Az életfa kivirágzott

A címbe emelt kijelentés jelképesen értendő,

aki látta a marosvásárhelyi Bernády Házban Keresztes Györgyi kiállítását, tudja, mire gondolok. A csíkszeredai művésznő képeire nem a szemkápráztató cicoma, nem a túlzásba vitt dekorativitás jellemző, „festett naplója” színeiben, formáiban is inkább egyfajta önmérséklő visszafogottságot mutat, életfája megkapó virágba borulását a tárlat egésze, a közel két évtizedes alkotói pálya fontosabb szakaszait felidéző teljes válogatás tükrözi. Nyilván külön-külön is sok figyelemre méltó értéket képvisel a kiállított harmincnyolc alkotás, amit abból is érzékelhetett az, aki a megnyitón a nézői észrevételekre nyitott füllel járkált fel s alá, hogy egyeseknek egyik, másoknak másik, ismét másoknak egy következő festmény tetszett a legjobban. Abban viszont egyöntetű volt az egyetértés, hogy erőteljes, karakteres, érzelmileg telített, pillanatig sem titkolt női érzékenységre valló festői világot ismerhetett meg a közönség. A Nagy István Művészeti Középiskola tanárnője korábban már állított ki a vásárhelyi galériában, de sohasem egyedül. Most végre rászánta magát az egyéni bemutatkozásra, és nagyon jól tette. Az előzményekről így vallott: „A kiállítás ötlete onnan származik, hogy ebben az évben lettem 40 éves. Ebben az életszakaszban az ember sokat gondolkodik a halandóságon, az idő múlásán, az életen. Talán az életem közepén járok? Elkerülhetetlen, hogy ne gondolkodjam el azon, mit valósítottam meg eddig, hogyan éltem, hogyan szeretnék tovább élni. Ráébredtem arra, hogy már szinte mindent elértem, amit fiatalon elterveztem. Arra is rájöttem, hogy a kihagyott lehetőségek soha többet nem térnek vissza. Ez az életszakasz erős érzelmi megterhelést rótt rám, hangulatomra és fizikai állapotomra is kihatással volt. Az önmagamról alkotott képem is megingott. Ekkor gondoltam először a kiállításra mint kihívásra. Mint próbatételre… A 40. év mérföldkő az életemben. Valóban így érzem, hogy elérkeztem egy mérlegeléshez. A kiállítás summázás, összegzés, egyféle letisztulás. Úgy érzem, hogy szembenézek önmagammal. Próbára teszem magam.” 

Legelső képe, a Repülés jászvásári egyetemista korában készült, jó néhány festménye idei keltezésű, és azután is festett hat új művet, hogy ősz elején a borospataki művésztelepen vendégeskedett. A kiállításon mindezek szemléletesen kirajzolják, miképpen alakult az élete, hogyan tudta kamatoztatni tehetségét, tudását, mi volt és mi fontos napjainkban is számára. A legmeghatározóbb kétségtelenül a családja, a gyermekei, mindaz, ami női mivoltában kiteljesíti. Ez segítette abban, hogy a nehéz, válságos időszakokon, az alkotói kényszerszüneteken, az elbizonytalanító helyzeteken is képes volt túllépni. Érthető, hogy a néző is úgy érzi, lélek van Keresztes Györgyi képein. És nem az arcok, arcvonások sugallják ezt, a festőnő nem ezekre alapoz. Konkrét időre, térre vonatkozó jeleket, jelzéseket is fölösleges keresnünk. A választott téma, a szituáció, a motívumok jellege, a mozdulatok, az emberi életmozzanatok, a mítoszokra vonatkozó utalások kerekítik ki a mondandóját. Mint vallja, nem azt festi, amit lát, hanem azt, amit érez. Persze az is nyilvánvaló a szemlélő számára, hogy gondolkodó, töprengő, önemésztő művésszel van dolgunk, aki nemcsak alkotóként, hanem főleg anyaként, feleségként, a család legfőbb lelki támaszaként is maximálisan szeretne teljesíteni. Csoda, ha erővel telt, kecses nőalakjai a kariatidákat juttatják eszünkbe? Diptichonok, triptichonok kerekítik, árnyalják, finomítják a témákat, sugározzák a külső-belső szépséget, emelik ki a nőiség, a férfi–nő kapcsolat, az Ádám és Éva viszonyrendszer sajátosságait, azok megélését, az anyaság minden örömét és felelősségét. Kompozíciói zeneiségére is sokan felfigyeltek. Ez már csak azért is elkerülhetetlen, mert a tárlat egész sorozatot szentel a hangszereknek. A művész felfedezte, kiaknázta a gitár festőiségét, a hangszerben rejlő női analógiákat, és nemcsak dekoratív hatáskeltésre, hanem emberi tulajdonságok megtestesítésére is fel tudja használni azokat. Zenész férje jóvoltából is fő szerepet játszik mindennapjaikban a muzsika, de ő maga sem tudna meglenni zene nélkül. Azt sem felejti azonban képbe komponálni, hogy A húr csak megfeszülve zeng. Ez is diptichonban ölt testet, és üzenete valahogy így hangzik: „minden emberi kapcsolat, de főleg a párkapcsolat csak komoly erőfeszítések árán tud csodálatosan működni.” De álljunk meg itt, a Keresztes Györgyi-képek is túlmutatnak a szavak birodalmán. A kiállítás december 5-ig látogatható. Érdemes megnézni.