A reklámokat rendszerint elengedem a szemem és fülem mellett. Film közben egyenesen bosszant.
A reklámokat rendszerint elengedem a szemem és fülem mellett. Film közben egyenesen bosszant. Még az elkapcsolás szabadsága sem enyhíti az undort, ugyanis valamennyi elérhető kereskedelmi adó egyszerre, egy időben sugározza a sürgető felhívást, gyakorolja a megtévesztő nagyotmondást, amelyet az ’akár’ szócskával tesz csábítóvá. Úgyis tudom, te is tisztában vagy vele, hogy éppen az akár nem valósulhat meg, mert már nincs, elfogyott, lehetetlen, téves állítást fogalmazott meg a kereskedőház reklámrészlege...
E hosszabb litánia csupán arra szolgál, hogy jelezzem, független vagyok, nem dőlök be a hírverésnek, de bosszantani azért bosszantanak. Példának okáért a minap és azóta is többször az ütötte meg a fülezetemet, hogy valahol a szomszédos köztársaságban egy lakóparkot vagy wellnessközpontot reklámoznak, és nem átallják kijelenteni szemrebbenés nélkül (igaz, szemeket nem látni, mert a reklámarc nem mer a szemünk elé kerülni), hogy a fogyasztó, jövendő lakó, bérlő, ember- és istenkerülő kedvezményezett, dagadt pénztárcájú dúvad „gyermekmentes környezetet” kap Ráckevén, a Duna mellett, csodás kilátással... a meddő jövőre.
Ezt még eddig nem hallottam. Volt vagy ígértek már füst-, zaj-, lég-, cigány- és zsidómentes környezetet, aszerint, hogy a hirdető milyen ideológia híve, illetve mennyire szereti az ipari és városi szennyezettséget és a szellemi légkör milyen fokú tisztaságával elégedett már. De általában a társadalmak – amelyek nem készülnek kollektív öngyilkosságra – becsben tartják az utódokat, serkentenék a gyermekvállalást, támogatják a kismamákat gyermeknevelési szabadsággal, magasabb juttatással, bölcsődékkel és óvodákkal, kötelezik a lakosságot, hogy éljen szabadságjogával és küldje iskolába gyermekeit.
A gyermekmentes környezet ígérete egészen elvetemült gondolkodásmódra vall. Önzésre, ostobaságra, antihumánus életfelfogásra. Vagy őszinteségre: az azonnali üzleti haszon fontosabb, mint a jövendő üzletfelek léte. Őszinte a hirdető: nem szereti a gyerekeket, zajosak, szertelenek, zavaróak, nem lehet tőlük pihenni, aludni, olvasni, nőzni, üzekedni; foglalkozni kell a kiskorúval, mesét mondani, elvinnni a játszótérre, bábszínházba, buliba, tornászni, strandra, korcsolyapályára; el kell vinni és haza is kell hozni a gyermekkertekből, a növeldékből, kosár- vagy pinpongedzésről, ott lenni, amikor elalszik, amikor felébred, együtt kell vásárolni, fölösleges költségekbe kell verni magunk – felnőtt rációval nézve –, hiszen a gyerek kívánós, kevésbé tudja magát visszafogni, ellenőrizni, szabályozni; a gyereknek adni kell, nem lehet vele „normális üzleti kapcsolatot” létesíteni, a gyerek szeszélyes, követelőző, habzsol, csúnyán eszik a méregdrága étteremben, vagy nem eszik, válogat, nyafog, sír; folyton beüti a térdét és csupa kopás, seb és heg a lába télen-nyáron, rendetlenít a szalonban, az úriszobában. Nincs tisztában az idővel, belekotyog a felnőttek beszédébe, nem lehet tőle híreket vagy meccset nézni nyugodtan, szétdobálja a játékait és az isten egész játékboltja sem elég neki. Ráadásul még őt is cukkolják is gyermekadókon agyatlan, drága és gügye reklámokkal…
Nem sorolom tovább a hátrányokat. Nos, ezeket az embereket – feltehetően idősebb, megkeseredett magánzókat, off shore-lovagokat, boszikat – kell az új magyar törvények szerint eltartaniuk a gyerekeiknek. Igaz, akinek nem volt, az hiába vár majd államilag diktált gyermekszeretetre. Ezt a veszteséget kárpótolja a gyermekmentes övezet?
Csak az vigasztal – a káröröm határtalan bennem –, hogy nekik is adózniuk kell, meg kell fizetniük így vagy úgy a gyermekmentes csendet, kiváltságot, elefántcsonttorony-effektust, hiszen az államnak befizetett adójukból – akárcsak a miénkből, akik gyermekszeretők vagy -vállalók vagyunk/voltunk – visszaosztanak a kis- és sokgyermekes családoknak, anyáknak, sőt a kormányok, amelyeknek fontos a népességfogyás megállítása, az elvándorlás hatására keletkező munkaerőhiány pótlása, még emelnek is a juttatásokon, törvénnyel védik a születendő gyermek jogát a léthez.
Jogunkat a jövőhöz, az örömhöz.
