Arctér
Az ember olyan lény, amelynek arca van. De miért éppen az arc? A test szóban forgó zónájának észlelése, a jelentésekkel szabdalt arctér ugyanis merőben különbözik a többi testterülettől.
Az ember olyan lény, amelynek arca van. De miért éppen az arc? A test szóban forgó zónájának észlelése, a jelentésekkel szabdalt arctér ugyanis merőben különbözik a többi testterülettől. Kulturálisan az arc kitüntetett, illetve – mint a lapszám egyik szerzője, Bacsó Béla írja – „a portré hosszú ideig döntően az ember önállításának kitüntetett formája volt”. A másik ember domesztikálhatatlan és kiismerhetetlen másságához, valamint a másikhoz való nyitott, fenntartások nélküli viszonyhoz – amelynek során arc fordul arc felé – nyújtanak térképet az új Korunk-lapszám írásai.
A tartalomból: Szalma Anna-Mária: Fénykép – énkép. A családi fényképhasználat margójára; Bacsó Béla: A portré destruálása; Horváth Gizella: Tükröm, tükröm... Az önarckép lehetőségei a kortárs képzőművészetben; Keserü Katalin: Álarc nélküli bál; Szilágyi Orsolya: A szemlélő lehetősége; Darida Veronika: Arcok olvasása; Ungvári Zrínyi Ildikó: Az arckép bennünk van.
A lapszámot Szabó András grafikái illusztrálják.
