Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2013-03-06 15:48:05
Mottó: Fenti világ csillagtükre üzenetet küld a Földre:
„Megtestesült szellemember, sorsod legyen édes teher!”
Kedves Olvasók!
Már egy hete beléptünk a márciusba, és a természet meglebegtette a tavasz illatát. Asztronómiai és asztrológiai szempontból a Nap a Halak jegyében kel, ami arra utal, hogy a tél vége felé közeledik. Úgy fogalmazhatunk, hogy „már nem tél” és „még nem tavasz”. Reggel be-, délben meg kigombolkozunk. Az élet újjászületésének reményét jelzi az erősödő napfény, a madarak csicsergése, a hóvirág, a fűzfabarka és az aranyeső. Lelkünket csendes várakozás tölti el, a sztoikus nyugalom és bizonyosság mosolya ül ki az arcunkra: gyönyörködünk az erősödő, fényesedő pillanatok táncában. Ehhez csupán annyi kell, hogy kimozduljunk otthonról, és ajándékozzuk meg magunkat egy erdei vagy Maros-parti sétával. Ha nem ezt tesszük, akkor a négy fal közötti magányunkban nagy valószínűséggel észre sem vesszük a természet színpadának átrendeződését, és a híradóból és az időjárás-jelentésből értesülünk arról, hogy mi van a mikrokozmoszunkon túl, ott, ahol a kurta farkú malac túr.
Legutóbb az önzésről, az önzetlenségről és az illúzióról írtam. A legtöbb illúziója a Halak embernek van, ő a legnaivabb és legkedvesebb álmodozó, aki sok esetben válik mások áldozatává. Persze, mondanom sem kell, hogy az áldozattá válás minden ember sorsában potenciális lehetőség. Ez csupán azért van, mert mindenkinek van gyenge pontja. Mindannyian modern kori Akhilleuszok vagyunk, és ha elhatalmasodik egónk mámoros győzni akarása, eltalál bennünket Parisz nyílvesszője.
Az ember minden esetben benne van a saját sorshelyzetében. Bárhogy is próbálnánk kiemelni ebből: a lehetetlennel kísérleteznénk. És bizony életünk során mindnyájunknak meg kell tapasztalni az egóról való lemondást. Megteremtődik egy élethelyzet, amiben eldönthetjük, hogy vállaljuk-e azt, hogy ne a saját érdekünkben cselekedjünk? Ha megtesszük, akkor kinyílik a következő ajtó. Ha nem, akkor majd
„belekerülünk” egy olyan történetbe, ahol belekényszerülünk abba, hogy nem hozhatunk döntéseket, csak elszenvedői leszünk a cselekménynek. Lássunk két ilyen megoldást, amivel sikerül „lépre menni” a legtöbb embernek.
Az első lehetőség a szeretői kapcsolat. Nem nehéz olyanvalakinek elcsábulni, aki mondjuk egy elszürkült házasságban, párkapcsolatban „él”. Vagy éppen túlél. Vagy vegetál. Ha megjelenik a szerelem, a titkos szerelem, már a sors meg is terítette a szenvedés asztalát, ahová a megfáradt vándor lecsücsült. Nem lehet bármikor találkozni, nem lehet elég időt együtt tölteni, mi lesz, ha valaki meglát? Sóvárgás, vágy, feszültség, idegesség, konfliktushelyzet, hazugság, titkolózás. Még soroljam? Hiszen talán Önök is tudják, akik az újságot olvassák, vagy az internet előtt figyelnek ebben a pillanatban, hogy milyen ez az érzés. Tulajdonképpen az történik az ilyen típusú kapcsolatokban, hogy valamilyen szinten megtapasztalják a lemondást. Aztán, ha netán rámegy a házasság, akkor a veszteség érzelmi, anyagi lavinája is végigsöpörhet a főszereplők életén.
A második lehetőség sem túl vidám, mert a neve: betegség. Egyszer kisgyermek koromban igyekezték eltitkolni előlem valakinek az egészségi állapotát, és kimondta nagymamám szomszédasszonya románul a titkos szót: bolnav. Tényleg nem tudtam még akkoriban románul, de ebben a szóban és a néni intonációjában volt egy olyan félelem, amitől éreztem, hogy valami nagyon szomorú és fájdalmas történik. Természetesen a betegséget tarthatjuk egy alacsony szintű fizikai megélésnek, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy egy szükséges „rossz”. Aki feküdt már magas lázzal, szinte önkívületi állapotban, tudja, hogy milyen kicsivé zsugorodott az egója. És azt kell mondanunk, hogy az akut, gyógyítható betegek
„szerencsések” azokhoz képest, akik krónikus, gyógyíthatatlan betegek. Mert ez utóbbiak egoleépülése lassan, de biztosan halad a nagy végkifejlet felé.
Asztrológusként természetesen tisztában vagyok azzal, hogy nincs szerencsés és szerencsétlen ember, csak olyan, aki valahol tart a sorsában. És nekem, akárcsak Önöknek, az a dolgunk, hogy tiszteletben tartsuk embertársainkat, azt a pillanatot, azt a stációt, ameddig eljutott. És ez akkor is igaz, ha valaki „jótét lélek”, segítőkész, adakozó, önfeláldozó. Vagy éppen
„erkölcstelen” szerető, lezüllött alkoholista, reményvesztett drogos, tolókocsit hajtó vagy ágyhoz kötött beteg.
Továbbra is várom leveleiket, észrevételeiket, véleményüket, kéréseiket és kérdéseiket az asztros@yahoo.com címen. Vigyázzanak egymásra!