Nyugtalan volt és nyugtalanító. Konok és elszánt. Nem találta a helyét a világban. Sem a miénkben, sem a nálunk jobban működö szerkezetekben, gépezetekben, társadalmakban. Elégedetlen volt. Örök elégedetlen. Mint nemzedéke, mint nemzedékünk annyi tagja.
Vagy mondjam azt, hogy nagyszerűen táncolt. Tudott vidám lenni. Szívből nevetni. Tudta, melyek a jó könyvek, hogyan kell írni, kik a csapnivaló kóklerek, szélhámosok, álságos firkászok. Regényeket írt.
Ironikus, kritikus, nemzedékfüggő, éles szemű és kegyetlenségig önelemző. Mint mindenki, akinek a kisebbségi sors megadatott/ráméretett, és megadatott a lehetőség, hogy kinője, áthidalja. Kiugorjon belőle. Mégsem tette. Csak a szorításban-szorongásban volt otthon. Így írt. Nagyon jól írt.
Mindent megtapasztalt. Volt diák és építőtelepi munkás, magyarok közt zsidó, zsidók között magyar értelmiségi, katolikus és ateista, esztéta, egyetemi katedrára termett – soha el nem érte –, angolul tudó és tanító, magyarul álmodó, üldözött, megvert, letartóztatott, szabadon hagyott, de követett, titkosrendőrségi akta főszereplője, szerkesztő, tanár, útlevélre váró kivándorló, Amerikába szakadt, csíkszeredai, Rákóczi utcai lakos, lakótelepi a Tulipán utcában és Újpesten. Peches – oly lapoknak dolgozott Budapesten, amelyek megszűntek, elsorvadtak, elsorvasztattak, és olyan könyveket írt, amit a cenzúra nem értett, amiket nem szívesen adsz kölcsön, mindig melletted kell legyen, gyanakvó volt, és húzatta a himnuszt (Mikor? Melyiket? Hol? Miért? Kinek? ...). És tartotta a száját. Nem köpött, nem beszélt sem az Attila úton Kolozsvárott, sem a Rigó utcában Vásárhelyen.
Gyakran zaklatták, zaklatott volt, nyughatatlan, éber szellem.
Nagy műveltség birtokosa: Hegel és Németh Lászó, angol filozófusok, német gondolkodók, francia esszéírók; magyar sorskérdések kínzó válaszkeresői között érezte magát jól, kényelmesen. Talán otthonosan. Otthonosabban, mint abban a világban, ahol sokakban csalódott, és mégis hitt a barátságban, az emberi szolidaritásban, abban, hogy az ember alapjában véve jó.
Csak szégyelli megvallani.
Demokrata volt és szellemi arisztokrata. Tollforgató, esztéta, bölcselő, világvándor. Titkos patrióta.
Iskoláskora óta ismertem. Egyidősek vagyunk, egy iskolába jártunk egy-két évig. Az egyetemi évek alatt ott volt velünk a Gaál Gábor körön. Vitatkozott, írást tanult, aztán ács kellett legyen. Az ő ácssága nem volt választott/örökletes, mint a bibliai Józsefé, rákényszerített büntetés és egyben menedék, mert gondolkodni, vitatkozni, tanulni mert egy körben, amelyet nem a rendszer hozott létre, működtetett, töltött fel hazug ideológiával. Egy kör, amelyben bátrak és vakmerők, a következményekkel nem törődők és a következményeket felmérni nem tudók jöttek össze, afféle vitakör, szabadegyetem, vándorakadémia, illegális tanműhely. Másként gondolkodók, szellemi tanoncok és tanítók, figyelmesen olvasók-értelmezők, érteni tudók és talán beépült álcahordók jöttek össze esténként.
Akkor nyomta, préselte össze őket a hatalom, amikor úgy látszott, hogy Gh. Gh. Dej halála után új szelek fújdogálnak. Amikor a rendszer a liberalizmus kiskosztümjében tetszelgett. Pedig ha figyelmesebbek lettünk volna, tudhattuk volna Vilka letartóztatásából, a kör szétveréséből, az egyetemi szabadság elrothadásából, hogy vége a cigarettaszünetnek, mars vissza a cellába, a sztálinista munkacsarnokba. Nem jár többé védőöltözet.
Aztán rádiós korszakában térhetett vissza Vásárhelyre. Ekkor a valóság fölényes ismeretével a háta mögött készített riportot, interjút, beszélgetett. Meg olvasni járt a könyvtárba, arra készült, hogy megpályáz egy egyetemi állást. Aztán Budapest következett. Néhány év szerkesztés, szellemi továbbképzés, csalódás. Tanított egy elit magániskolában, barátaim gyermeke rajongott érte. Jó pedagógussá válhatott volna. És végül Amerika, ahová egyetlen orvosnő leányát követte családjával.
De nyugtalan volt és nyugtalanító. Magányos társas lény, író, kritikus, idegesen visszatekintő. Nem hiszem, hogy lettek volna halálfélelmei. Aki megjárta a szeku lelki tortúráit, annak San Antonio (Texas) már maga volt a nyugalom, a távolság, a tér a felejtéshez. Mint lehetőség, mint adott környezet, mint óceánon túli idősáv.
Nem tudott vele élni. Hát belehalt.
Nyugodj békéban, Vilka. Pihenj meg végre, barátom. Lelj hazára, lelj igazabbakra, mint amit/akiket magad mögött hagytál.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
