2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Átadták a Communitas Alkotói Ösztöndíjait

  • 2014-05-11 16:18:49

Negyvenkét erdélyi művésznek adták át pénteken délután, Kolozsváron az RMDSZ és a Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíjait film és televízió, irodalom, képzőművészet és fotográfia, színművészet, valamint zene kategóriákban.

Negyvenkét erdélyi művésznek adták át pénteken délután, Kolozsváron az RMDSZ és a Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíjait film és televízió, irodalom, képzőművészet és fotográfia, színművészet, valamint zene kategóriákban.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház Stúdiótermében megtartott ünnepségen Markó Béla, az Ösztöndíjbizottság elnöke beszédében kiemelte, nem ért egyet azzal, hogy a tehetség minden körülmény között érvényesül, hiszen számos tehetség elsikkadhat, erre bőven találni példát. ,,Ezért is fontos, hogy egy társadalom mi módon próbálja segíteni az ifjú tehetségeket. Mi az ösztöndíjak odaítélésével igyekszünk könnyíteni az életkörülményeiken, hogy maradandó értéket teremthessenek” – fogalmazott Markó Béla. Úgy vélte, Erdély mindig megpróbálta eltartani a maga alkotóit, és ezt a jó erdélyi tradíciót folytatja a Communitas Alapítvány, „hogy felemelő, nem pedig visszahúzó körülmények közepette születhessék itthon nálunk, Erdélyben minél több maradandó érték” – mondta el a költő.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató