A kormány szerdai ülésén egy 2016-2020 közötti időszakra vonatkozó stratégiát fogadott el a köztisztség, illetve a humán erőforrások fejlesztéséről. A stratégia életbe ültetése több mint 554 millió lejbe kerül.
A kormány szerdai ülésén egy 2016-2020 közötti időszakra vonatkozó stratégiát fogadott el a köztisztség, illetve a humán erőforrások fejlesztéséről. A stratégia életbe ültetése több mint 554 millió lejbe kerül.
A stratégia elsősorban a megfelelő intézményi keret biztosítását jelentené a humán erőforrások tekintetében a közigazgatásban. A terv egyebek mellett tisztázná a Köztisztviselők Országos Ügynökségének (ANFP) szerepét, illetve fokozná a hatékonyságát.
A dokumentum egy országos informatikai rendszer létrehozását is előírja, amely adatot szolgáltatna a közigazgatásban található összes tisztségről, az alkalmazottakról, illetve a szerződéses viszonyban álló köztisztviselőkről, a kompetencián és versenyképességen alapuló bérezésről, és teljes transzparenciát, méltányosságot ígér ezen a téren.
Ugyanakkor szakmai felkészítőket irányoz elő a közigazgatásban dolgozó tisztviselők számára, és természetesen etikát és integritást követel a köztisztség betöltése során, illetve a korrupció megelőzése érdekében; 2020-ig a korrupciós vagy összeférhetetlenségi esetek 30 százalékos visszaszorítását tervezi.
A dokumentum a tematikus jellegű stratégiák része, amely a kormányzási tevékenység középtávú javítását célozza, és része annak az akciótervnek, illetve
stratégiai keretnek, amely az Európai Unió tagországai közigazgatásának a hatékonyságát kívánja erősíteni.
Mindez szép és jó, de köztudott, hogy a rendszerváltás utáni egymást követő kormányok – Petre Romantól Dacian Cioloşig 12 miniszterelnök váltotta egymást a kormány élén – mindegyike nagy lelkesedéssel dolgozott ki stratégiákat. Gazdasági és társadalompolitikaiakat, stratégiákat a kormányprogram teljesítésére, a közintézmények működésének javítására és összehangolására, stratégiát a nemzeti érdek promoválására, de fogadtak el már fejlesztési stratégiát a világgazdaság kapcsán, és mindegyik kormány esetében volt kiemelt romastratégia, amely ennek a társadalmi rétegnek az oktatásba-nevelésbe való bevonását, a kirekesztettség megszüntetését, életminőségük javítását, egyszóval a társadalmi beilleszkedését szolgálta volna. Ehelyett azonban amolyan pillanatnyi szegénységenyhítőnek nevezhető intézkedések születtek, és a roma közösség nagy része mindmáig a társadalom peremére szorult emberek csoportja, akik nem járnak iskolába, nem dolgoznak, szociális segélyből élnek, és körükben a legnagyobb az egy főre eső bűncselekmények száma.
Ezek után, bár örülünk, hogy a kormány hatékonyabbá szeretné tenni a túlburjánzott bürokrácia szorításában hatékonynak semmiképpen sem nevezhető közigazgatási tevékenységet, joggal él bennünk a gyanú, hogy ennek sem lesz jobb sorsa, mint a korábbiaknak, amelyeket szépen megfogalmaztak, és azóta is a fiókban porosodnak. A rendszerváltást követő kormányok mindegyike kidolgozott néhány stratégiát, amelyek még csírájukban elvetéltettek. Nem szeretnénk, ha ez is az alibistratégiák sorát bővítené. Amelyekre, nem mellékesen, milliókat költöttek – közpénzekből.
