2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Gázasból lett bortermelő

Fotó: Vajda György


Gázasból lett bortermelő

Azt mondják, hogy aki a jó bort szereti, az rossz ember nem lehet… s az igaz is, vallja Udvari József többszörösen díjazott bortermelő, aki nyugdíjazása után került Bacchus nedűjének vonzásába. A gázvállalatnál azelőtt mesterként dolgozott évtizedekig. „Mielőtt nyugdíjba vonultam, elkezdtem a bortermelést, mert hát valamivel kell foglalkozzon az ember azután is…” – mondja. A ház körüli szőlőlugasból és mintegy négy és fél ár szőlősből szüretel. A termés egy részéből borpárlat készül, a többiből bor.

Udvari József rendszeresen részt vesz a borversenyeken. Először természetesen a „szomszédban”, Dicsőszentmártonban próbálkozott. A jelenlét meghozta az eredményét, különdíjat és aranyérmet is nyert. Ez ösztönzi, s az, hogy a szomszédok, barátok igencsak értékelik munkájának gyümölcsét. Nem is kíván „nagyiparban” termelni, de büszkén jegyzi meg, hogy bora „lekörözte a nagy borházak termését.” Hogy mi a jó bor titka? Sok tanulás, odafigyelés és türelem mondja – a szülőktől „örökölte” a borkészítés hagyományát, az újabb tudást a szakkönyvekből merítette. De leginkább a borversenyeken való részvétel ösztönözte arra, hogy minőségi bort állítson elő. „Mert akkor inkább érdemes foglalkozni ezzel, ha visszajelzés is van” – mondja a gazda.

Több sárosival együtt borlovag lett, s ez kötelezi is őket arra, hogy rendszeresen részt vegyenek a versenyeken. Nemcsak a megyénkben ismert igen színvonalas dicsőszentmártoni és balavásári rendezvényen vannak jelen rendszeresen, hanem Nagykárolyban, Tordaszentlászlón megrendezett országos megmérettetésre is elküldik a mintákat, sőt Udvari József a horgosi (Vajdaság) versenyre is benevezett. Borlovagokként szakmai találkozókat, szimpóziumokat, hazai és külföldi (magyarországi) tapasztalatcseréket is szerveznek, ami mind hozzájárul ahhoz, hogy évente javítson a minőségen. Sokat kell dolgozni ahhoz, hogy a jó bor megfeleljen az elvárásoknak, hiszen nagyon sokan termesztenek szőlőt, óriási a konkurencia – mondja.

S hogy milyen a jó bor? Miután mérlegeli a választ, s megszemléli a saját címkével ellátott palackokat, vidáman megjegyzi: amelyikben a borversenyek szakemberei nem találnak hibát, s amelyik nem marad a pohár alján. Nem a címke számít, hanem az az elismerés, amivel a fogyasztó magasba emeli poharát – teszi hozzá. Ez jelenti a hobbibortermelést.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató