Átörökített szépérzék

– T. Várhelyi Imola festőművész köszöntése –

A minap, amikor kezembe került Bartha Béla dédnagyapám újságírói igazolványa 1935-ből, ráeszméltem arra a kontinuitásra, amelynek felmenőink révén mi is részesei leszünk. Saját életutunkban visszaköszönnek az őseinktől örökölt adottságok, vagy akár gyermekeinkben látjuk viszont azt a hajlamot, amit nagy- vagy dédszüleiktől kaptak. Így fonódhat össze elsőszülöttünk tehetsége a rajzoláshoz dédnagymamája, T. Várhelyi Imola festőművésznőével. 

Március 8-án többszörösen is hálásak vagyunk. Köszöntjük egyrészt családunk női tagjait, szeretettel emlékezünk női felmenőinkre is, de igazán hálásak vagyunk azért is, hogy 94. évében is együtt ünnepelhetett a család Imola dédivel. Virágokkal, gyerekrajzokkal köszöntötték őt dédunokái is, akik általa belekóstolhattak a festés, a rajzolás és a színek világába. Legfőképpen a szépérzéküket fejlesztette. Szívesen rajzolt nekik vázlatokat, s intett minket, szülőket arra, hogy a növény- és állatvilágot szerettessük meg velük, nézzünk természetfilmeket, és a részletekben lássuk meg az értékest.

A kézdivásárhelyi születésű művésznő életútját a rajzolás iránti szeretet határozta meg. A kolozsvári képzőművészeti főiskolán ismerhette meg Erdély kulturális, művészeti életét és nagy hagyományait, majd Nagybánya jelentette igazán vágyainak beteljesülését. Élete meghatározó időszaka a nagybányai festőkerthez fűződött, itt vált ugyanis a természet szerelmesévé, ez a környezet biztosította tehetségének felszínre kerülését. Művészi hivatását pedig azután is folytatta, hogy nagybányai lakhelyét feladta, és 46 év után családjához közel költözött, Marosvásárhelyre. Művészi hivatását itt is folytatta, csodálatos képeket festett a Maros-parton és a Maros völgyében is. Legszebb munkái most is gyermekei és unokái lakásának falait díszítik. S mindez a szép már a dédunokák útravalója is egyben. 

Hála érte! Isten éltesse Imola nénit egészségben, hogy még sokszor megérje a márciust szerető családja körében!