2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nyárádszentlászlóval köti össze, s ezáltal azoknak, akik Marosvásárhelyről Nyárádgálfalvára szeretnének menni, jóval kevesebbet kell utazniuk, mint eddig Tompa vagy Ákosfalva irányából.

Fotó: Vajda György


Lassan, de biztosan elkészül annak az útnak az aszfaltozása is, ami a nyomáti tetőt Nyárádszentlászlóval köti össze, s ezáltal azoknak, akik Marosvásárhelyről Nyárádgálfalvára szeretnének menni, jóval kevesebbet kell utazniuk, mint eddig Tompa vagy Ákosfalva irányából. A helyi önkormányzat saját költségén 1,3 km utat aszfaltozott le mintegy 500.000 lejes beruházással, amit a helyi költségvetésből fedeztek. Egyelőre csak a házak között halad az egysávos aszfaltút, a szándék az, hogy ezt összekössék a településen kívül haladó szakasszal is, amelyet azonban a megyei útügyi igazgatóság kell, hogy finanszírozzon. Az aszfaltréteg azonban csak a személygépkocsi-forgalmat bírja meg.  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató