Arany János és Mentovich Ferenc barátságáról V.

Természetesen Arany Jánost és Mentovich Ferencet a költészet szeretete és művelése is összekötötte. Mentovich is írogatott és közölt verseket. Talán az Unió-dalok tették országosan ismertté, mert 1847-ben versben az elsők között követelte Magyarországnak Erdéllyel való unióját (Mentovich Ferenc: Unió-dalok, Kolozsvár, Barra – Stein Ny., 1847), amit aztán egy évre rá, az 1848-as követelések 12. pontjába foglaltak: „Mit kíván a magyar nemzet. Legyen béke, szabadság és egyetértés… 12. „Unio”. Csodálkozhatunk ezen, de nagyon sok ellenzője is volt ennek az óhajnak, ugyanis ezzel az unióval bizonyos tisztségek és jól fizetett állások megszűntek volna.

A Bach-korszakban is próbálkozott verseléssel, és ki is adta a Száraz lombok című kötetét, (Mentovich Ferenc: Száraz lombok. Pest, 1854. Lukács L. és Társa), melyet a kritika nagyon elmarasztalt. Erről így írt Kozocsa Sándor a Figyelő 1939. március 

4-i számában (105. oldal):

„Mentovich Ferenc gúnyverse Gyulai Pálról, a kritikusról

Amikor Gyulai Pál 1855-ben a Budapesti Hírlapban Szépirodalmi Szemle címmel bírálni kezdte kortársainak versgyűjteményeit, a költők a szigorú hangra fölszisszentek, s minden oldalról támadni kezdték a nagy kritikust. Éppen e kritikája miatt kellett Tóth Kálmánnal pisztolypárbajt vívni, de még közvetlen baráti köréből is hangzottak fel ellene támadó hangok és mérges kifakadások. Különösen Tompa, Szász Károly méltatlankodtak és az ugyancsak megbírált Mentovich Ferenc Alpári álnév alatt a Divatcsarnokban (1855. II. 39. (júl. 15.) sz. 778.) Egy kis kritikusnak címmel gúnyolta Gyulait. Mentovich Száraz lombok (1854) című könyvéről Gyulai a többek között ezeket írta: „verseit száraz lombok”-nak nevezi, nem tudom mi okból. Annyi igaz, hogy e lombokon kevés a zöld levél. Mentovich nagy fogékonyságot látszik mutatni a természet iránt, de csak közönséges absztrakciók s elhasznált hasonlatokban beszél róla. Néha újat és szokatlant is akar mondani, de az egyszersmind nem találó és szép. Ő nemhogy jellegzetesen kedélyébe olvasztva tudná visszatükrözni a természetet, de még az általános költői hangulatig sem emelkedik". (Kritikai dolgozatok. 1908. 174.) A kritika nagyon bánthatta Mentovichot, s ezért is mint költő elhallgatott, több verskötete nem jelent meg.

I.

Addig tanulmányozád hős

„Toldit”, addig olvasád;

Míg megszeretted rettentő

Buzogányát, kardvasát.

Megszeretted a csatákat,

A vitézi életet:

S jámbor pony-pegazusod

Csatasíkra kergeted!

 

Hanem gyönge kezeidben

Minek a nagy buzogányt...

S a roppant sarkantyú? . . . meglásd

Rozinantéd még lehány.

 

II.

A költészet templomában

A legfénylőbb képeket

Levevén méltó helyükről,

Vadul összetépdeled.

 

Hol a tájt aranysugárral

Önti el a képzelet:

Fénysugár s virág helyett az

Csontot és húst keresed.

 

És kilépvén a templomból,

A költészet mezején,

Hol virág gyanánt mosolyba

Szívben ébredt érzemény.

 

Megtennéd, ha rajtad állna,

Apollónak a bikát,

Nem láttam még soha ilyen

Kálvinista-kritikát.

III.

Elindultál oly mértékkel,

A mely óriási nagy;

Míg magad olyan parányi,

Olyan mákszem-kicsi vagy.

 

Mindenkihez hozzáméred. 

Senki meg nem üti azt,

Tompa is alig haladja

Meg, szerinted, az araszt!

 

Vájjon, ha magadhoz méred.

Meg fogod é ütni te,

A kinek úgy „ f á j az élet"

S oly beteg költészete?! . . .”

Kozocsa Sándor

 

Úgy gondolom, hogy Mentovich lélekben egy kicsit megsértődött, hogy költészetét Arany János sem védte meg Gyulaival szemben. A fenti gúnyverséből is érezhető a megbántottság. Talán nem tévedek, ha azt állítom, ez is hozzájárult ahhoz, hogy visszakívánkozott Erdélybe, a szabad eszmék, a vallásszabadság földjére. Arra gondolhatott, hogy Marosvásárhelyen sokkal jobban értékelik majd erős egyéniségét és költői autonómiáját. Amint a múlt heti írásunkban olvasható volt,  felesége, Vajda Anikó sem bírta Nagykőrös klímáját, de biztos vagyok benne, hogy Mentovich Ferenc is kereste a lehetőséget, hogy visszatérjen Erdélybe. Bolyai Farkas katedráját elfoglalni, a nagy matematikaprofesszor utódjának lenni már önmagában is nagy megtiszteltetés volt!

IRODALOM

http://epa.oszk.hu/02500/02518/00105/pdf/EPA02518_irodalomtortenet_1939_03-04_105-112.pdf