Arany János és az erdélyiek (II.)

A múlt évi Népújság-beli sorozatomat (Arany János és Mentovich Ferenc barátságáról1) azzal fejeztem be, hogy keresem Arany János gúnyrajzát Mentovichról, melyet Dánielisz Endre kiváló, Nagyszalontán élő Arany-kutató közölt a Korunk folyóiratban. Dánielisz tanulmánya interneten is elérhető, bárki elolvashatja és a rajzot is megnézheti. Szerettem volna megkeresni az eredeti Arany-kéziratot, mert arra gondoltam, ha az 1970-es években Dánielisz leközölte, akkor meg kell legyen valahol, hiszen túlélte a 2. világégést! Éppen ezért felhívtam telefonon a jó szellemi és fizikai erőben lévő 90 éves kutatót (aki Bordás László nagyapámnak jó barátja és munkatársa volt), és megkérdeztem, hogy emlékezete szerint ma hol lehetnek ezek a Charivári (olvasd Sárivári) gúnyrajzok, és amikor ő közölte, honnan szerezte a másolatokat? Dánielisz Endre egyértelműen állította, hogy a hajdani kiváló nagykőrösi Arany-kutatótól, Törös Lászlótól kapta. Törös László, a nagykőrősi Arany Múzeum tudós igazgatója és Arany-kutató azóta már Arany Jánossal személyesen is beszélgethet az örök irodalmi mezőkön, sőt már Törös László fia is átköltözött a másvilágra. Így Törös László családjától nem fogom tudni megszerezni a Charivári gúnyrajzokat. Akkor természetesen a nagykőrösi Arany János Múzeumhoz fordultam e-mailben, telefonon is, de ők sem tudtak segíteni. Azt viszont határozottan állítják, hogy ezek a karikatúrák a nagykőrösi Arany János Múzeumban nincsenek. Így tovább kutattam utánuk Szilágyi Sándor, Arany és Mentovich hajdani kollégája hagyatékában, az OSZK-ban, az MTA Arany-hagyatékban, az ELTE Levéltárában stb. De sehol sem bukkantunk még csak a nyomára sem!

És akkor éppen a Népújság-beli írásaimnak köszönhetően megkeresett a Balatonbogláron élő Farkas Péter irodalomtörténész, bibliográfus, aki a Népújságban megjelent, Szász Károlyra vonatkozó írásaim és adataim után érdeklődött. Az így kialakult párbeszédünk során vettem észre, hogy Farkas Péter dolgozott Nagykőrösön is, sőt össze is állította Törös László Arany Jánosra vonatkozó publikációit! Így megkérdeztem, hogy mit tud az eredeti Charivári gúnyrajzok eredeti lelőhelyéről. És akkor Farkas Péter megoldotta a rejtélyt: ezek nem is voltak meg Nagykőrösön, de olyan pontos irodalmi leírások maradtak fenn a karikatúrákról, hogy Törös László megkért egy képzőművészt, hogy a leírások alapján készítse el a Charivári gúnyrajzok fantáziaképeit! Ezt el is végezte a képzőművész (sajnos Farkas Péter sem emlékszik a nevére), és ezekből Törös László rendezett egy kiállítást is a nagykőrösi Arany János Múzeumban. Nos, egy ilyen fantáziarajzot (másolatot) küldött el aztán Dánielisz Endrének is, aki betette a Korunkban2 írt tanulmánya illusztrálására!

Tehát azért nem találtam meg az eredeti Charivári rajzokat, mert azok már régen elvesztek! (És nehéz olyan okiratokat felkutatni, melyek nem is léteznek!) Számomra és a tudományos dolgozatokat közlő fiataloknak ajánlom, ezért fontos megjelölni a dokumentumok lelőhelyét is a tudományos közleményekben! Tanulságos eset a Bolyai-kutatóknak is. Ma gomba módra terjedt el, hogy Bolyai János arcképéről készítenek képzőművészek (hivatásosak és/vagy amatőrök) ábrázolásokat, és aztán úgy jelennek meg a tanulmányokban, főleg az interneten, hogy a legjobb „kép” Bolyai Jánosról! Aztán jön egy ifjú titán, és közöl egy meta-dolgozatot, amiben közli a „legjobb” arcképet Bolyai Jánosról. Holott már az első képzőművészeti alkotás is fantáziakép volt, mellőzött minden reális alapot! Nincs hiteles arcképünk Bolyai Jánosról, és az összes eddigi kép csak fantáziakép, magyarul kitaláció!

És így állunk az Arany és Mentovich Ferenc által rajzolt Charivári, illetve kontra-Charivári gúnyrajzokkal is! Minden jel arra mutat, hogy ezek eredetije elveszett, már a XIX. század végére!

Most folytassuk Arany János és Mentovich levelezésének közlését (átolvasását). Arany és Mentovich csak 5 évet tanítottak együtt Nagykőrösön, de ez mind Arany, mind Mentovich életében meghatározó élmény maradt! Ahogy a tavalyi sorozatomban már megírtam, Nagykőrösön Mentovich volt a felelős a jó hangulatért. És mindenki, aki személyesen ismerte Mentovichot, állította, ahol ő megjelent, ott elmúlt a rossz hangulat, szellemi légkört teremtett, sziporkázó intelligenciájával mindenkit felvidított és mindenkihez volt egy frissítő és felvidító megjegyzése. Ezt igazolják a Charivári gúnyrajzok, melyekre Arany is megszerkesztette a maga kontra-Charivári lapjait!

Az alábbi levél tudtommal az első, melyet Arany János írt Marosvásárhelyre Mentovichnak azután, hogy elváltak Nagykőrösön!

ARANY JÁNOS – MENTOVICH FERENCNEK 

Nagy-Kőrös april. 25. 1858. 

Édes barátom! 

Ha a levélirásban, részint szenvedő állapotom, részint az ebből folyó lustaság miatt, jó magam is a lajhár gyorsaságával nem vetekedném; úgy talán inkább félhetnél részemről szemrehányástól; bár akkor sem bizonyos, tenném-e azt, miután irántami jó indulatodról s becses barátságodról mindenkor jobban meg valék győződve, hogysem egy kis mulasztásért eddig táplált jó hitemet szélnek eresszem. És bár jól esett olvasnom soraidból baráti érzésed őszinte kiömlését: ennek szüksége legfölebb részeden vala, ha azt hivéd, hogy öt évi együttlétünk nem volt elégséges engem szivedhez közel hozni: de részemről felesleges volt e vallomás, mert én, az első napok óta, melyeket mint ujoncztanár jó családod szives körében töltöttem, változatlan barátságot érzék irányodban; s ha te azt oly tisztán, mint kellett volna, fel nem ismerhetted: talán szokott ügyetlen modorom a hibás. Tartson meg az isten bennünket, édes Ferim, ne csak ez árnyékvilágban, hanem egymás jó barátságában is soká-soká! de most hagyjuk ez érzelgést, mert bár jól esik az embernek olykor szive teljéből kiönteni egy kicsit, de az efféle, ha nagyon hosszú körmondatokban nyilatkozik, végtelen unalmassá teszi a levelet. – 

Kedves családod felőli tudositásodon szivünkből örvendettünk. Tehát az erdélyi lég használt az én jó (és szép) komámasszonyomnak. A gyermekek nőnek. Gyula azóta nagy müvész lehet: nem taníttatod rajzolni? arra is nagy hajlama volt. – Mi is megvagyunk, hála az égnek. Nőm ottan-ottan lábait fájlalja – ez nehány év óta elő-előfordúl – máskép egészséges. Laczi már nagy fiú, oly nagy, hogy nem ismernél rá, akkora magas, mint én, pedig még csak most 14 éves. Jelenleg az V. osztályba jár és mégeddig jól tanul. Tudod, hogy leginkább ő köt engem Köröshöz: ennek is hát majd vége lesz. De nem verem a készülőt. Furcsa, hogy azok közül, kik 51-ben itt voltunk, én készültem mindig, s ime most is itt vagyok, már hetedik éve! – Julcsa, hihetően a gyakori betegség miatt, kicsiny maradt szegény, még nőhet ugyan, de nagy már nem lesz, középtermetű is alig. Különben most igen jó egészségben van, egy év óta az orbáncz is megkimélte. Én? se jobban, se sokkal roszabbúl, mint voltam. Fejem egyre zúg, s alkalmatlanná tesz a munkára, – hozzá, mint minden tavaszszal jobban érzem, a mell se nagyon derék. Rongy élet biz ez, de hordjuk, míg lehet, mert nincs különb.

…

A közelebbi nagy vacatiót szülőföldemen Szalontán töltöttem, családostul. Ez után még könnyebb lesz oda rándulni, mióta a vasút N[agyváradig megnyilt – mert onnan már nincs messze és mindig jó az út, valamint Erdély felé is. Ez irányba az öszön [!] szinte voltam a Királyhágóig, de túl rajta nem és – szégyellem bihari létemre – soha életemben. Ha az általad ajánlott számokat megnyernők – vagy ha csak annyira jövedelmes ügyleteket tudnék csinálni a könyvárusokkal, mint régebben, kétszer se mondanám, hogy legközelebbi kirándulásom Erdély felé nem veszi irányát: de igy, mikor, telelő medvekint, csak a boldogabb időkben szerzett hájamat fogyasztom, nehezen nyilik ily költséges expeditióra kilátás. A tél hosszú, a zsiradék kevés: lesz-e valaha kikelet, nem tudom. Pedig előre élvezem már a viszontlátás örömét, mely ha nem is a Zandirham honában, de itt csakugyan megtörténhetnék; s ha nem miskolczi bornál, a kőrösi mellett is tudnánk mi egymásnak örülni. Csak azt ohajtom, hogy inkább az idén, mint jövendőre jöj; mert periculum in mora, s ki tudja, hogy addig ernyős bajuszom nem szenved-e valamely költői metamorphosist, kajla eresze szomorú fűzzé` változván? „Minden órádnak leszakaszd virágát” mondja Vajda János: ha tehát én a te virágod vagyok, jer és szakaszsz le! 

Irodalomról beszélni is restelek, miután kikoptam belőle. Úgy van az ember ezzel is, mint czigány lova a koplalással: midőn beletanulna már, akkor döglik el. Richtig! soha e hasonlat jobban alkalmazva nem volt. 

Lakásom még folyvást a kollégyiom melletti ház: ennek kis szobájában, füst felleg közepett, veres sujtásos háló köntösben, török fezzel agyamon, képzelj engemet, ha azt akarod, hogy phantasiád el ne vesse a sulykot, mint néha a Jókayé. Pestet azóta nem láttam, hogy téged. De hozzám néha rándultak le onnan: Kemény, Csengery, Gyulai, Brassai &c. – Iskolánknak eddig még nem sokat ártott a nyilvános Kecskemét versenye: de árthat ezután. Most Kecskemét teszi az avantgardeot Bécs felé; Kőrös előre hátra pislog; Debreczen effective hátrálót fúj. Mi lesz a táborozás eredménye, majd megmutatja az idő. Hanem, lásd, mire belé ízeledném a levélirásba: elfogy előlem is a papir, melyet ez alkalommal apróra beirni elégnek tartottam. Rajtad áll, hogy gyakrabban irjak. Most tehát fogadd szives ölelésemet. Családom köszönt és csókol mindnyájotokat, velem együtt, ki maradok a sirig

hűved 

Arany János”3 

(Folytatjuk)

1 OGR: Arany János és Mentovich Ferenc barátságáról (I.–IX.), Népújság, (2015. okt. 23 – 2016. jan. 8.)

2 Dánielisz Endre: Arany és Mentovich barátsága. Korunk, 1969. 6. Vita Zsigmond: Arany János erdélyiek között Nagykőrösön. Korunk, 1972. 12. 

3 Arany János összes művei, szerkeszti Korompay H. János, XVII. kötet Arany János levelezése (1857–1861), Universitas Kiadó, Budapest, 2004. Pp. 187–190.