Egy-két hónap múlva megkezdődik a hatéves gyermekek beíratása az iskolák előkészítő osztályába. Az életre szóló esemény fontosságával számot kell vetnie minden szülőnek, aki első, második vagy harmadik gyermeke sorsát dönti el ezzel a lépéssel. Több szempontot szokás figyelembe venni, és megtörténik, hogy abban az esetben, ha a szülő egyéb elvárásai nem teljesülnek, a legfontosabb, az oktatás nyelve szorul háttérbe. Pedig még jogunk van megválasztani, még biztosított számunkra a lehetőség. Kérdés, hogy van-e aki betöltse a helyeket, és az elöregedett szórványfalvakban, ahol már egy összevont osztályra való gyermek sincsen, a távolabbi ingáztatás kényelmetlensége helyett a szülő nem választja-e a kényelmesebb megoldást, és íratja a még működő többségi osztályba a gyermekét.
De nemcsak vidéken, városokban is, ahol szórványban élünk, és sajnos már ott is, ahol többségben – a helyi divattól, a kényelemtől vezérelve –, a lakáshoz közeli többségi iskolát választja a szülő. Jobban érvényesül a gyermek – nyugtatja meg magát a tévhittel. Majd a szomszédok, ismerősök hatására szajkózni kezdi, hogy az anyanyelvét már beszéli a gyermek, és minek megterhelni szegényt egy fölösleges tantárggyal, ami ráadásul megnehezíti a dolgát a képességvizsgán és az érettségin is azzal, hogy többet kell tanulni és ronthatja a jegyét.
Jobb, ha a magyar helyett idegen nyelveket tanul, sportol, zenél, szórakozik – nyugtatja meg magát a szülő, és erre biztatja a gyermekét is. Aki kezdetben kényelmetlenül érzi magát többségi társai között, elszigetelődik vagy belesimul a közösségbe, ahol túlteljesít, hogy elfogadják. Az sem kizárt, hogy ebben az igyekezetében megtagadja az identitását is. Baráti köre természetes módon a többségiek közül kerül ki, így jobbára élettársat is onnan választ, és már nem tartja fontosnak, hogy gyermekét az anyanyelvére megtanítsa. A családi könyvtár, a magyar kultúra, irodalom már nem érdekli, nem szívesen beszéli az anyanyelvét. A jobb megélhetés, a házastársak közötti békesség érdekében sokan a külföldre távozást választják, ahol egy harmadik nyelv honosodik meg a családban, a nagyszülők pedig, akik meg voltak győződve, hogy a legjobb lehetőséget biztosítják a gyermeküknek, rájönnek, hogy már nem tudnak beszélni az unokájukkal, akik közül talán valamelyikben felébred a vágy, hogy a nagyszülők nyelvét megtanulja.
A felvázolt forgatókönyvtől eltérően vannak kivételek is, ahol a szülő idegen környezetben mindent megtesz, hogy a gyermekét a magyar kultúra ismeretébe is beavassa, sőt olyan esetről is hallottam, hogy külföldön tanuló gyermeke számára magyar pedagógust fogad, hogy távoktatásban az itthoni tanterv szerint a magyar nyelvet is tanulja.
A határ menti településeken pedig egy másik jelenség jött divatba. A szülők a határon túli magyarországi városok iskoláiba íratják be a gyermeküket, hogy ne kelljen román nyelvet tanulniuk, ahonnan természetes út vezet a magyar egyetemek felé. Ezzel a választással is a hazatérést, „az erdélyi kultúrába való beépülést” nehezítik meg, teszik lehetetlenné sok fiatal számára, akik eltávolodnak szülőföldjüktől.
Népszámlálás következik, ami megmutatja, hogyan is állunk. Ahogy azt is, hogy életképesnek látszó szép magyar falvaink közül sokban a roma gyermekeknek köszönhetjük, hogy még működik magyar iskola, hiszen néhol 85 százalékig ők töltik meg az osztályokat, ami alól sok román vidék sem kivétel. A gond az, hogy sokan közülük nem járnak rendszeresen iskolába, negyedik osztálytól pedig ki is maradnak, ezért nehéz biztosítani az oktatás folytonosságát és minőségét.
Ebben a tanévben 112 előkészítő osztály indult megyénkben. Legalább ezt a számot jó lenne megtartani, ha minden szülőben egyértelmű lenne az anyanyelvű oktatás fontossága, létünk és megmaradásunk érdekében.
