Antalffy Endre tanulmánya az iszlám oktatásról

(Folytatás január 25-i lapszámunkból)

A tudományok, melyek mint az iszlám enciklopédiájának részei, az Ázhár tanrendjében felvételt találtak, a következők: jogtudomány (fikh), jogbölcselet (uszul el-fikh), koránmagyarázat (tefszir), dogmatika (teuhhid), hagyománytan (hádisz), a hagyománytan terminológiájával (isztiláh el-hádisz) kapcsolatban, ékesszólástan (bálágha), nyelvtan (nahv) és logika (mantek). A két utóbbit előkészítő tudományoknak (ulúm elvászál) nevezik. A többiek a céltudományok (ulúm e-mákászid). Az Ázhár hallgatói ui. belépésük után négy esztendeig csak arab nyelvtant és logikát tanulnak. Ez a négy esztendő középfokként illeszkedik be az elemi iskola (kuttáb) és a négy esztendőt követő teológiai tárgyak egyetemi tanfolyama közé, melyet 8-11 év alatt szoktak az Ázhárban elvégezni. Az említett négy év folyamán azonban nem zárulnak le teljesen a nyelvtani tanulmányok – a későbbi években is belenyúlhatnak a tanuló szorgalma s a tárgy iránt való érdeklődésének mértéke szerint. Kezdik Káfrávi kommentárjával, s végzik El-Szubbánnak El-Asmúni commentárjához írt széljegyzeteivel.

A logika tankönyve a neoplatonikus Porphyrosnak2 című műve El-Ábiári sejk arab átdolgozásában. Több kommentárral forog közkézen. A mű görög eredete azonban kiesett az arabok emlékezetéből. Az ... szóból személyt csináltak, s szerintük Izágógé sejk a kérdéses logikai munka szerzője. Némelyek úgy vélik, hogy egy Iza nevezetű ember, ki Gog-nak a fia.

Négy év elteltével az arab nyelvben és logikában való jártasságukat igazoló vizsgálat után lépnek elő az Ázhár tanulói teológusokká, megkezdvén a tulajdonképpeni teológiai tárgyak, a fent említett „céltudományok” sorát. Ebben a sorban az első hely mindenesetre a koránmagyarázat s a prófétai hagyományok tudományáé, mennyiben ez a két tudomány a kinyilatkoztatás két legfontosabb alapját tárgyalja. A Korán ugyanis egymagában minden fontossága mellett csak keskeny alapja az iszlám tanainak. A vallásrendszer körülményes kiépítését, fejlődő és simuló képességének adatait a prófétai hagyományokban találja meg legteljesebben a kutató. Ingyen se szabad azonban azt gondolnunk, hogy ezek a hagyományok csak tizedrészükben is eredetiek. Mohammed próféta, ha feltámadna, tán még ennyiért se vállalná el a kezességet. Hosszú időkön keresztül tág kapuja nyílt az iszlámban a hagyománygyártásnak, s a hamisításnak ezt a tökélyre emelt művészetét ki is zsákmányolták az iszlám érdekpártjai a legnagyobb fokban cinikusan és lelkiismeretlenül. Ezzel szemben még a középkor folyamán egy kritikai mozgalom osztályozta a közszájon forgó hagyományokat hitelességük értéke szerint, pontosan megállapítva az azokat átörökítő személyek erkölcsi beszámíthatóságnak fokát is. A traditorok névsora (szened, szilszile) fontos része a hagyományok szövegének s lényegileg attól elválaszthatatlan, mennyiben a kérdéses hagyományok hitelessége, vallásos dolgokban normatív képessége erre a névsorra támaszkodik.

A koránmagyarázat és hagyománytudomány a középkor muszlim hitű tudósainak legkedveltebb tanulmánya volt. Az ezért a két tudományért való lelkesedés váltotta ki azt a méreteiben szédítő munkásságot, mely egész könyvtárra rúg egy Muszlim, egy Bejdávi, egy Tábári tollából csupán. Ma már mindkét tudomány iránt kissé szűkebbre szorult a mohamedán tudósok érdeklődése. A tantahi mecsetiskola tanára, Mohammed ibn Ibrahim el Ahmedi, „Ilm vál-ulemá” = tudomány és tudósok című könyvében (1904 Tantah) – amely nagy részben ez értekezés adatainak forrásul is szolgált – a 134-ik lapon így panaszkodik: „A hagyományokkal manapság csak oly kevéssé foglalkoznak, mint a koránmagyarázattal; nincsen aki utat mutasson bennük a tanulóknak s az álimok se sokat törődnek ezekkel a tudományokkal. A tanulók legnagyobb része elhanyagolja, aki pedig fáradságot szentel tanulmányoknak, csak külön vonzalomból teszi s így is csak másodrendű dolog az ő szemében.” Ugyane szerint a panasz szerint a vizsgálatokon is helytelen gyakorlat állandósult, amely a jelöltektől nem az egyenes koránversek és hagyományszövegek szellemnek átértő képességét, hanem a szöveg grammatikai és stilisztikai nehézségeknek megoldásában való jártasságot követeli. Innen van az – írja sejk Ahmedi –, hogy a tanulók túlnyomó része nem ismeri a koránversek jelentését, még azokét sem, melyeket az imádságban úgyszólva naponként ismétel. Ha társaságban megkérdezik valamely koránvers jelentése felől, rendesen két állapot között ingadozik: vagy arra kell szánnia magát, hogy értelmetlen dolgot mondjon, vagy kimondania nyíltan: nem tudom (130. lap).

Azt látjuk, hogy a praktikusabb vonatkozású jogtudomány az, mely a legszélesebb utat törte magának a vallásos iskolák tanrendjében. E tudomány térfoglalásnál fogva maga az Ázhár is nem egyéb, mint jogi iskola, mert hát a mohamedán tudósnak, az „álim”-nak karakterisztikonját legszembetűnőbben a jogtudományban való jártassága adja meg. A muszlim jogtudomány, a „fikh” sokkal tágabb határokra nyúlik, mint a mi értelmünk szerint való jogtudomány, mennyiben a vallásgyakorlat praktikus területét is egész terjedelemben felöleli. A házasságkötés és örökösödés jogszabályait egy kalap alatt tárgyalja az imádság, böjt, mosakodás s egyéb rituális kötelmek bonyolult és aprólékos reguláival.

A jogi felfogás a középkor folyamán négy ortodox irányra (mezheb) különült, amely körülmény még inkább kitágította ennek a tudománynak a mezejét. Bár ki-ki öröklött mezhebének előírása szerint vállalja és teljesíti vallásos kötelességeit, a tudósoktól mind a négy mezheb felfogásának és érveinek az ismeretét megkívánják.

Régente a négy ortodox irány hívei ellenségként állottak egymással szemben. Volt idő, mikor az Ázhárban is fallal választották el a minden pillanatban vérontó vitára kész teoretikusokat. Ma már békésen megférnek egymás mellett egyazon előadóteremben, főképp mióta a vizsgálóbizottságokban is rítusok képviselőinak arányos részvételét biztosította egy újabb alkirályi rendelet.

A fikh mellett mint tételes jog mellett külön tudományként számít, mint ennek elméleti és kritikai megalapozása: az „uszuk el-fikh”, a jogtudomány alapelvei, helyesebben jogbölcselet. Ennek a tudománynak a kerete öleli fel többek között a négy ortodox rítus egyezéseit, illetőleg eltéréseit. Tankönyveinek is legáltalánosabb címe „muváfákát” = egyezések.

A jogi leckék naponként két órát foglalnak le az Ázhár tanrendjében. Korán reggel kezdődnek, mindjárt a hajnali ima után. A jogi leckék tartása s kapcsolatosan a hajnali idő felhasználása a rangban elöl álló tanároknak a tiszteleti joga. Bár különösképpen ugyan, de ez is jele annak a kiváltságos helyfoglalásnak, mely a jogtudományt az iszlám jelenlegi felfogásában minden más tudomány fölött mutatja. A mohamedán jogtudományt egyébiránt a legelevenebb szellem hatotta át mindenkoron, ami kitűnik az ortodoxia keretén belül is négy rítusra való differenciálódásából egyfelől, másfelől a jelenkori fejlődést illetően az úgynevezett „fetva” intézményből, meglévő jogelveknek új viszonylatokra alkalmazása terén. Mindazonáltal a vallásos jog (seerijje) törvényszéki alkalmazása Egyiptomban az újabb időkben meglehetősen szűk korlátok közé szorult. A vegyes és nemzeti törvényszékek (mehkemet, muchtalifa és mehkemet ahlijje) európai mintára ítélkeznek, csak házassági és örökösödési ügyekben döntenek a vallásos törvényszékek (mehkemet seerijje) az iszlámjog törvényei értelmében.

Újabban, főképp Tuniszban, élénk mozgalom indult meg az iszlámjog kodifikálása tárgyában, ami fontos lépést jelentene a mohamedánság jogi életének tanulmányozásában, nemcsak az európai tudomány, hanem a keleti vallásos iskolázás szempontjából is.

Az Ázhár hallgatóinak koponyáját legkeményebb próbára tevő tudomány a „teuhhid”, a dogmatika, más néven „ilm el-akáid el-iszlámijje”, az iszlám vallás hitcikkelyeinek a tudománya. Itt kerül érvényre a mohamedán vallásbölcsészet, az úgynevezett „keleem”, mely arisztotelészi dialektikával s tisztán skolasztikus berendezkedéssel vizsgálja Allah létének és lényének, a Korán teremtetlen voltának, Mohamed prófétai küldetésének hitbevágó kérdéseit. Gazdag irodalma, melynek kialakulásához a mohamedán hitviták és szakadások mozgalmas története fűződik, elég szegényesen van képviselve az Ázhár dogmatikai tankönyveinek sorában. Majdnem kizárólag az Imm Esz-Szenuszijje szövegét használják a dogmatika tanulói.

