2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az EKB nyilvánosságra hozza a kormányzótanács üléseinek összefoglalóját

  • 2014-08-04 16:29:36

  • MTI

Az Európai Központi Bank (EKB) 2015-től rendszeresen nyilvánosságra hozza majd az euróövezet monetáris politikáját kialakító kormányzótanács ülésein elhangzottak összefoglalóját, jelenleg a megfelelő formátum kialakításán dolgoznak – írta Mario Draghi, az EKB elnöke a Handelsblatt című német üzleti lap hétfői számában.

Az Európai Központi Bank (EKB) 2015-től rendszeresen nyilvánosságra hozza majd az euróövezet monetáris politikáját kialakító kormányzótanács ülésein elhangzottak összefoglalóját, jelenleg a megfelelő formátum kialakításán dolgoznak – írta Mario Draghi, az EKB elnöke a Handelsblatt című német üzleti lap hétfői számában.

Vendégkommentárjában Mario Draghi kiemelte, hogy a központi bankok pénzügypolitikájának egyik legfontosabb eleme a kommunikáció. Ez azonban nem volt mindig így, az amerikai Fed például sokáig még a kamatdöntő ülések eredményeit sem közölte, és ezekre csak a piaci reakciók alapján lehetett következtetni.

A Fed végül 1994-ben határozta el, hogy nyilvánosságra hozzák a kamatdöntéseket. Akkoriban – 1994 és 1998 között – építették ki az EKB-t, amely már a központi bankok történetének egy új korszakában kezdett működni. Ebben az új korszakban a kommunikáció jelentősége sokkal nagyobb, egyrészt azért, mert a központi banki függetlenség erősödésével párhuzamosan mind fontosabb a kapcsolat a nyilvánossággal, másrészt pedig azért, mert a pénzügyi piacok liberalizációja révén a pénzügypolitika hatékonyságát nagyban meghatározza a jövőbeni kamatdöntésekre vonatkozó várakozások irányítása – fejtette ki Mario Draghi.

Az EKB mindig is az elsők között volt a központi banki munka átláthatóságát erősítő megoldások alkalmazásában. A legnagyobb központi bankok között elsőként vezette be például azt, hogy havonta sajtókonferenciát tart, amelyen ismerteti tevékenységét, döntéseit és azok hátterét.

Az euróövezet központi bankja azonban tovább kíván nyitni a nyilvánosság felé, ezért 2015-től rendszeresen nyilvánosságra hozzák a kormányzótanács – az euróövezet monetáris politikájának kialakításáért, egyebek között az irányadó kamatok meghatározásáért felelős testület – ülésein elhangzottak összefoglalóját. „Je-lenleg teszteket végzünk, hogy megtaláljuk a megfelelő formátumot, hiszen azt akarjuk, hogy az összefoglalók érthetők legyenek az érdeklődő nyilvánosság számára” – írta az EKB elnöke.

 

  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató