Az erdélyi magyar népviseletek (2.)

A magyar népviseletek kivirágzása a XIX. század közepétől az I. világháborúig tartott. Erdélyben az élő népviselet a XX. század közepéig volt folyamatosan jelen Kalotaszegen, a Mezőségen és a Székelyföld hagyományőrzőbb, keleti részén, majd ünnepi viseletté, s napjainkra, részben Maros megyében, főleg színpadi viseletté vált.

Párta- és fejkendőviselet Kalotaszegen (Haáz Rezső rajzai – a szerző tulajdona)

A magyar népviseletek kivirágzása a XIX. század közepétől az I. világháborúig tartott. Erdélyben az élő népviselet a XX. század közepéig volt folyamatosan jelen Kalotaszegen, a Mezőségen és a Székelyföld hagyományőrzőbb, keleti részén, majd ünnepi viseletté, s napjainkra, részben Maros megyében, főleg színpadi viseletté vált.

A lábbelik közül a legrégebbi a bocskor, majd a bakancs. A csizma a parasztság körében a XVIII. században terjedt el, előbb oldalt varrott, végül hátul varrott formában. A csizma az oszmán-török viseletből került a ruhadarabok közé, nem a honfoglalás kori puha talpú nemez- és bőrcsizma folytatása.

A női és férfi haj- és fejre való viseletek jelezték az életkort és a társadalmi helyzetet. A hajadon fedetlen fővel járt, sok helyen pártát viselt, majd fejkendőt. Az asszonyok haját szigorúan lefedve tartották, főkötő, fejkendő takarta a kontyos hajat. A legrégibb kalap karima nélküli, ún. túri nemezsüveg, majd a XIX. század közepétől a tiltott széles karimájú, ún. zsiványkalap jött divatba, nyári munkákra a XIX. század közepétől szalmakalapot viseltek. Téli férfifejfedő az állatbőrből készült sapka vagy kucsma, amit a székelyek fekete bundából készítettek.

A népviselet állandóan változott, fejlődött az idők folyamán. A gyári anyagok felsőruhák lettek, a háziszőttesből, házivászonból alsónemű, ing, pendely, gatya. Ez a fehér háziszőttes nyáron megmaradt felsőruhának a mezei munkában a XX. század elejéig. A viselet mindig utalt viselőjének anyagi helyzetére (a gazdagabbak drágább anyagokból varratták), társadalmi helyzetére és életkorára. A nők például élénk színeket harmincéves korukig viseltek, attól kezdve mind „öregesebb”, azaz sötétebb színekben jártak, 50 év után teljesen sötét színekben, s 60 után feketében.

A magyarság ruházattörténetével, öltözködésmódjának múltjával a néprajztudomány csak a XIX. század végén kezdett rendszeresen foglalkozni. A századforduló idején írott tanulmányok már az egyes néprajzi tájegységek viseletét is részletesen ismertetik. Ma a népviselet tágabb értelmezésben nemcsak a házilag készített ruhadarabokat jelenti, hanem az olyant is, amelynek anyagát, sőt magát a ruhát sem a parasztság készítette hagyományos formában, a parasztság ízlése szerint. Gazda Klára meghatározása szerint „népviseletnek általában egy-egy jól körülhatárolt emberi közösség jellegzetes, hagyományozódó viseletformáit nevezzük, beleértve az e formák használatával kapcsolatos szabályrendszert is.” (Gazda Klára – Haáz Sándor: Székelyek ünneplőben. Planétás Kiadó, 1998, 13. o.)

A polgárosodással indult meg a kivetkőzés (népi nevén kiöltözés) a XIX. században, vagyis a korabeli városi öltözködési stílushoz való igazodás tájanként különböző időben, ami hol a meggazdagodás, hol az elszegényedés miatt történt.