2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Fotó: Karácsonyi Zsigmond


Az emberi jogok világnapján tartott Marosvásárhelyen sajtótájékoztatót Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke „egy olyan témában, amely szorosan összefügg az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatába foglalt elvekkel is”, nevezetesen a Beke István-üggyel.
A román–magyar, illetve az erdélyi magyar–magyar viszonyról szólva kijelentette: november végétől tegnapig több magyarellenes akciót tapasztalhattunk, kezdve azzal, hogy Csíkkozmáson levették a székely zászlót, Csíkmadaras községházát az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál jelentették fel, el addig, hogy Tőkés Lászlóra büntetést róttak ki a nagyváradi európai parlamenti irodájára kitűzött székely zászló miatt. Legutóbb vádat emeltek a Kárpátia szólistája ellen, de legkiemelkedőbb a kézdivásárhelyi „terroristaügy”, mondta, hozzátéve, hogy november végétől gyakorlatilag naponta történnek magyarellenes akciók a román hatóságok részéről. 
 
Az ártatlanság vélelme Beke Istvánt is megilleti
Az EMNT ezekre reagálva már korábban nyilatkozatot adott ki, amelyben elítélik a román hatóságok magyarellenes intézkedéseit. A Beke-üggyel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az ártatlanság vélelme Beke Istvánt is megilleti, mint bárki mást. 
„Azért látunk nagy veszélyt ebben az ügyben, mert a november vége óta tartó magyarellenes történések olyan hangulatot gerjesztettek a társadalomban, amely radikalizálhatja mind a románokat, mind a magyarokat. Azt meg kimondottan veszélyesnek tartjuk, hogy mindez olyan európai kontextusban történik, amikor Európában terrorfenyegetettség van”. A Beke István elleni eljárásban az EMNT olyan típusú magyarellenes intézkedést lát, „ami egyelőre megalapozatlan és éppen ezért elutasítandó”. 
 
Aláírásgyűjtés a bevándorlási kvóták ellen
Ugyanakkor felhívta a figyelmet Fidesz által kezdeményezett és az EMNT által felkarolt, a bevándorlási kvóták elleni aláírásgyűjtésre. Elmondta, hogy november 9-én Tőkés László, az EMNT és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke felhívásban tájékoztatta az erdélyi magyarságot a bevándorlási kvóták elleni aláírásgyűjtésről. A következő három hétben az erdélyi honosítási irodákban támogathatják aláírásukkal a kezdeményezést, nem csak a magyar állampolgárok. Az aláírásgyűjtést az EMNT önkéntesei az irodákon kívül is elkezdik, utcákon, tereken. A gyűjtésnek nincs záros határideje – mondta az EMNT ügyvezető elnöke.
Sándor Krisztina szerint az EMNT szorgalmazza az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) összehívását. December 10-én levelet küldtek Kelemen Hunor RMDSZ elnöknek és Bíró Zsoltnak, a Magyar Polgári Párt elnökének, és remélik, még az idén sikerül egy asztal mellé ültetni a magyar pártok vezetőit. 
 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató