2024. november 24., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szeptemberben és októberben a török Riviéra végtelennek tűnő partvidékén érhetjük utol, ahogy kék éggel és meleg tengervízzel kedveskedik a turistáknak. S közben arról álmodozik, hogy a háromezer méter magas hegyek oltalmában örök életű marad.

Aszpendosz


Szeptemberben és októberben a török Riviéra végtelennek tűnő partvidékén érhetjük utol, ahogy kék éggel és meleg tengervízzel kedveskedik a turistáknak. S közben arról álmodozik, hogy a háromezer méter magas hegyek oltalmában örök életű marad.

Viszontagságosan kezdődő utazásunk második részében ókori és középkori emlékek között jártunk.

(Folytatás október 10-i lapszámunkból)

A görög és a római civilizáció nyomai a török tengerparton vagy annak közelében lépten-nyomon jelen vannak. Az alanyai autóbuszállomásnál levő utazási irodában váltunk jegyet egy Sidét, Aszpendoszt, Antalyát érintő útra. Az iroda vezetője kedvesen fogad, almateával kínál, s korábban népdalénekes lévén, minikoncertet is ad a tiszteletünkre e meglepetésekkel teli török világban. Bár többször láttam Sidét, most is elgyönyörködöm az ég kékjére nyíló kapuban, az amfiteátrumban, s a megszabott idő miatt csak sietve nézem meg a régi bizánci fürdő épületében berendezett múzeumot, ahol a három grácia megcsonkított szobra áll. Az i.e. a hetedik században már lakott településen kultúrák épültek egymásra, amelyeket földrengések és hódítók döntöttek romba, s ma próbálják felújítani, de ha arra gondolunk, hogy mennyi romot kellene, lehetne helyrehozni, alig elképzelhető a vége annak, aminek
korábban semmi értéket nem tulajdonítottak. A török zászló viszont ott lobog valamennyin.

Aszpendoszban különleges élményt jelent, hogy a legépebben maradt római típusú színházat, amely 15.000 férőhelyes volt, a dombtetőről fényképezhetem le, ahol az egykori város állt. A déli melegben sietek felfelé, nézem a megmaradt bazilika falait s visszafordulva a hegyek övezte táj szépségét, miközben próbálom elképzelni az i.e. 100-200-ban virágkorát élő ókori város hangulatát, ahova 30 kilométeres római vezetéken érkezett a víz. Ma is meglepő, hogyan tudták olyan óriásira építeni a szkénét, ami viszonylag épen vészelte át a több mint kétezer év viszontagságait. A szervezett kirándulásokon semmit sem lehet alaposan megnézni, állítólag felsőbb utasításra egy kirándulóbusz csak egy órát tartózkodhat a romvárosok parkolójában. Antalyában sajnos nem az óvárost, egy vízesést nézünk meg a három közül, aminek a parkjában a török életképek, a palacsintát gyúró asszonyok, a padon pihenő fejkendős nők látványa érdekel jobban a kicsit mesterkéltnek tűnő parknál. A vízeséshez Antalya külvárosán át, szeméthegyek között érkezünk, ezt az útvonalat nem kellene még a rövidebb út kedvéért sem választani, annyira kiábrándító a környezet.

Elvisznek még egy bőrmanufaktúrába, ahol divatbemutatót tartanak számunkra, s óriási termekben mutatják be az elegáns bőrruhákat, kabátokat, táskákat, bundákat. A kirándulásba egy ékszermanufaktúra meglátogatása is belefér, ahol aranyból, ezüstből készült, féldrágakövekkel és drágakövekkel kirakott ékszerektől roskadoznak a tárolók, de a csoport többsége csak az élménnyel marad. Meg is ebédeltetnek egy óriási teremben, de a pikáns csirkehús, a jellegzetes lepényszerű kenyér után a víz és a kávé ára annyira borsos, hogy szinte megfizettetik az ebédet is.

A szeptemberi nyaralás legérdekesebb látnivalója a tengerbe benyúló sziklán épült alanyai erőd, és azt megelőzően maga a város, az ötvösmunkával kirakott kefetartók mögött ülő cipőpucoló emberek, vendéglők és kávéházak, elegáns utcákban szép portékát kínáló kereskedők, szőnyegüzletek, majd a kikötő, a restaurált hatszögletű vörös toronnyal, amelynek legfelső szintjéről pompás a kilátás. Akárcsak a római alapokra épített hat és fél kilométer hosszú, 83 toronnyal és 120 bástyával ellátott várfalat, a tornyot is a szeldzsuk törökök építették. A hármas fallal körülvett erőd, a Kale belső udvaráról a sziklákon megtörő tengerre, kecses, fehér hajókra, a türkizszínű, vörös homokú Kleopátra strandra lehet látni. A monda szerint Kleopátra, akinek birtokai voltak Alanyán, Antonius számára alakíttatta ki a török Riviéra egyik legszebb strandját, ahol szerelmes órákat töltöttek együtt. Egy három asztalból álló kis kávézóban várjuk meg, amíg a pityergő eső néhány perc alatt megszűnik, s nézzük, ahogy a város fölé feszül a szivárvány. Török árusok népművészeti termékeinek gazdag kínálatát mustráljuk, amíg az autóbusz érkezik, s lefele nem tudunk betelni a minden kanyarban változó panorámával, a várváros hegyoldalba épített régi török házaival.

Utolsó este még meglessük, amint egy kiszáradt és egy élő pálmafa között vörösen merül a tengerbe a nap, végigsétáljuk a negyed üzleteit, ahol jóval drágább az áru, mint korábban a bazárban. Hajnali háromkor már indulni kell, de az átjáróknál elhelyezett fekvőrendőrök miatt nagyokat döccenő buszban, amely az egymást követő piros lámpáknál gyakran megáll, lehetetlen szundítani. Az útba természetesen belefér egy elegáns üzletnél tett megálló, aztán a török nyár után az utolsó bérjáratok egyikén visszajövünk az őszbe. Bár fázósan húzzuk össze magunkon a kabátot, a Toros-hegység kopár sziklái után kellemes érzés a zölden hullámzó erdélyi táj ismerős dombvonulatain megpihentetni a tekintetet.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató