Az anyanyelvhasználatért száll síkra

Augusztus 1-jétől, politikai alkunak köszönhetően, Nagy Zsigmond, Nyárádszereda volt jegyzője foglalta el az alispáni tisztséget, így, miután az RMDSZ-nek nem sikerült megőriznie a megyei tanácselnöki széket, ő lett a legmagasabb magyar megyei közjogi méltóság.

Fotó: Vajda György

Augusztus 1-jétől, politikai alkunak köszönhetően, Nagy Zsigmond, Nyárádszereda volt jegyzője foglalta el az alispáni tisztséget, így, miután az RMDSZ-nek nem sikerült megőriznie a megyei tanácselnöki széket, ő lett a legmagasabb magyar megyei közjogi méltóság.

– Miért vállalta el ezt a megbízatást?

– Nem tagadom, jó adag lokálpatriotizmus volt bennem, amikor elhatároztam, hogy eleget teszek az RMDSZ felkérésének. Tudtam, hogy ezt a beosztást csak kemény politikai háttérrel lehet elvállalni, ezt biztosították, jegyzőként volt némi szakmai tapasztalatom, ezért „kötélnek álltam”. Nyilvánvaló, hogy szakmai kihívás is számomra az alispáni tisztség. Nagyon sokat számított az az útravaló, amit magammal hoztam Nyárádszeredából. Az viszont helyi közigazgatás volt, ez már államigazgatás, ami más, magasabb szint, másfajta teendőkkel és feladatokkal.

– Korábban Nagy András, Szászrégen volt polgármesterének a neve is felmerült. Miért önre esett a választás?

– Ismerem Nagy András szászrégeni tevékenységét, és értékelem, amit elért. Tudomásom szerint ő megalázónak tartotta ezt az állást elfoglalni. Én nem tartom annak, hiszen második embernek lenni nem másodrendűséget jelent, mert lehet, hogy akik a második vonalban vannak, többet dolgoznak, mint azok, akik általában képviselnek, és ebből a pozícióból sok esetben többet is el lehet érni. Amint ide kerültem, mondhatni az első perctől láttam, hogy a megye magyarságának, a polgármestereknek igen hasznos, ha egy ilyen tisztséget betöltő magyar emberhez anyanyelven lehet fordulni. Azok is, akikkel a kihallgatáskor, minden szerdán 10-12 óra között találkozom, nagyon örülnek, hogy magyarul mondhatják el panaszukat, és ha nem is találok megoldást azokra, de útbaigazítom őket.

– Milyen gondokkal keresik fel önt, milyen hatáskörökkel rendelkezik?

– A prefektus a kormány képviselője, az intézmény pedig kapocs. A munkaköri beosztásomat a törvény határozza meg. Két nagy közszolgáltató egység került a közvetlen hatáskörömbe: a megyei útlevélosztály és a gépkocsi- és jogosítvány-nyilvántartó hivatal. Emellett én felelek az ún. dekoncentrált intézményekkel foglalkozó ügyosztályért, a kapcsolattartásért ezekkel a minisztériumok alárendeltségébe tartozó ügynökségekkel, igazgatóságokkal. Ugyanakkor a megyei földosztó bizottság titkára is vagyok. És ez talán mindennél fontosabb, hiszen legtöbb esetben földügyben keresnek meg az állampolgárok. Én végzem az ún. aposztilázást, a hivatalos okiratoknak az európai normák szerinti hitelesítését, helyettesítem a prefektust. Hiányában a személyzeti politika kivételével mindenben döntést hozhatok. Egy igen fontos terület pedig a helyi közigazgatási egységek jegyzőinek munkamódszertani irányítása.

– Ez miben nyilvánul meg?

– Mint ismeretes, a helyi közigazgatási törvény értelmében a jegyzők készítik elő a helyi tanácsi határozatokat. Több esetben a polgármesterek és a jegyzők is kikérik a véleményemet, hogy törvényes, elfogadható tanácsi határozatokat hozzanak. Azt is ajánlom, hogy ha vitatott ügyben döntenek, vagy bármely határozattervezet jogi indoklása sántít, keressenek meg, hogy utólag ne legyen gond, hiszen a határozatok törvényességét a prefektúra vizsgálja. Ezért szeretnék szorosabb kapcsolatot kialakítani a jegyzőkkel, akik ellenjegyzik a tanácsi határozatokat. Nagyon fontos, hogy a polgármesterek is megértsék: nincsen alá- és fölérendeltségi viszony a településvezetők és a jegyzők között, hiszen ez utóbbi vezető köztisztviselői beosztás. Sajnos, vannak olyan polgármesteri hivatalok, ahol nem megfelelő a munkaviszony, pedig a a jegyző a stabilitást, a polgármester pedig a politikai hátteret biztosíthatja a helyi önkormányzatok működésében. Kétségtelen, a helyi tanácsban politikai döntés születik, de ahhoz, hogy ez a határozat kivitelezhető, megvalósítható legyen, fontos, hogy jogi szempontból helyesen járjanak el.

– Volt, amikor a marosvásárhelyi tanácsülésen egyes tanácsosok azt állították, hogy a főjegyző Cioban Maria egyes, a polgármester számára nem kedvező helyi tanácsi határozattervezetek jogi indoklásakor olyan kiskapukat talált, amelyekkel megakadályozta a tervezet elfogadását, vagy képtelenné tette ennek kivitelezését. Előfordulhat-e ilyesmi, mit tehet ilyen esetekben a prefektúra?

