Az angol Da Vinci zenéje – 1.

Leonardo da Vinci a maga idejében (1452-1519) mindenhez értett – zenélni is tudott. Ebből az következik, hogy akit az angolok da Vincihez hasonlítanak, annak is értenie kell a muzsikához. És nem meglepő, értett is – elméletben és gyakorlatban is. Sok közös vonás volt a két tudós között, amint a folytatásban látni fogjuk.

Robert Hooke neve kellően híres ahhoz, hogy mindenki ismerje. A tudomány szempontjából sok alapvető találmányhoz volt köze feltalálóként vagy közreműködőként. A La Manche csatornában, Nagy Britannia közelében, délre található egy kis szigetecske, Wight-sziget. Itt egy Freshwater nevű városkában született a később világhírűvé vált tudós.

Robert Hooke 1635. július 18-án született a város plébánosának családjában, negyedik gyerekként. Egészségi állapota rendkívül gyenge volt, még a szülei sem remélték, hogy felnő. Mielőtt bárki ijedten kapná fel a fejét, hogyan lehet a plébánosnak gyereke, elárulom, hogy az Anglikán Közösség nem írja elő a papoknak a cölibátust (nőtlenséget). Visszatérve az erőtlen kisgyerekhez, édesapja úgy döntött, otthon tanítja, mert a gyerek egészségi állapota nem engedte meg, hogy iskolába járassa. A gyerekét tanító apa azonban egyre gyakrabban esett ámulatból ámulatba, mert fia elképesztően tehetségesnek bizonyult a technika és mechanika terén. A lelkész apa angol nyelvet, latint és teológiát tanított fiának, más téren kissé elhanyagolta. Természetesen gyakran előfordult, hogy a gyerekre nem jutott idő és figyelem, és ilyenkor a szülei, hogy elfoglalja magát, bármit a kezébe adtak. Örültek is neki, hogy Robert képes volt rendkívül hosszú időt eltölteni egy óraszerkezet társaságában. Csak nézte, vizsgálgatta, szét- meg összeszerelte a mechanikus szerkezetet a fiú, aki egyszer azzal lepte meg a szüleit, hogy a műszert elkészítette fából. A gyerek gépezete működött is!

Édesapja megértette, hogy nem szükséges mindenáron papnak nevelnie gyermekét, mert  valószínűleg órásmester lesz. Akkoriban az órásmesterség legalább annyira modern tudomány volt, mint manapság az informatikus mérnököké. Robert rendkívül tehetséges volt a mechanika terén, de ugyanakkor ámulatba ejtette apját azzal is, hogy elképesztően pontos és részletgazdag rajzokat készített mindenről, ami érdekelte. Amikor a családot meglátogatta egy John Hoskins nevű festőművész, azonnal azt ajánlotta a gyerekére büszke apának, hogy mindenképp irányítsa művészi pálya felé a gyermeket. Talán a művészet is bevált volna, csakhogy a festékek szaga annyira irritálta az amúgy is beteg tüdejű fiút, hogy kénytelen volt feladni festőművészi tanulmányait.

Az 1648-as év nagy fordulatot hozott Robert Hooke életében: meghalt az édesapja, és a fiú 40 fontnyi örökséggel önmaga ura lett. Akkoriban ez az összeg figyelemre méltó pénznek számított. Okosan kamatoztatta az örökségét, mert 13 évesen Londonba utazott, hogy ott próbára tegye tehetségét. Westminsterben felvételt nyert Richard Busby igazgató iskolájába. Ez az iskola a XVII. század egyik legkiválóbb oktatóintézményének számított. Az őt felvevő igazgatót többször is meglepte képességeivel. Hamarabb alaposan elsajátította a görög és a latin nyelvet, majd mindenki meghökkenésére egyetlen hét alatt megtanulta Euklidész Elemek című könyvének első hat kötetét. A matematika és a mechanika kedvenc témái voltak, és sokan irigykedve vették tudomásul, Robertnek mennyire egyszerűek ezek a tudományágak, míg mások sokat kínlódtak ezekkel. Busby igazgató úr felismerte a fiúban a zsenit, és jó viszonyt ápolt vele. Mivel látta, hogy kiváló tervezői tehetsége van, a westminsteri apátság részéről tervezői és építészeti megbízásokat eszközölt ki számára. Westminsterben sok mindennel kísérletezett: megtanult orgonálni, és repülőgépeket is tervezett.

Amikor Robert Hooke úgy érezte, Westminsterben már újat nem tanulhat, 1653-ban, 18 évesen a híres egyetemi városba, Oxfordba utazott. Az új városban fiatalként eszével igyekezett elhelyezkedni. A város Jézus-templomában szolgai állást vállalt egy bizonyos Goodman úrnál. Hogy szerény jövedelmét pótolhassa, zenei tudását hívta segítségül: fizetett kórustagként lépett be a katedrális együttesébe, és – ha csak szükség volt rá – orgonistaként is kamatoztatta tudását és bevételeit. Ezúttal kivételes zenei tehetségéről is bizonyságot tett.

Hooke számára Oxford jelentette a tudományos kiteljesedés helyszínét. Az indulás nehézségei után kezdett körvonalazódni a karrier. Mivel minden téren tehetségesnek bizonyult, sok egyetemi professzor biztatta, mások meg munkatársnak hívták a találékony fiatalembert. Dr. John Wilkins, az Oxfordi Tudományos Klub vezetője matematikai, csillagászati és mechanikai továbbtanulását segítette elő. Dr. Thomas Willis anatómus kémiai segédként alkalmazta, Richard Lower pedig megtanította a boncolás tudományára. Mindenki azt remélte, hogy Hooke találékonysága által valami újat fedez fel.

Legérdekesebb munkatársi kapcsolata Robert Boyle-lal volt, akinek 1658-ban lett segédje. Amikor segédről beszélünk, a XVII. századi viszonyok között inkább szolgát kell érteni, akinek néha – vagy gyakrabban – elfelejtették kiadni a bérét, ilyen-olyan okokra hivatkozva. Robert Hooke azonban ismerte korát, és jól tudta, hogy pártfogója nem lévén, csakis így juthat az élvonalba. Kitartásának lassan beérett a gyümölcse. Míg kezdőként számos bemutató előadást kellett tartania, és több kutatási kísérletet kellett végeznie, idővel meglátták benne a tudóst. 1662-től a híres Royal Society kísérleti kurátorává léptették elő, 1665-ben a Gresham College geometriaprofesszorává nevezték ki. Ezzel megszűnt szolgának lenni, sőt olyan presztízsre tett szert, hogy ő lett Nagy Britannia első fizetett kutatója.