Ahol a csend honol

Költői a cím, a képanyag, amit a kiállítás kapott, ezt a lírai emelkedettséget sugallja. Ihletetten fotóztak a Marx József Fotóklub tagjai a Mócvidéken, felvételeiken a röghöz kötött valóság is több hangulati elemmel telítődött a szokásosnál. A félszáz fotót 18 klubtag színes és fekete-fehér képeiből válogatták, többségük tavaly, tavalyelőtt készült. Sok dicséretet hallhattak a február 2-i tárlatnyitó közönségétől, népes közönség volt a Bernády Ház emeleti galériájában, mindegyre elhangzott, hogy szép ez a kiállítás. Elismerésből mindig jól fog a ráadás is, biztató ez a klub 70. évében, amikor hírnevéhez méltóan szeretne jubilálni az amúgy is nagy tekintélyű fotós alakulat. Ilyen sem igen volt, hogy rögtön a hagyományos évindító Téli tárlat után ismét ők következzenek egy újabb tematikus bemutatkozással. Van elég kép a tarsolyukban, nem fog ki rajtuk egy ilyenszerű váratlan kezdeményezés.

Jó ötlet volt ezt a különleges tájat, az Erdélyi-érchegységnek ezt a Nagyenyed közeli vonulatát felkeresni, a Szabaderdőn át fel a völgyek, szorosok szabdalta, zordságukban is szépségekkel teli hegyekbe, Remetén, Nagyponoron át az Aranyosmenti havasokba, Abrudig, Verespatakig és így tovább. Elmaradott, regényírók tollára alkalmas, kiüresedő, romantikus vidék. Jókai többször is írt róla, de mások is sokan, Áprily, Jékely nemegyszer megénekelte, a Bethlen Kollégium kiránduló diákjai is megőrizték élménytárukban. Úgy nézett ki, hogy pusztulásra ítéltetett, hiszen a fiatalok, akik tehették, otthagyták a szétszóródott házú falvakat, elárasztották Erdély városait, csak az öregek maradtak, s ha ők kihalnak… Ismerős a történet. De aránylag kevesen járnak arrafelé a mi tájainkról, a Székelyföld vonzóbb számunkra. A fotósok viszont nem feledték, minden évszakban csodálatos a természet az Érchegységben, a hegyi életmód, a móc viselet, az ottani szokások, az állattartás, fafeldolgozás, a népi építkezés megannyi sajátossága, fortélya igen látványos tud lenni. El-elmentek ottani csodát látni, megörökíteni onnan, amit lehet, hiszen már a klub névadója is úgy gondolta a múlt század harmincas, majd ötvenes éveiben, hogy sok olyan látvány van arra, ami előbb-utóbb eltűnik. És nem csak a magányosan búsongó gerendaházak, a düledező csűrök, a széthordott kerítések kínálják a fotótémát, a verespataki sors, a szép színesre mérgezett környezet is fotóshívogató. A fotográfusok fel is kerekedtek időnként, a csoportos, alkotótábori kiruccanások mindig közkedveltek és eredményesek, a mócoknál is haszonnal dolgoztatták a kamerát. Az ottani emberek hagyatéka, a mai életforma is érdekes látnivalókkal szolgált. Igaz, csak idős ottlakókkal találkoztak, csendes, dolgos házaspárok, egyedülálló öreg mócok tesznek-vesznek a vidéken, de az élet egyelőre ott sem áll le. Ránk, odalátogatókra persze a páratlanul fenséges természet van a legnagyobb hatással. Ezt a kiállítás képei is meggyőzően tanúsítják. Azok is, amelyek már az újabb technika, a digitalizálás vívmányai révén nyűgöznek le. Bizony több légi felvétel, drónokkal készült panorámaképek is felfedezhetők a tárlaton. Ilyenszerűen is megszokottá válik a múlt és jelen kézfogása.

Az említett útszakasz újdonsága, hogy tovább folytatják a hegyek gerincén átvezető nyugati transzalpin műút építését. Pár év múlva könnyen elérhető lesz az egész útvonal, az első szakaszán máris új épületek, panziók, kulcsos házak emelkednek. De ezután is nagy élményt ígér a mócvidéki kirándulás. Hogy miket kínál a turistáknak? Arra is pompás ízelítő ez a mostani válogatás Bálint Zsigmond, Both Gyula, Czire Alpár, Dubb Tamara, Fülöp Jenő, Gál Emese, Gheorghiu Petru A., Kerekes Péter Pál, Kertész Katalin, Lakó Anna, Nagy Botond, Pataki Hajnal, Plájás István, Seres Csaba, Simon Erika, Timár Zsolt, Tamás András és Tordai Ede képeiből.