A céltudományok közé sorolódik végül az ékesszólástan (báláhha), jobban mondva a stilisztika, mennyiben nem annyira a beszéd szónoki felépítésével, mint inkább szavak kifejezésének, típusok stilisztikai értékelésével foglalkozik. Örök szépségű mintája a Korán, melynek utolérhetetlen fenségében, meggyőző nyelv-erejében igéinek isteni eredete csillog. Leghasználatosabb tankönyvei: a „dala-il el-i, dsáz” (az ékesszólás szabályai), a „telchisz el-chatib (szónok kézikönyve) és a „miftah el-ulúm” (a tudományok kulcsa) enciklopédikus műnek az ékesszólást tárgyaló része.

A felsorolt nyolc tudomány adja a kairói vallásos iskolázás enciklopédikus anyagát. Tudnivaló, hogy e tudományokat, a kinyilatkoztatás tartalmát fedő összetartozásuknál fogva is, elválaszthatatlan egységbe fogja fel a mohamedán gondolkodó szellem. Egy bizonyos tudományágba való tüzetesebb elmélyedés, a specialitás az ő szemükben – legalább most az „eredeti tudós tevékenykedés kapujának beázódása” után – ismeretlen valami. Az Ázhár tudósai nem a maguk hajlamát és külön szakismereteiket követve hirdetik előadásaikat, hanem aszerint, amint az Ázhár tanácsa az egyes tudományszakaszokat évről évre kiosztja közöttük. Az álim-okból a felsorolt tudományok mindegyikében egyformán tökéletes jártasságot követel az iszlám hagyományos ítélete. Aki közülük az egyik évben grammatikát tanított, megesik, hogy a következő évben a hagyománykritika kanyargó útvesztőiben kalauzolja a hallgatóit.

E tudományok ismeretkörén túl más ismeretekkel is számot vet a jelenkori iszlám, melynek tanítása azonban kívül esik a vallásos iskolázás programjának fent vázolt keretén, s mint ilyeneknek az Ázhárban elfogadott tudományokkal (el-ulúm el-mutádávála) szemben mellőzött tudományok (ghér ul-mutádávála) a nevük. Ezek: a hitvitatás, erkölcstan, misztikus bölcselet, koránszöveg és Korán olvasása (tedsvid), történelem, földrajz, idegen nyelvek, számtan, mértan, fogalmazás, ritmus stb. A természettudományok, orvostannak, számtannak a középkori arabsághoz fűződő nagy múltja még emlékképpen sem él a jelenkor mohamedánjainak fogalomvilágban. A csillagos égbolt tudományából, melynek középkori művelői között fénnyel ragyog egy Ibn Iunisz neve, ma csak annyi érdekli a mohamedánokat, mennyinek a Mekka felé tájékozódásban hasznát veszi a zarándokrítus. Középkori arab építészek és matematikusok megfordulnának a sírjukban, tudván, hogy férfisorban lévő, szakállas teológiai hallgatókat csak erős rábeszélés árán lehetett megnyerni egy mindenképpen gyéren látogatott elemi iskolás számtan-kurzusra, melyet az angoloktól irányított egyiptomi közoktatási minisztérium kezdeményezésére az állami középiskolák effendi professzorai tartanak – nem az Ázhárban, hanem néhány szomszédos mecset omladozó falai között. Az Ázhár sejkjei félénken távol tartanak maguktól minden profán tudományt. Mikor pár évtizeddel ezelőtt a Renantól is sokra tartott Gemal-Ed-din a racionalista gondolkodásnak akart híveket szerezni az egyiptomi mohamedánság soraiban, a feldühödött tanárság és fiatalság papucsokkal verte ki a merész újítót az Ázhár kapuján. Legutóbb a négy évvel ezelőtt elhunyt Mohammed Adu, Egyiptom muftija volt éles szálka a túlzó konzervatívok szemében. Pedig a vallásos-oktatásnak sok üdvösen bevált reformját valósították meg, halála után is az ő eszméi és kezdeményezései nyomán. A maradiak befolyása az intézet vezetésében azóta túlerőben van. Az iszlámban, újabb időkben – kétségtelenül Európa túlterjeszkedő nyomása alatt – fokozott reakció jellegével ébredő vallásos öntudat előreláthatóan még sok időre biztosítani fogja befolyásukat.

(Folytatjuk)

2 Az eredeti okiratban is ki van hagyva a görög szó, és sajnos a továbbiakban is!