2024. august 19., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Sikeres volt a tavalyi év

 Több beruházás halad párhuzamosan Backamadaras községben, az utóbbi két-három évben szépen alakul a község képe. Lassan beérnek az évek óta elkezdett munka eredményei, sorra vehetnek át egy-egy infrastrukturális beruházást.

Hamarosan a madarasi díszes csorgó is megújul   
Fotó: Gligor Róbert László


 Sikeres évnek nevezte a tavalyit Szőcs Antal polgármester, legalábbis az infrastruktúra-fejlesztés szempontjából. Ugyanis befejezték a községben a helyi utcahálózat korszerűsítését, így szinte minden backamadarasi, szentgericei és bálintfalvi lakosnak aszfaltút van a kapuja előtt. A tavaly áprilisban elkezdett munkálatokat jóval a határidő előtt befejezte a kivitelező, már az ősz folyamán elkészült a tervezett 22 utca szilárd burkolata, összesen 8,2 kilométer hosszúságban. A beruházást kormánypénzekből fedezték, az országos helyi fejlesztési programból 1,2 millió eurót kapott a község a tervezésre és kivitelezésre, az önrész 400 ezer lej körüli összeg. Az eredményen fellelkesülve a helyi tanács beleegyezését adta újabb utcák korszerűsítéséhez, és további 800 méter hosszúságban leaszfaltoztak kisebb, a tervben nem szereplő utcákat, így szinte nem maradt „fekete szőnyeg” nélküli tér.

 Nyilvánvalóan a siker mellé kellemetlenségek is társultak a megvalósítás során, de most már mindenki elégedett és örül a nagy eredménynek. Azonban az utcák menti vízlevezető árkokat nem lehetett kiépíteni, ugyanis a községben még nincs ivóvíz- és szennyvízcsatorna-rendszer. Ezekre még előreláthatólag várni kell néhány évet, ugyanis az Aquaserv mint regionális szolgáltató elkészíttette a vízvezetési mestertervet, de az előtanulmányok elkészítésére is évekre lesz szükség, pedig ez volna az egyik legfontosabb beruházás ezen vidéken – véli a nyárádmenti elöljáró.

  Elkészült a művelődési otthon 

 Két éve kezdődött el a szentgericei művelődési otthon korszerűsítése: az 1970-es években épült jókora ingatlanból csak az alap és három fal maradt, minden mást elbontottak, betonpilléreket öntöttek, majd visszaépítették a tetőzetet, az épület padlófűtést kapott, az emeleti helyiségekben vendégszobákat és ifjúsági termeket rendeznek be. A kivitelezés befejezését az is késleltette, hogy nem kaptak tűzvédelmi engedélyt – ehhez az összes új nyílászárót ki kellett cseréltessék, olyan anyagból kellett készíttetni azokat, amely akár negyven percig is ellenáll a tűznek. Ez viszont nem szerepelt a tervben, így további időt és pénzt igényelt. Az épület körül területrendezés is folyik, felszerelték az utolsó riasztó- és füstérzékelő berendezéseket is, így már csak az átvétel maradt hátra. Az európai alapokból fedezett 650 ezer euró értékű beruházásnak mindenki örül, most már csak az a kihívás, hogy be is népesítsék az épületet. Szentgerice lakossága is az elöregedés útjára lépett, de azért még nincs nagy baj, községszinten is számos új család költözött be, ezt választva lakhelyéül, hiszen nincs messze Marosvásárhelytől.

Következik az iskolák korszerűsítése 

A fentebbiek adnak okot a bizakodásra és késztetést a munkára az oktatási infrastruktúra területén is. Tavaly októberben Backamadarason felavatták a magyar kormány támogatásával épült óvodát, elindították az engedélyeztetést, hogy ugyanitt megnyithassa ajtait a bölcsőde is, amely nemcsak a helyi, hanem szomszédos települések apróságait is várja. Következik a madarasi és szentgericei iskolák felújítása is, a község 4,5 millió lejes támogatást nyert erre a regionális operatív program keretében, most folyik a tervezés közbeszerzési eljárása, a polgármester pedig reménykedik, hogy két hónap múlva a kivitelező cég kiválasztására is kiírhatják a licitet.

Avatni is szeretnének

További beruházásokat is számba vehetünk a közép-nyárádmenti községben: hamarosan befejezik az új orvosi rendelőt, és elkezdődhet a madarasi faluközpont rendezése, a díszes csorgó felújítása, illetve a mostani orvosi rendelőnél levő másik közcsorgó áthelyezése és környezetrendezése is.

A koronavírus-járvány sem jelentett akadályt a kivitelezések folyamatában, a folyó munkálatok befejeződnek, most csak már arra vár mindenki, hogy végre enyhüljenek a korlátozások, és avatásokat is tarthassanak a közösségekben.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató