Alapítványaink építkezései
KORUNK – október
A ‘89-es fordulatot követően az alulról jövő kezdeményezések egyre számottevőbbekké váltak, és ma egyházi, ifjúsági, művelődési, gazdasági alapítványok/egyesületek hálózzák be az erdélyi, a partiumi, a bánsági településeket. Ezeket kezdetben az Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért Alapítvány fogta össze, ma a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége látja el ezt a feladatot. A szövetség 2018 nyarán 2200 alapítványt, társaságot, egyesületet vett számba. Sok ez vagy kevés? Mármint a Romániában bejegyzett több mint
százezer nonprofit szervezet arányához viszonyítva. Kétségtelen, hogy az erdélyi magyar civil szféra szervezetsűrűsége alatta van a romániai átlagnak. Ám ha a közösségi feladatkörök teljesítését tekintjük, árnyaltabban kell fogalmaznunk.
A Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke, Bodó Barna az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME), az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület (EMKE), az Erdélyi Magyar Műszaki Társaság (EMT), a Kriza János Néprajzi Társaság, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság stb. esetében folyamatos és egyre szakmaibb feladatvégzésről beszél. Ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy a „kisebb központokban és faluhelyen a civil szervezeti tevékenység egyre nehezebb, rapszodikus, le-leáll”.
A témával kapcsolatos alapkérdéseket Bodó Barna gondolja át módszeresen tanulmányában. Markó Béla az 1989 utáni önszerveződés kísérleteit villantja fel, Ferencz Zsolt a Communitas Alapítvány „ernyőszervezetéről” beszélget Takács Csabával. Gazda József a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület építkezéseit hozza testközelbe, Ilyés Sándor és Jakab Albert Zsolt a Kriza János Néprajzi Társaság újabb teljesítményeire összpontosít. De nem marad ki a számbavételből a Barabás Miklós Céh (Németh Júlia), a Minerva (Tibori Szabó Zoltán) vagy a Transylvania Trust Alapítvány (Berki Tímea–Hegedüs Csilla) sem.
