2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Alkotmányos a dohányzást korlátozó törvény

  • 2016-01-27 16:12:36

Nem sérti az alaptörvényt a dohányzást korlátozó törvény, amelyet decemberben fogadott el a parlament, így nincs akadálya a jogszabály kihirdetésének és életbe léptetésének – állapította meg szerdán az alkotmánybíróság.
A törvény értelmében tilos lesz a dohányzás minden zárt közterületen, munkahelyen, vendéglátóhelyen, tömegközlekedési eszközön és zárt vagy nyitott játszótéren. A jogszabály csak a repülőterek és a büntetés-végrehajtó intézetek elkülönített légtereiben teszi lehetővé a dohányzást. A tiltás ellen vétő magánszemélyek 500 lejig, jogi személyek – például kávézók, bárok, vendéglők – 10 ezer lejig terjedő bírságot kockáztatnak.
Korábban Klaus Johannis üdvözölte a dohányzást korlátozó, két éve halogatott jogszabály elfogadását, és közölte, hogy nem fog kihirdetésével késlekedni. A törvény életbe lépését eddig alkotmányossági óvás késleltette, amelyet 33 szenátor írt alá.
Az óvás beterjesztői azt állították, nem a dohányzás korlátozását, hanem a „zárt közterület” fogalom meghatározását kifogásolják, ami szerintük a törvény hatályát a magánszférára is kiterjeszti. A jogszabály tulajdonformától függetlenül minden „közös használatra szánt, szabadon megközelíthető, mennyezettel és legalább két oldalfallal behatárolt helyiségre” kiterjeszti a dohányzás tilalmát. A normakontrollt igénylő szenátorok szerint ez a meghatározás bármire, „akár a lakásokra” is vonatkozhat, és ilyenként sérti a magánélethez való jogot.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató