézményeket kellett alapítani. Klinikákká alakították a kórházakat, bevonták az egyetemi oktatásba a kiváló helyi fiatal orvosokat. Érdemes volt a városban színházat, filharmóniát alapítani. Aszfaltozni kellett, a közvilágítást bővíteni, csatornázni, jó ivóvizet szolgáltatni. A híres marosvásárhelyi vendéglátás második virágkorát élte az élelmiszer-korlátozások napjáig. Egyedül az újságírás, a napi sajtó nem nőtt fel az igényekhez. A berendezkedő, mindent cenzúrázó, elhalkító, titkolódzó szocialista rendszer megindította a fejekben az átképzést, az áthangolást, a törlést. Az ideológia maga alá gyűrte a józan észt, ami érintette ugyan az egyetemet, de viszonylagos eszmei függetlenségét mégis meg tudta őrizni – hangzott el többek között Spielmann Mihály előadásában. 


Személyes élmények

Az előadásokat beszélgetés követte. Dr. Ferencz László belgyógyász professzor, a négykötetes tünettan szerzője, aki 1952-ben kezdte az egyetemet, vásárhelyi élményeiről, kiváló tanárairól, az egyetemen folyó kutatás eredményeiről, a kezdeti lakhatási nehézségekről, a szórakozásról, az 1956-os történések következményeiről és a retorziómentes utolsó egyetemi évről számolt be. A hivatás szépségét és szeretetét, a betegek tiszteletének fontosságát hangsúlyozó orvos-költő, dr. Nagy Attila, aki gyermekként élte át az említett korszakot, az ő diákkorában is tartó színvonalas oktatásról, kiváló tanárairól, a diákkori szórakozási lehetőségekről számolt be.