Álmok, rémálmok

Miért van az, hogy míg az óvodai zsákot iskolatáskára cserélő gyermek rendszerint alig várja a szeptemberi becsengetést, a nagyobb osztályokba lépők  többsége hallani sem akar a tanévkezdésről? Hol, mikor vesztődik el az újdonsült előkészítősök, elsősök lelkesedése? Jó-e a tanítás heteiben állandóan ellenőrizni a gyereket, és időnként át is venni tőle az új helyzetből adódó terheket, vagy szerencsésebb távolabbról figyelni az eseményeket, és csak szükség esetén lépni? Mi a haszna annak, és félrevezető lehet-e, hogy a kisdiákok jegyek helyett minősítést kapnak? Miért okoz annyi gondot a román nyelv tanulása? – többek között ezekre a kérdésekre kerestek választ a Szerdai párbeszédek rendezvénysorozat múlt heti találkozójának résztvevői. A jelen levő szülőknek Egyed-Zsigmond Enikő pedagógus, Tatai Csilla iskolapszichológus és Becsky Borbála, pszichológus adott útmutatást a kis- és nagyobb iskolásokat érintő problémák útvesztőjében való tájékozódáshoz.

 

A szülőknek nehéz

– Nem is a gyerekeknek nehéz az iskolatáska, hanem a szülőknek – jegyezte meg  az együttlét elején az egyik szülő, a rendezvény címére reagálva, majd hozzátette, sokszor az az érzése, hogy a diákok számára túlságosan nehéz leckék tulajdonképpen a család felnőtt tagjainak szólnak, nekik kell megbirkózniuk például a házi olvasmányokkal, és a vakációs feladatokat is ők kapják. A későbbiekben egy másik édesanya a másik oldalról közelítette meg a problémát, azt nehezményezte, hogy a pár évtizeddel ezelőtti és a mostani gyerekek tanítási módszerei között akkora a különbség, hogy a szülő sokszor tehetetlenül ül a gyermeke tankönyve mellett, és nem tud segíteni. 

Az iskolakezdés rémálma kapcsán Egyed-Zsigmond Enikő pedagógus elsőként diákkori és szülői tapasztalatait osztotta meg a jelenlevőkkel.

– Az iskola lehet jó. A diákéveimre visszagondolva a jó élmények a meghatározók, és a kellemetlenek is megszépülnek. Én úgy gondolom, hogy ez a mi gyermekeinkkel is így lesz, a különbség csak annyi, hogy most többet foglalkozunk a témával, mint régen. Bizonyos dolgokat úgy kell felfogni, hogy azok megedzenek az életre. A negatív példa is kell ahhoz, hogy a gyermek össze tudjon gyúrni magának egy mintát. Az én gyerekeim egyébként várják az iskolát. Az első osztályba készülő jól érezte magát az előkészítőben, benne még megmaradt a kezdeti kíváncsiság, a nagyobbak pedig a barátokkal való találkozásra készülnek. Abban viszont egyetértek, hogy időnként túlságosan megterhelő a tanév.

Nem baj, ha ijesztő...

Tatai Csilla arra hívta fel a figyelmet, hogy a nehézségek leginkább a váltásoknál mutatkoznak, főleg amikor vizsga is van egy ciklus végén. 

– Amíg kicsi a gyermek, nem biztos, hogy átérzi az új helyzet súlyát, a szülő aggodalmát azonban átveszi. Az ötödik osztály a tanítónő elvesztése miatt jelenthet gondot, ezért is jó, ha a diák ugyanabban az iskolában folytatja a tanulást, ahova az előző években járt. Ez biztonságot ad neki – mondta az iskolapszichológus.

Becsky Borbála az otthoni környezetben kialakított érzelmi biztonság fontosságát emelte ki. 

– Az a kérdés, hogy tudja-e az iskolában kamatoztatni a gyermek az érzelmi biztonságot, megtalálja-e a kapaszkodókat. Tud-e a tanintézet az a hely lenni, ahol a kíváncsiságon van a hangsúly? Fontos, hogy a szülőtől milyen útravalót kap a gyerek, ezért soha nem szabad az iskolával riogatni – tette hozzá a pszichológus, majd arra is kitért, hogy sokszor a kedves, meleg légkörből induló, megfelelően felkészített kisdiák is ijesztőnek látja az iskola épületét, ez természetes reakció, amit nagyon fontos utólag megbeszélni.

Mindig jó a „nagyon jó?” 

Tatai Csilla, az eriksoni pszichoszociális fejlődéselméletre hivatkozva, arra hívta fel a figyelmet, hogy a kisiskoláskor a teljesítmény vagy kisebbrendűség megélésének időszaka. 

– Ebben a fejlődési szakaszban az a gyermek dolga, hogy felfedezze a saját hatékonyságát. Akkor van elakadás, ha állandó kudarcok érik, ha a tanító folyamatosan szidja. Ezért is jó az, hogy a kisebb osztályokban még nem jegyeket, hanem minősítést kapnak a diákok – szögezte le a szakember. Ennek apropóján „fordult a kocka”, és hangzott el az a szülői kérdés, amely a meg nem érdemelt jutalmazás káros hatására kérdezett rá. Egy édesanya azt tudakolta, hogy harmadik osztályba készülő kislányának nem tesz-e rosszat az, hogy román nyelvből is nagyon jó minősítést kapott, pedig egyetlen szót sem tud románul. A kérdésre Becsky Borbála válaszolt.

– Nem baj, ha a tanítónő így motivál. Az a fontos, hogy mit fűz hozzá a minősítéshez, hogy a dicséret ne legyen félrevezető – mondta a pszichológus, majd azt is megjegyezte, hogy valószínű a gyerek megérdemli a nagyon jó minősítést, mert tudja a leckét, csak éppen arról nincs fogalma, hogy a mindennapokban hogyan lehet felhasználni a tanultakat. 

– Az iskolában az irodalmi nyelvvel találkoznak a diákok. De azt nem tudják, hogyan kell románul fagyit kérni – tette hozzá Tatai Csilla, majd azt is megjegyezte, hogy nem jó a gyereket túl erős teljesítménykényszernek kitenni.

– Előfordul, hogy ötödikben fel sem fogja a diák a jegyekkel való osztályozás jelentőségét. Az évek során romolhat vagy javulhat a teljesítménye, csak az a fontos, hogy egyik helyzetben se bélyegezzük meg.     

A továbbiakban a gyermek-szülő-pedagógus közötti bizalmi rendszer fontosságáról, majd a nagy létszámú osztályok oktatási, nevelési lehetőségeinek korlátairól is szó esett. A beszélgetést Becsky Borbála egy idézettel zárta: „Az álmok mindig egy számmal nagyobbak, amikor megkapjuk őket, hogy belenőhessünk”.