– Jogilag indokolt tanácsi határozatok kerülnek az asztalunkra. Ebben nem látszik, hogy rejtett vagy valós politikai szándék van mögötte. Ha jogilag helytálló, akkor a prefektúra sem talál kivetnivalót. Ezért vannak az ügyes jegyzők, jogászok, akik kellőképpen alátámasztják, megindokolják az adott döntést. Vannak olyan határozatok, amelyeket a jegyző nem ellenjegyez. Ettől még lehet törvényes, ezeket a határozatokat jobban felülvizsgálják, de kizárólag jogi vonatkozásban hozunk döntéseket.

– Az előző években előfordult olyan eset, amikor bizonyos politikai lobbinak köszönhetően a magyarokat érintő kérdésekben a prefektúra számunkra kedvezőtlen döntést hozott. Akár a szimbólumok használatáról, akár a magyar helységnévtáblákról, vagy a nagybirtokossági erdők visszaszolgáltatásáról legyen szó. Milyen eszközei vannak arra, hogy ezekben az esetekben jobb belátásra bírja azokat, akik nem jogi, inkább érzelmi téren közelítenek ezekhez a kérdésekhez?

– Valóban voltak olyan esetek, amikor véleményem szerint a prefektúra másként kellett volna kezeljen egy ügyet. Amint tudomásomra jutott egy olyan eset, amelyben elsősorban a magyar közösségre vonatkozó jogi döntést kellett volna hozni, bementem a prefektushoz, és megpróbáltam megbeszélni vele a kérdést. Ilyen volt a zászlóhasználat is, amikor kifejtettem a véleményemet. Ezzel kapcsolatban is pozitív hozzáállást tapasztaltam. Sajnos, van egy feljelentő, akinek választ kell adni. A prefektus egy alkalommal sem küldte ki úgy a véleményét, hogy ne konzultáltunk volna. Ő is elismeri, hogy az ilyen kérdések, gondok kívülről jövő nyomásra adódnak, politikai indíttatásúak. Nem könnyű konszenzusra jutni. Mert, tetszik vagy sem, adott esetben a törvényesség mentén képviselem a magyar közösséget, és megpróbálom érvényesíteni az érdekünket. Az már előrelépés, hogy a prefektussal tudok tárgyalni ezekről az ügyekről, és megpróbálom meggyőzni őt, hogy ne foglalkozzunk ilyesmivel, mert vannak sokkal fontosabb gondok Maros megyében, amelyeket közösen kell megoldanunk. Gondolok itt a földtulajdonjog-visszaszolgáltatási folyamatra, infrastruktúrabeli beruházásokra, a gazdasági élet fellendítésére. A megye lakóinak nagy részét, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül, ez érdekli, és nem az egymásnak feszülés. Ezek az ügyek fölöslegesen felőrlik a prefektúra ügyosztályának erőit, és meg kell mondanom, hogy a kollégáim sem szívesen foglalkoznak vele. Ha érintett a magyar közösség, felhívom rá a figyelmet, képviselem a közösség szemszögét a törvényesség mentén, és megpróbálom befolyásolni a döntést.

– Korábban a román nyelvű sajtóban szóvá tették, hogy ön síkra száll az anyanyelvhasználatért.

– A román kollégák nézzék meg a mai helyzetet, vegyék a törvényt a kezükbe, és ha a jogállamiság szempontjából gondolkodunk, ne érzelmileg közelítsenek a témához, hanem ismerjék el, hogy ezeket a jogokat nekünk a román állam garantálja, hiszen olyan törvényekbe vannak belefoglalva, amelyeket Románia parlamentje elfogadott, és a Románia által ratifikált nemzetközi egyezmények szavatolnak. Most dolgozom egy előterjesztésen, amelyet nemsokára benyújtok a prefektushoz, s amelyben a törvényre hivatkozva szorgalmazom az anyanyelv használatát a közigazgatási egységekben. Ez nemcsak a kétnyelvű táblák kihelyezésére vonatkozik, hanem a közintézményekben az ügyfelekkel való kapcsolatra is, hiszen még az ékezetes nevek helyes leírására is van jogszabály.

– Miként alkalmazzák az anyanyelvhasználatról szóló törvényt azoknál az intézményeknél – útlevélosztály és a gépkocsi- és forgalmiengedély-nyilvántartó hivatal –, amelyek közvetlenül az ön hatáskörébe tartoznak?

– Tudomásom szerint az intézmény ügyfélfogadójában vannak kétnyelvű eligazító táblák. Hogy az ügyfelekkel való kapcsolat hogyan zajlik, arra nincs rálátásom. Vannak magyar nyelvű alkalmazottak, felvenni többet nem lehet, mert a köztisztviselői állásokat zárolták. Ettől eltekintve az intézményvezetőkkel kell megértetni, hogy a törvény alkalmazása az ő érdekük is, ez javítja a közszolgáltatást. Nekem nincs jogom felszólítani az intézményvezetőket, hogy a törvény szerint járjanak el, ezt csak a prefektus teheti meg, vagy az állampolgároknak kell tisztában lenniük azzal, hogy használhatják ezt a jogot.

– Létezik-e írásbeli panasz, hogy valakit a prefektúrán vagy az ön által említett két intézményben nem szolgáltak ki, mert magyarul fordult a hivatalhoz?

– Tudomásom szerint nem volt ilyen. Amióta itt vagyok, három beadványt nyújtottak be magyarul, ezeket iktatták, lefordították és továbbították az illetékes ügyosztályhoz, és magyarul válaszoltak rájuk.

– Akkor ezek szerint minden rendben van ezen a téren?

– Azt nem mondanám… van még tennivaló. Igyekszem megfelelni az elvárásoknak.