Az erdélyi népviseletek (19.)

A leányok leeresztett hajfonattal, vagy koszorúba kötött, pántlikás hajjal jártak, körfésűt a szeretőjüktől kaptak. Kontyoláskor fekete főkötőt tettek az új asszony fejére, ezt kék és fekete szalagok díszítették, s a hátukon derékig lelógott.

Márkodi családi kép az 1920-as évekből

 Női viselet Márkodban  

A leányok leeresztett hajfonattal, vagy koszorúba kötött, pántlikás hajjal jártak, körfésűt a szeretőjüktől kaptak. Kontyoláskor fekete főkötőt tettek az új asszony fejére, ezt kék és fekete szalagok díszítették, s a hátukon derékig lelógott. Nagyobb ünnepeken is feltették a főkötőt, s ha meghalt valaki, a fejére tették, úgy temették el, ha öreg is volt, magával vitte a sírba. A női ing a nagyanyák (1920-as évek) idején két részből állt, felül derékig ért, s derekuktól jött le a „mismásból” szőtt ráncos pendely, a módosabbaknak gyolcsból. A hasított inget 2-3 levarrott hajtás díszítette a hasíték mellett, s a kézelő csak egy visszatűrt pánt volt. Leányaik már gyolcsinget és pendelyt viseltek, s az ing díszhajtásai mellé csipkét is varrtak, a pendely alá a táncba szűk alsószoknyát vettek fel. Blúzt is viseltek koruk és módjuk szerint bársonyból, szövetből, szaténból varratva. Gallérja lelapult a nyak körül, csipkeszegéllyel, s a kézelőre is csipke került. A szoknya halszemes, apró mintás háziszőttes, piros, sárga, zöld a fiataloknak, vagy fenyőágas, feketével beleszőve. A nagyanyáké még bokáig ért, az édesanyáké az 1940-45-ös években szárközépig. Bársonylájbit hordtak, pirosat,kéket, amelyet fekete, fehér bébizsinórral, nyolcas mintával, ágmintával díszített a varrónő. Bélése volt, nem szegték körbe, hanem körbezsinórozták. A viselő kötény házigyapjú volt, ráncolás nélkül, piros-zöld csíkkal, szürkén hagyva. Az ünneplő kötény szaténselyem, lerakva, többnyire fekete, csak a leányok hordtak világos anyagból lerakott kötényt három hajtással az alján, csipkével körbeszegve. Nem hímezték a kötényt. 1925-30 körül már egybeszabott ruhát viseltek a nők, s ünneplőnek kötényt nem kötöttek hozzá. Emellett divatban maradt a szoknya-lájbi viselet is. Száras cipőt hordtak patentharisnyával, a „szanda” újabbkori divat, régen spanglis cipőt húztak nyáron. Télen a nagykendő a szoknya aljáig ért, de viseltek háziszőttes kabátot is szürkén hagyva vagy kékre festve. Bőrlájbit nők nem hordtak, a nagykabát varratása az 1950-es évektől kezdődött, Mikházán rendelték meg Salat Dénesnél. Fejkendőt készen vettek, az évszaknak, koruknak s módjuknak megfelelő anyagból és színben. Szüreti bálokra felveszik a „műmagyar” ruhát, a piros pártát, piros selyemlájbit, buggyos ujjú inget, zöld kötényt fehér szoknyával – ez még az 1940-es évek maradványa, de nem székely népviselet, tehát az értéke nem ér fel a székely ruháéval.

mismás = másképp „elegyes”, pamuttal szőtt kender

*Múlt heti folytatásunkban sajnálatos módon a márkodi férfiviseletről szóló leírást tévedésből a női viseletet bemutató képekkel illusztráltuk. Ezúttal közöljük a férfiviseletet szemléltető illusztráló képeket és a szépen zsinórozott női mellény hátrészét.