Az államalapítás melódiája
Lehet, hogy néhány ember számára túlzásként hangzik az az elképzelés, amely szerint egy jól működő államot zenei alapokra kell felépíteni, pedig egyáltalán nem tekinthető elrugaszkodott eszmefuttatásnak ez a meglátás.
Lehet, hogy néhány ember számára túlzásként hangzik az az elképzelés, amely szerint egy jól működő államot zenei alapokra kell felépíteni, pedig egyáltalán nem tekinthető elrugaszkodott eszmefuttatásnak ez a meglátás.
Platón, az ókori bölcs gondolkodó, a jelenkorral ellentétben, államának stabilitását elsősorban nem a pénzben látta, hanem szellemi képességekben és jellembeli tényezőkben. Jól figyeljük meg: tudás és jellem az állam szilárdságát biztosító elemek! A nagy meglepetést viszont az okozza, hogy Platón az ideális állam polgárainak testi-szellemi nevelését zenei eszközökkel látta megoldhatónak.
A párbeszédekben tanító filozófus Az állam című terjedelmes értekezésében a nevelés mikéntjét a következőképp fogalmazza meg: „A testet képezi a testedzés, a lelket a zene.” Ha csak ebből a rövid mondatból indulunk ki, mit mondhatunk el a ma társadalmáról? Hogyan állunk a testedzés és a zenei nevelés témakörével? Ajánlom mindenkinek, aki meg szeretne bizonyosodni a valóságról, hogy kísérjen el egy iskolás csoportot egy olyan kirándulásra, ahol gyalogolni is kell. Előre jelzem, sok panaszt, nyafogást és felháborodást fog hallani a zsenge emberpalánták szájából a séták ellen. De a lélekkel és a zenei neveléssel sem állunk valami szédítő magaslaton. Bizonyítja ezt az a jelenség, hogy egyre több a jellemtelen megnyilvánulás. A gyerekek, a fiatalok egyre nagyobb tömege szemrebbenés nélkül hazudja le a csillagot az égről, és ha mégis kiderül a ferdítés, akkor széles mosollyal jutalmazzák azt, aki rájött a valótlanságra. A kevés mozgásnak és a kevés énektanulásnak nem érződik a negatív hatása?
A platóni nevelés hogyanjáról is érdemes ejtenünk néhány szót. A nevelést „…előbb zenével kezdjük, csak azután a testedzéssel.” Miért fontos ez a sorrend? Mert úgy helyes, ha nem a test irányítja a lelket, hanem a lélek a testet, ezért a szellemi nevelés előzze meg a testi nevelést. „Hiszen leginkább e korban alakul és vésődik be a lélekbe mindaz, amit bele akarunk vésni.” Ezzel meg is érkeztünk Kodály Zoltán tanácsához: a gyermek zenei nevelését már születése előtt el kell kezdeni, sőt úgy jó, ha már az anya születése előtt elkezdődik… Hogyan kezdődik manapság egy gyermek zenei nevelése? Az anya fülsiketítő szórakozóhelyen rángatózik eszeveszettül, vagy megnyugtató, simogató zenére lejt bársonypuha mozdulatokat? A „sors könyvébe” így íródnak az első betűk…
Az ideális állam védőinek, a katonáknak a nevelése is zenével kezdődik és zenével történik. Feltehetjük a kérdést: miért van szüksége egy katonának zenei nevelésre? Egy katonának nem elegendő a testi edzés? Platón és követői arra intenek, hogy nem ésszerű dolog még a katonák esetében sem mellőzni a zenével történő tanulást. A katona is ember, ő is test és lélek összehangolt egysége. Jellemét, kitartását, bátorságát, összpontosítását és ésszerű viselkedését leginkább zenével lehet formálni. Egyes hangsorokat jobbnak találtak mellőzni „puhányságuk” és „ernyedtségük” miatt, vagyis arról van szó, hogy ezekben a hangsorokban írt dallamok lehangolóak lehetnek, tétlenséget váltanak ki. A katona nevelésére a következőket ajánlották: „Nem értek a hangnemekhez, de azt a hangnemet mindenképpen hagyd meg, amely méltón utánozza a bátor férfi hangját és kifejezését, aki harci cselekményekben, kemény kényszer alatt, szörnyű válságban – légyen az sebesülés, haldoklás vagy bármi más szerencsétlenség –, szóval minden helyzetben rettenthetetlenül és állhatatosan dacol a végzettel. De hagyd meg a másik hangnemet is, azét a férfiét, aki nem erőszakos, hanem békés és önkéntes tettet teljesít, amikor valakit meggyőz vagy kérlel, imádságával istenhez vagy tanításával, intésével emberhez fohászkodik, vagy éppen ellenkezőleg: a kérőnek, tanítónak, rábeszélőnek a szavára hallgat, és ennélfogva ésszerűen cselekszik és nem fuvalkodik föl, hanem mindenek közepette bölcsen és mértékletesen viselkedik, és az elértekkel megelégedett; szóval ezt a két hangnemet hagyd meg, amelyek a legszebben fejezik ki a veszedelemben, jó sorsban lévők, a mértékletesek, bátrak hangját.” Ezek a hangnemek a dór és a fríg. Azt érdemes tudnunk, hogy az akkori hangsornevek nem egyeznek azokkal, amelyeket ma ugyanígy nevezünk; továbbá az ókorban a hangsoréneklés fentről, a legmagasabb hangról indult lefele. Így teljesen más hatást kelthetett, mint lentről felfele énekelve (például a dór és a fríg mai változatban moll jellegű ugyan lentről felfele, de fentről lefele a fríg a nagyterc miatt keményebb, dúrosabb). A jellem tehát kétségkívül formálható a zenével. Vajon ma egy sportiskolában – vagy akármilyen más iskolában – nem lenne hatásos, ha zenetanulással fejlesztenék a jellemet, a küzdőszellemet? Vajon véletlen, hogy a mai ember keveset énekel, de a legkisebb nehézséggel találkozva hamar feladja a küzdelmet? A zenét ma ellenőrzés nélkül fogyasztjuk, nem is tudva, hogy nem minden hasznos. Ahogy megválogatjuk testünk táplálékát, az ételeket, ugyanúgy meg kellene válogatnunk a lelki eledelt is, a fogyasztott zenét. A zenei nevelést, a hangzó táplálék magunkévá tevését mégiscsak ésszerűbb lenne az iskolára bízni, majd a tanácsokat betartani!
