2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az első konkrét lépések kombinátügyben

  • 2015-09-22 14:43:53

A kombinát kérdését nem lehet egyik napról a másikra megoldani. Éppen ezért minden kijelentést, amelyet ezzel kapcsolatosan marosvásárhelyi közszereplők megfogalmaznak, alaposan meg kell fontolni.

A kombinát kérdését nem lehet egyik napról a másikra megoldani. Éppen ezért minden kijelentést, amelyet ezzel kapcsolatosan marosvásárhelyi közszereplők megfogalmaznak, alaposan meg kell fontolni, hiszen túl sokszor képezte már ez a kérdés politikusok fő kampánytémáját, miközben soha nem történt előrelépés az ügyben. A népszavazás, bár kétségkívül erős demokratikus eszköz arra, hogy a lakosság véleményét megismerjük és megismertessük a nagyvilággal, semmilyen jogi következménnyel nem bír egy magánvállalat működésére nézve. Volt már példa arra, hogy egy hasonló ügyben Gyergyó-ditróban népszavazást írtak ki egy szienitbánya megnyitása kapcsán. A népszavazás egyöntetűen a bányanyitás elleni döntést eredményezett, mégis megnyitották, ugyanis a népszavazásnak semmi jogi hatálya nem volt a bányanyitást illetően. A működési engedélyek megszerzésének folyamatában ugyanis a lakosság érzelmi szempontjainak nincs helye, kizárólag a törvények adatokkal bizonyított betartása számít. Ezért kell szakmai és jogi oldalon közelíteni a problémához.
A megoldáshoz vezető úton 
„Az első és legfontosabb lépés, hogy lássuk tisztán,  mivel állunk szemben. Lássuk tisztán, hogy a kombinát által kibocsátott anyagoknak milyen hatásuk van a mi és gyermekeink egészségére. Sajnos, az állami szervek keze meg van kötve, illetve az emberek bizalma is csökkent irányukban. Ezért én a megoldást abban látom, hogy független szakértőkkel kell az ügyet kivizsgáltatni. Ha kiderül, hogy a kombinát súlyosan károsítja az egészségünket, akkor már lehet arról beszélni, hogy vonják meg a működési engedélyt” – mondta Portik Vilmos. 
Mint ismeretes, Portik nyújtotta be a vásárhelyi önkormányzatnál azt a határozattervezetet, amely arról döntene, hogy független szakértők vizsgálják meg,  a kombinát mennyire károsítja a marosvásárhelyiek egészségét, és ezeket az adatokat hozzák is nyilvánosságra. Ahhoz, hogy a kezdeményezés sikeres legyen, a felnőtt lakosság 5%-a aláírásával kell támogassa az ügyet, vagyis nagyjából 6000 ember. Elmondása szerint ebből már összegyűlt több mint 4500 aláírás. 
„Valós, kézzelfogható kezdeményezésekre van szükség. Mi beterjesztettük a határozattervezetet, amely a független szakértők bevonásáról döntene, hamarosan leadjuk a szükséges aláírásokat is, ezek után a tanácsnak napirendre kell tűznie, és szavaznia kell róla. Ha leszavazzák, több ezer ember akaratával mennek szembe, kíváncsi vagyok, hogy meg merik-e ezt tenni?” – mondta Portik. 
 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató