2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az EP napirendjén

Az Európai Parlament mai napirendjén szerepel többek között a lengyelországi jogállamiság helyzetéről és a sajtószabadság korlátozásáról szóló vita, miután a 2015-ös választásokat követően az új kormány egy sor olyan reformot vezetett be, amely sokak szerint „korlátozza a demokráciát”.  

Az Európai Parlament mai napirendjén szerepel többek között a lengyelországi jogállamiság helyzetéről és a sajtószabadság korlátozásáról szóló vita, miután a 2015-ös választásokat követően az új kormány egy sor olyan reformot vezetett be, amely sokak szerint „korlátozza a demokráciát”.  
Martin Schulz, az EP elnöke, és Frans Timmermans, az EB alelnöke is aggályát fejezte ki a lengyel közszolgálati televízió és rádió szabadsága és pluralizmusa kapcsán, illetve a lengyel alkotmánybíróság helyzete miatt. Január 13-án az Európai Bizottság úgy döntött, hogy Lengyelország esetében elindítja az első állomását a „jogállamiságot fenyegető rendszerszintű veszély kezelésére szolgáló keretnek”. Szavazásra a februári plenáris ülésen kerül sor. 
 
Kiemelt vita a bevándorlásról és terrorizmusról
Ugyancsak kedden délután kiemelt vitára kerül sor a bevándorlásról, terrorizmusról és a brit szavazásról. A képviselők ekkor vitatják meg az Európai Unió vezetőinek december 17-18-án tartott találkozója eredményeit Donald Tusk, az Európai Tanács és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke részvételével. A vita során várhatóan kitérnek a migrációs nyomás kezelésére, a schengeni szabályok kivételeire és a tagállamok reakcióira az Európai Határ- és Parti Őrség felállításának javaslatára vonatkozóan. 
 
Az IP-címen, postai címen vagy a bankkártyák kibocsátási országán alapuló diszkrimináció megszüntetését sürgetik 
Meg kell szüntetni az IP-címen, postai címen, vagy a bankkártyák kibocsátási országán alapuló diszkriminációt és geoblokkolást, hogy az EU fogyasztói könnyebben hozzáférjenek az árukhoz és szolgáltatásokhoz – áll a belső piaci és ipari képviselők állásfoglalás-tervezetében. A képviselők az egységes digitális piacra vonatkozó, az Európai Bizottság által tavaly májusban bejelentett 16 kezdeményezés gyors elfogadását is sürgetik. A vitára és szavazásra is kedden kerül sor.
A digitális egységes piac területén valamennyi uniós jogszabálynak új lehetőségeket kell biztosítania a felhasználók és a vállalkozások számára, lehetővé kell tennie új, innovatív, határokon átnyúló online szolgáltatások megjelenését és fejlődését versenyképes árakon, fel kell számolnia a tagállamok közti akadályokat, továbbá elő kell segítenie az európai üzleti vállalkozások, különösen a kis- és középvállalatok hozzáférését a határokon átnyúló piacokhoz, mivel ez kulcsfontosságú az EU növekedése és foglalkoztatottsági rátája szempontjából – olvasható az állásfoglalás-tervezetben. A képviselők szerint aggályos, hogy a tagállamok eltérő megközelítéseket alkalmaznak az internet és a megosztáson alapuló gazdaság szabályozására, melyek új üzleti modelleket képviselnek az áruk és szolgáltatások online értékesítésében. Ez a nem törvényerejű állásfoglalás a parlament válasza az Európai Bizottság 2015. május 6-án bemutatott „Európai digitális egységes piaci stratégia” című közleményére.
 
A holland elnökség prioritásai
 Szerdán reggel a holland elnökség prioritásairól vitáznak a képviselők Mark Rutte miniszterelnök és Jean-Claude Juncker részvételével. A holland elnökség a programját három alapelvre építi: „egy olyan unió, amely az alapokra fókuszál; egy unió, amely innovatív növekedést és munkahelyeket teremt és egy unió, mely kapcsolódik a társadalomhoz”. Az elnökség eredményeket szeretne elérni a migráció és nemzetközi biztonság, az innováció és foglalkoztatás, a rendezett pénzügyek és egy szilárd eurozóna, valamint az előremutató klíma- és energiapolitika területén
 
Franciaország az EU-alapszerződés kölcsönös védelemre vonatkozó előírásának alkalmazását kéri
Szerda délután vitatják meg annak a francia döntésnek a következményeit, hogy a történelemben először alkalmazzák az EU alapszerződésének kölcsönös védelemre vonatkozó cikkelyét, a többi tagállam segítségét kérve az úgynevezett Iszlám Állam (ISIS) ellenében folytatott „háborúban”. A témáról szóló állásfoglalást csütörtökön bocsátják szavazásra.
A 2015. november 13-i párizsi terrortámadásokat követően Franciaország segítséget és támogatást, többek között titkosszolgálati adatok megosztását kérte az EU tagállamaitól az ISIS elleni harcban. A kérést az Európai Unióról szóló szerződés 42. cikk (7) bekezdésére alapozta, mely kimondja: „A tagállamok valamelyikének területe elleni fegyveres támadás esetén a többi tagállam köteles minden rendelkezésre álló segítséget és támogatást megadni ennek az államnak”. A tagállamok egyhangúlag teljes támogatásukról és segítségükről biztosították Franciaországot, azonban ezen kötelezettségvállalások pontos tartalma még meghatározás alatt áll. Ám mivel az EU kölcsönös védelmi klauzuláját a gyakorlatban még nem alkalmazták, a képviselők várhatóan annak hatáskörét, alkalmazását és az EU-intézmények szerepét vitatják meg, és javaslatokat tesznek a folyamat menedzselésére. 
 
A globális klímaváltozás elleni egyezmény
A képviselők szintén szerdán vitáznak Laurent Fabius francia külügy- és nemzetközi fejlesztésért felelős miniszterrel a 2015 decemberében kötött globális klímaváltozás elleni egyezményről. Fabius vezette az ENSZ klímaváltozási keretegyezményének párizsi ülését (COP21), melynek eredményeként megszületett a megállapodás.
Az új megállapodás célja, hogy a globális felmelegedés ne haladja meg az iparosodás előttinél 2 Celsius-fokkal magasabb szintet, törekedve arra, hogy a felmelegedést az iparosodás előttinél 1,5 fokkal magasabb szintre korlátozza, illetve a „kibocsátási semlegesség” elérése az üvegházhatású gázok esetében a század második felében. A szerződő felek konferenciájának ötévente kell felülvizsgálnia a célok elérésére tett erőfeszítések eredményeit.
 
Szavazás az EU–Koszovó stabilizációs és társulási megállapodásról 
A parlamenti vitára szerda délután kerül sor, szavazásra csütörtökön az EU–Koszovó stabilizációs és társulási megállapodásról, amely első fontos lépése Koszovó európai integrációjának. Az egyezmény hatályba lépéséhez az Európai Parlament egyetértése szükséges.
Az egyezményt, melynek célja az EU és Koszovó közötti politikai párbeszéd fejlesztése és a kereskedelem megnyitása, 2015 októberében írta alá Federica Mogherini, az EU külpolitikai vezetője, és novemberben ratifikálta a Koszovói Köztársaság Nemzetgyűlése. Az egyezmény által érintett összes téma az EU hatáskörébe tartozik, ezért a megállapodást nem kell az egyes tagállamoknak ratifikálniuk. Az EU–Koszovó megállapodás az utolsó a nyugat-balkáni államokkal kötött EU-társulási megállapodások sorában. 
Ugyancsak csütörtökön szavaznak majd a Volkswagen-botrány miatt decemberben felállított 45 tagú vizsgálóbizottság összetételéről, melynek feladata vizsgálni az autók kibocsátásmérési tesztjeire vonatkozó EU-s szabályok megsértését és az EU-s szabályok betartatásának sikertelenségére vonatkozó állítást. (Forrás: az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája Magyarországon)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató