Az anyaság azért jár feszültséggel, mert mindent irányítani akarunk

Nem eszik a gyerek… Éjszakánként nagyon sokszor felébred… – ilyen és ehhez hasonló problémákkal fordulnak Vida Ágnes magyarországi baba-, anya- és családpszichológushoz a kétségbeesett édesanyák. A népszerű előadó székelyföldi körútjának állomásaként múlt héten Marosvásárhelyre is ellátogatott a Piros.Produkció, illetve a Védem Egyesület meghívására. A Kismamablog.hu-n írásait édesanyák tízezrei követik, mert mintha mindig ráérezne, hogy éppen milyen gondokkal küszködnek a kisgyerekes anyukák. Az anyává válás folyamatát, illetve az anya–gyerek kapcsolatot boncolgató Vida Ágnes telt házas előadásában rámutatott, valójában azért jár ma annyi feszültséggel az anyaság, mert mindent mi akarunk kontrollálni, a gyereket pedig nem olyan fából faragták, hogy alávesse magát. 

 

Alvásidő csak anya fejében van

Ott van egy három és fél kilós apróság, de sikerül neki sakkban tartani egy egész családot – tréfálkozott a vicces és közvetlen előadásmódjáról ismert szakember, aki szerint bármiféle apró gond merül fel a gyerekkel, az anyukák azonnal azon kezdenek el rágódni, hogy biztosan ők rontottak el valamit. Ezt csak tetőzi, hogy a védőnő egyet mond, az orvos mást, a szomszéd meg az anyós szintén, és ilyen körülmények között az anyuka alaposan összezavarodik: vajon jól teszi a dolgát? Van egy mondás, ami nagyon is igaz: az újszülötteknek nincsenek alvásproblémáik, csak a szüleiknek. A gyerek szemében nem létezik olyan, hogy alvásidő, csak a szülő gondolja úgy, hogy neki most aludnia kellene. De hát miért aludjon? Ő inkább élni akar, felfedezni az újdonságokkal teli világot – közelített a témához a csecsemő szemszögéből a pszichológus. 

 

Másfél éves korban válik a kislány anyává

– állítja Vida Ágnes, utalva arra, hogy a lányok már ebben a korban elkezdik utánozni az anyát. A kisfiúknál ez jóval később jelenik meg, általában 5-6 évesen. A kislányokra ugyanakkor az is jellemző, hogy könnyebben szocializálódnak, hamarabb megtanulják, hogyan kell a szabályokhoz alkalmazkodni, de jobban meg is viselik őket a kudarcok, ha nem teljesítenek jól, vagy például nehézkesen megy a szobatisztává válás. Fontos számukra, hogy mit várnak el tőlük, és később, nőként is a megfelelési kényszer lesz rájuk jellemző. Sőt, a megfelelési vágy csírái jóval hamarabb, már óvodáskorban észrevehetők, reggel, oviba indulás előtt ők szeretik kiválasztani, hogy mit vegyenek fel, míg a fiúknak teljesen mindegy. 

Kétéves kor után a kislányok beleszeretnek az apukájukba, ha nincs apa, akkor találnak maguknak egy szőke herceget. Ilyenkor az anyuka háttérbe szorul, és kétségbeesik, hiszen úgy érzi, ő csak arra jó, hogy az ennivalót biztosítsa. Kisiskolás korban az anya újra előtérbe kerül, kamaszkorban pedig szembefordul vele a lánya, a lányok általában nyíltan lázadnak, határozottan kitartanak amellett, hogy anyának nincs igaza. Aztán felnőnek, gyereket vállalnak és rájönnek, hogy anyának mégis igaza volt – vezette végig az anya–lánya viszony egyes állomásait a pszichológus. 

 

Ma nem csak úgy születnek a gyerekek, babaprojekt van

– jegyezte meg tréfálkozva Vida Ágnes. – Egyre később szülünk, régebb 25 éves koráig a nők nagy része anyává vált, most 30-35 éves korra tolódik ki ez az esemény. Régebb a babák csak úgy megszülettek, nem tervezgettek hosszú ideig a nők, hogy nyáron kellene szülessen a baba, mert akkor karácsonyra már féléves lenne. Ma nem csak úgy, véletlenszerűen születnek a babák, hanem babaprojekt van. Ott a pszichés nyomás, görcsösen akarom a babát, mert lassan 35 éves vagyok, illene már gyereket szülni, a család rámenősen várja az unokát, és csodálkozunk, hogy egyre több a meddő nő. Terhesség alatt az interneten összevissza olvasunk, és olyan rendellenességekről, szindrómákról szerzünk tudomást, amikről nem is kellene, annyira ritka az előfordulásuk. De elkezdünk görcsölni, nehogy a babánk beteg legyen. A szülésnél is ez a görcsösség jellemző, induljon már be a szülés, táguljak már. Előfordul, hogy ha az anya nagyon feszült, romlanak az eredmények, és császármetszés lesz a szülésből, mintegy essünk túl rajta alapon. Mindent mi akarunk kontrollálni, nem hagyjuk, hogy csak úgy, maguktól történjenek a dolgok, a maguk idejében. Az anyaság is emiatt jár annyi feszültséggel, nem vesszük észre, hogy vannak dolgok, amiket nem elég akarni. Például este hiába erőltetjük feszülten az elalvást, a baba mintha még azért sem volna hajlandó erre. Nem akar keresztbe tenni az anyukájának, csak érzi rajta a feszültséget, és ő is feszültté válik. Sok anyuka mindent bevet, porszívó zajával, ventilátorral, tengermorajlós CD-vel altat, a szakember találkozott olyan esettel is, hogy a gyerek annyira függővé vált, hogy másfél éves korában is egész éjjel kellett zúgjon a porszívó. 

Hasonló a helyzet a cumival is, az anya kétségbeesetten próbálja leszoktatni róla a gyereket, bár ez megtörténne magától is. – Mennyivel egyszerűbb lenne az életünk, ha azt mondanánk, majd lesz valahogy, egyszer csak abbahagyja. Biztosak lehetünk benne, hogy nem fog érettségire cumival a szájában menni. A fiam hároméves korában magától, egyik napról a másikra kijelentette, ő nagyfiú, nem kell többet cumi – osztotta meg saját tapasztalatát a pszichológus. Az apák kapcsán Vida Ágnes úgy véli, sok teendő akad a gyerek körül, amit az édesapák is el tudnak végezni. Nyilván másképp csinálják, mint az anya, de hagyni kell, hogy kísérletezzenek. A pszichológus hozzátette, találkozott már olyan anyukával, aki fél órára elment otthonról, és húszpontos listát hagyott a férjének a baba körüli pontos teendőkkel. 

 

Írjuk le, mondjuk ki!

A pszichológus szerint a szülés élménye gyakran feldolgozatlan marad az anyuka számára, hiszen ilyenkor bármit próbál mondani, szóvá tenni a kellemetlen részleteket, a környezete legyint egyet, mondván, hagyd el, az a lényeg, hogy a baba egészséges. Ez a szakemberek szerint egy kicsit olyan, mint a poszttraumás stresszszindróma, a szülés utáni depresszió akár egy-két évvel az esemény után is jelentkezhet. Sok esetben a második terhességre is rányomja a bélyegét. Segíthet a feldolgozásban, ha az anya leírja a szüléssel kapcsolatos élményeit, aztán elégeti a papírt, vagy kibeszéli valakinek, egy barátnőnek, hogy mi esett rosszul, mennyire tehetetlennek érezte magát, vagy a személyzet lehetett volna kedvesebb. 

A baba az első hat hónapban teljes szimbiózisban él az anyával, ezt a megfogalmazások is jelzik, az anyukák rendszerint többes számot használnak: ma nem aludtunk, végre kakiltunk. És ilyenkor ha az édesanya le is szalad akár tizenöt percre a boltba, máris lelkiismeret-furdalása van, vajon nem-e sír utána, hiszen ilyenkor a baba szemében ha anya kimegy a konyhába, azt jelenti, hogy nincs, eltűnt. Hét és fél hónapos kora körül kezd rájönni a kisbaba, hogy ha az édesanyját vagy a tárgyakat éppen nem is látja, attól még megvannak. Vida Ágnes rámutatott, sokszor tapasztalja az anyukáknál, hogy amikor járni tanul a baba, folyton a nyomában vannak, nehogy leessen. – A gyerek igenis esni fog, sőt meg kell tanulnia esni. Ha a nagyobb gyerek nem írja meg a házi feladatot, hagyjuk, hogy tapasztalja meg, annak milyen következményei lesznek – tanácsolja a pszichológus. A leválási folyamatban gyakran vannak visszalépések, és ilyenkor megijed az anyuka, hiszen a gyereke, aki egyéves kora körül jól eljátszott egyedül, most újra szorosan öleli a lábát, nem akar elmaradni egy pillanatra sem tőle. A nagyobb változások – például óvoda- vagy iskolakezdés – következménye, hogy újra anyásabbak lesznek a gyerekek. Vida Ágnes szerint kétféle gyerek van: az egyik egész nap jó gyerek az oviban, aztán délután otthon kiengedi a gőzt, a kis ördög csak anyának jár. A másik csintalan az óvodában, verekszik a többiekkel, a lányokra jellemző, hogy megszervezik a csoportot, természetesen úgy, hogy ők legyenek az élen. Valójában mindkét típusú viselkedésnek a hátterében a szorongás van, a félelem, hogy háttérbe szorulnak. Két-három éves korban előfordul, hogy az apróság kezd félni a sötétben, például addig nem foglalkozott a fürdőszobai lefolyóval, de most elkezd fantáziálgatni, hogy mi lesz, ha ő ott lefolyik. Ekkor is anyánál keres menedéket. 

 

Anyakirálynő vagy mester–tanítvány?

Az előadó úgy véli, érdekesek a különbségek az anya–lánya, illetve anya–fia kapcsolat között. A fiúk köztudottan anyásak, míg a leánygyermekek és édesanyjuk kapcsolata többféle lehet. A legjobb a barátnői viszony, viszont a kamaszkorban ez sem zökkenőmentes, hiszen ez a titkolózások időszaka. Ilyenkor ajánlott hagyni a kamaszt, hogy magától megnyíljon, és ne oktassuk ki, mivel legtöbbször csak meghallgatásra vágyik. A mester–tanítvány kapcsolat általában azokra az esetekre jellemző, amikor az anya szakmájában sikeres, csinos, ápolt, és a kislány is olyan akar lenni. Az anyakirálynő típusra az jellemző, hogy az anya irányítja a család dolgait, közbenjár, mindent elintéz, nehezen engedi el a gyereket, és elvárja, hogy mindenről tudjon, az apa csak mellékszereplő. A bíráskodó kapcsolat romboló a gyerekre nézve, ugyanis bármit tesz, a szülőnek sosem elég jó. Hiába törekszik, nem tud megfelelni, az anya a szeretetet valamiért cserébe adja, és egészségtelen dolog, hogy meg kell dolgozni a szeretetért. A lányok eleve sokat szoronganak a megfelelési vágy miatt, náluk gyakoribb például, hogy az óvodában nem esznek, bepisilnek vagy hasfájásra panaszkodnak. Ezen tüneteknek nincsen szervi okuk, kizárólag a szorongás váltja ki. Az utolsó kapcsolattípus, ami szerencsére elég ritka, és inkább egyedülálló anyukák esetében fordul elő, amikor nagyon fiatalon szül az anya, és versenyben áll a lányával, ki a csinosabb, szebb. A kislányra nézve ez is hátrányos – hangsúlyozta Vida Ágnes. 

 

Az első tíz szó között ott a NEM

Előadása végén a pszichológus a szülők rémálmáról, a dackorszakról szólt, mint mondta, az anyuka egyszer csak azzal szembesül, hogy a gyerek nem azt akarja, amit ő. – A gyerekek első tíz szava között szerepel a nem. Hiába csodálkozunk ezen, mert valójában egyfolytában tilalommal szembesülnek: ne menj oda, mert leesel, ne nyúlj hozzá, mert veszélyes. Fontos, hogy csak a valóban veszélyes dolgokat tiltsuk vehemensen, mivel, ha mindenre azt mondjuk, hogy veszélyes, előbb-utóbb nem fogja komolyan venni, és kipróbálja, mennyire is veszélyes az a forró sütő. Csodálkozunk, hogy a gyerekek türelmetlenek, pedig mi milyen példát mutatunk? Egyszer azzal nyaggatjuk, hogy siess, mert elkésünk, aztán csitítgatjuk, hogy várjon türelmesen, ne siessen. Ellentmondunk saját magunknak. A gyerek a mintákból tanul, nem abból, amit mondunk, hanem ahogyan mi viselkedünk. A szülő első reakciója is nagyon fontos, hiszen például ha meghúzza a macska farkát és anya elmosolyodik, hogy milyen vicces, de másodszor már sajnálja a cicát, és tiltani próbálja, hiába, mivel a gyerek azt szűrte le, hogy anya a múltkor nevetett rajta. – A gyerekünk kedvenc játéka, hogy a mi türelmünkkel játsszon. A dackorszak legfőbb problémája, hogy a kettőnk akarata egymásnak feszül. Az ember sokszor fáradt, tehetetlennek érzi magát, és ilyenkor többet hibázik, ráordít a gyerekre, utána meg lelkiismeret-furdalása van, hiszen azt érzi, biztos végérvényesen elrontott valamit, a gyerek utálni fogja. Szerencsére a gyerekek rugalmasak, az apró dolgokat megbocsátják, de fejleszteni kell az érzelmi intelligenciájukat, el kell magyarázni nekik, mi miért történt, anya azért kiabált, mert éppen fáradt. A dackorszakra jellemző, hogy a gyerek csalódik magában, például nem tudja a kockákat egyedül pontosan összeilleszteni, és csalódik anyában is, akár azért is, hogy nem engedte kiszaladni az útra, pedig ott milyen szép színes autók jönnek-mennek.