A zene egy másik összetevője a hangmagasságon (dallamon) kívül a ritmus. Ennek is különös nevelőereje van. A ritmus általi egyenletesség, kimértség csak előnyére lehet az embernek. Továbbá a ritmus beszédünket, kifejezőkészségünket is kedvezően befolyásolja. „A szép ritmus a szép beszédhez hasonul, és azt követi, ennek ellenkezőjéhez a rossz ritmus; hasonlóképpen a szép dallam és a csúf dallam. Hiszen, ahogy az előbb mondottuk: a ritmus és a hangnem igazodik a beszédhez, és nem fordítva.” Akaratlanul eszembe jut a hét szabad művészet közül a nyelvtan, a retorika és a dialektika, melyeknek nagy segítségére lehet a zene. A ritmus beszédünk tagolására is megtanít, és ha már tagolni tudjuk a beszédünket, akkor sokkal érthetőbbek lehetünk, sőt a helyesírás szempontjából is könnyebben el tudjuk határolni a tagmondatokat egymástól. Ha képtelenek vagyunk megértetni magunkat (legalább az anyanyelvünkön), akkor már nem lehetünk szabad emberek, mert lebéklyóz a tehetetlenség. Meglátásom szerint nagyon ironikus a sokat hangoztatott szabadság, miközben szabad nekünk tehetetlenségünk rabjává tennünk magunkat. Ehhez a rabsághoz vezető egyik út, amikor nem vesszük komolyan az éneklés adta lehetőségeket.
Platón egy képzeletbeli párbeszédben tömören összefoglalja, miért érdemes zenei alapokra helyezni a tanítást – és az egész államot:
– „SZÓKRATÉSZ: Ugye, Glaukón, azért a legfontosabb a zenei nevelés, mivel a ritmus és összhang merül alá leginkább a lélek mélyébe, és a legerősebben ragadja meg azt, szépalakúságot támasztva benne; ez teszi a lelket szép alakúvá, feltéve, ha valaki helyesen nevelődik, ám ha nem, az ellenkezőjévé. És mivel a nem szép alkotást vagy a nem szép teremtményt a legerősebben a zenében kellően nevelt ember érzi meg, és – méltán háborogva – a szépet dicséri és örömmel a lelkébe fogadja, s belőle táplálkozva maga is széppé és jóvá válik; viszont a rútat méltán gáncsolja és gyűlöli már zsenge korában, amikor még nem fogja föl; később aztán, ha az értelme fölébred, örömmel fogadja a szépet, és sajátjának ismeri fel.
– GLAUKÓN: Azt hiszem, ezért kell a nevelésnek a zenére alapozódnia.
– SZÓKRATÉSZ: A zene után a testgyakorlással kell nevelni ifjainkat. Ebben is alapos nevelést kell nekik adnunk gyermekkoruktól fogva egész életükben. Szerintem ez a kérdés nyitja. Vizsgáld meg te is! Egészséges test a maga erényével még nem teremt jó lelket, ellenkezőleg: a jó lélek a maga erényével a testet is a lehető legjobbá teheti.”
Megdöbbentő, hogy a zenét és a testmozgást a nevelés elválaszthatatlan párosának nevezi az ókori filozófus, sőt az egészségmegőrzés egyik legjobb módszereként emlegeti őket. A sport a test állóképességét javítja, a zene a lelket teszi alkalmassá az életre, végeredményben pedig mindkettő a lélek fejlesztésére szolgál.
Hogyan működik a mi államunk? Milyen a zeneoktatásunk? Mennyit mozognak a gyerekek manapság? Milyen a kitartás bennünk? Nézzünk körül, és gondolkozzunk el tapasztalatainkon!
Sokan ismerjük a mondást, hogy minden bölcs dolgot megmondtak már az ókorban. Ha ez így van, ha elfogadjuk ezt, akkor miért éppen a zene lenne az, amelyre nem érvényes ez az állítás? Ha pedig valóban lényeges Platón meglátása, milyen alapon nevezi valaki mellékes tantárgynak a zenét?
(Az idézetek Platón Az állam című vitairatából származnak Jánosy István fordításában)
Szilágyi Mihály
