Az építészettől a mezőgazdaságig

Akit a szászok bizalmukba fogadtak

Szigeti Szabolcs kétpilléresre tervezte a jövőt: a mezőgazdaságban és az építészetben is megtalálta a fejlődés lehetőségeit. A vállalkozó kóródszentmártoni otthonában feleségével, Ildikóval fogadott.

– 1994-ben végeztem Marosvásárhelyen az építészeti középiskolát – kezdte történetét a családfő a vendégfogadásra terített asztal mellett. – A kilencvenes években még sok száz diák járt abba a tanintézetbe, és mindenkinek kiváló szakmai képzésben volt része. A harmadik évben gyakorlatba is ültethettük a tanultakat, a Hosszú utcai tömbházakat festettük. Iskola után egy dicsőszentmártoni cégnél kőművesként alkalmaztak. A betonnal teli talicska mellett, az alapoknál kezdtem a pályát, és lassan, fokozatosan jutottam el a házépítésig. A kilencvenes évek végén Magyarországra kerültem egy burkolócéghez, ott egészen új technikákkal gyarapítottam a tudásom. Közben megnősültem. A kinti munkával a fiam születése után hagytam fel. Akkor hoztam létre az egyéni vállalkozást, ami a mai napig a fő megélhetési forrásunk.

– A gazdasági válság mennyire érintette?

– Mivel mindig is szerettem a minőségi munkát, a pénzügyi krízis idején is maradtak megrendelőim. Valamivel kevesebb volt a munka, de nem sínylettük meg ezt az időszakot sem. 

Munkaszünetben történelemlecke

– Úgy mesélték a faluban, hogy alapjaitól felhúz egy házat. Melyik volt az első ilyen nagy munkálata? 

– A mostani otthonunk volt az első ház, amit én terveztem és építettem. Főként a szomszéd községben, Zágorban, illetve a környező településeken vannak megrendelőim, de messzebbre is eljutottam. 2009-ben a zágori szászok visszaigényelték és felújították az épületeiket, egyebek mellett az iskolát. Engem kértek fel ennek az ingatlannak a burkolására. Amikor befejeztem a munkát, egy ottani ismerősöm azt mondta: barátom, jól vizsgáztál, meglátod, ezek az emberek kivisznek magukhoz. Nem vettem komolyan a szavait, de a következő évben, amikor szásztalálkozó volt Zágorban, megkaptam az első felkérést egy németországi munkára. Azóta gyakran kapok kisebb-nagyobb megbízásokat. Egy-két hónapot szoktam kint tölteni, az mindig olyan, mintha pihenni mennék. A kitelepedett szászok  a barátságukba fogadtak, megbíznak bennem. Az egyik ottani megrendelő egyszer családostul elment nyaralni, és rám hagyta a házat, mert tudta, hogy irányítás nélkül is pontos, jó munkát végzek. 

– Vannak-e sajátos igényeik a szászoknak a házépítés, felújítás terén?

– Nincsenek. Ezek az emberek kint is ugyanúgy élnek, mint egykor itt, Erdélyben. Mindenkinek van egy kis kertje, kutyája, tyúkokat is tartanak. Csak a pontosságuk különbözteti meg őket az itteni létformától. A megrendelőim szívesen mesélnek az erdélyi szászok múltjáról, és mivel mindig is érdekelt a történelem, sokat tanulok tőlük. Hosszabb időre azonban nem szoktam kint maradni, mert itthon is vár a munka. 2020-ra is bőven vannak már megrendeléseim, az év első fele teljesen le van foglalva. 

Jó termés volt az idei

– A gazdálkodás hogyan jött be a „képbe”? – tértem át a Szigeti család mindennapjait meghatározó további teendőkre. 

– Hobbiként indult, idővel vált jövedelemforrássá. A Küküllő mentén párás a levegő, ez nem kedvez a szalmásgabonának, így főként kukoricát és szóját termesztek. Egy másfél–két hektáros területtel kezdtem, ma már tíz hektáron gazdálkodom. Akárcsak az építkezésben, itt is a fokozatos fejlődés elvét alkalmaztam. Először egy 35 lóerős traktort vásároltam, aztán azt, ahogy bővült a földterület, eladtam, és vettem egy 57 lóerőset. Nemrég egy 70 lóerősre cseréltem a korábbi traktort, közben a régi vetőgépet is eladtam, most kötöttem üzletet egy újra. A német minőségben bízom, így nem próbálok új gépekre pályázni, inkább hozok egy használtat Németországból, a pályázati önrésznél jóval alacsonyabb áron. 

– Hogyan értékesíti a terményt?

– Mind a kukoricára, mind a szójára az ország déli részéből, Călăraşi-ból jönnek a felvásárlók. Idén sokan még le sem aratták a gabonát, amikor én már eladtam a törökbúzát.

– Ezek szerint jó volt az idei termés? 

 – Három hektár tíz áron 25–30 tonna kukoricám lett, ez hegyes-dombos vidéken kiváló eredmény. A szárazság miatt sokan panaszkodtak a szójatermésre, de én azzal is meg voltam elégedve. Három és fél hektáron vetettem szóját, és 9800 kiló terményem lett. 

– Hogyan lehet összeegyeztetni az építészeti munkát a mezőgazdasággal?

–  A földdel való munka legtöbbször estére vagy szombatra marad. Ez számomra kikapcsolódás, nem érzem tehernek. A székelycsókai nagyapám nagygazda volt, kuláknak is nyilvánították, valószínűleg tőle örököltem a mezőgazdaság szeretetét. 

Beszélgetésünk végén a legfiatalabb Szigetiekről is szó esett. A 16 éves Szilárd az édesapa útján indult el, a marosvásárhelyi építészeti középiskolában tanul. A kisebbik gyermek, a házaspár 14 éves lánya nyolcadikos, számára a jövő év hoz majd fontos fordulatot. A látogatás után a gazda-vállalkozó készségesen mutatta meg munkagépeit, majd a kóródszentmártoni református templomba is elkísért, ahol ritka kincs, egy 1300-as évekből származó ezüstötvözetű harang őrzi a régmúlt időt.