2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az EB új csomagterve az adóelkerülés ellen

  • 2016-02-03 16:43:03

  • MTI

Az Európai Bizottság az Európai Parlament keddi plenáris ülésén ismertette az adóelkerülések visszaszorítására kidolgozott csomagját, amely több új javaslatot is tartalmaz – közölte az Európai Parlament tájékoztatási irodája.
Az Európai Bizottság az új javaslatok révén szeretné visszaszorítani a tagállamokban a vállalatok adófizetési kötelezettség kikerülésére irányuló törekvéseit, amelyek becslése szerint éves szinten mintegy 50-70 milliárd eurós kiesést okoznak a költségvetésnek – hangsúlyozzák a közleményben.
A bizottság január 28-án ismertette első ízben a vállalatok adószabályainak reformjára vonatkozó akciótervét. Ebben az igazságosabb és hatékonyabb adórendszer érdekében egy közös konszolidált társaságiadó-alap (CCCTB) bevezetésére tesz javaslatot, valamint arra, hogy a vállalatok ott fizessenek adót, ahol a profitot termelték.
A tagállamoknak ehhez meg kell állapodniuk arról, hogy mely típusú bevételekre vetnek ki adót, azonban ez nem jelenti az adózás teljes harmonizálását – jelezték az EP közleményében.
A bizottság akciótervében egy jogilag kötelező erejű intézkedéseket magában foglaló adókikerülés elleni irányelvet javasol, amely kezelné a társasági adó kikerülésének néhány jellemző módszerét. Az adóegyezményekkel kapcsolatos bizottsági ajánlás tanácsokat fogalmaz meg a tagállamok számára az adóegyezményekkel kapcsolatos visszaélésekkel szembeni védekezés legjobb, uniós joggal összeegyeztethető módjairól.
A bizottság emellett javaslatot tesz a tagállamoknak az unió területén működő multinacionális vállalatokkal kapcsolatos adóügyi információk megosztásáról.
A csomagban szerepel egyebek között az is, hogy új eljárást dolgoznak ki a szabályokat be nem tartó harmadik országok jegyzékbe vételére.
Az Európai Parlament támogatta a bizottság javaslatait, ehhez kapcsolódva sürgette az információcserét és a közérdekű bejelentők védelmét. Továbbá köteleznék a multinacionális cégeket, hogy országonként készítsék el a nyereségről és adózásról szóló beszámolóikat.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató