Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
(Folytatás múlt heti lapszámunkból)
1915. július 21., szerda
Csucsa–Brassó
„Egy júliusi kora reggel felültünk a brassói gyorsvonatra, már ez sem volt igazi gyors, bent voltunk már a háború közepén, nagy, nagy megpróbáltatások után” – írja Bölöni. A háborús „gyorsvonat”, szabad pályát biztosítva a csapat- és sebesültszállító meg a hadianyaggal telt tehervonatoknak, csigalassúsággal halad, délutánra érnek Brassóba. Szállásuk a Korona Szállóban van.
Ady lázas, beteg, rosszkedvű, nem akar senkit látni, ismerőssel találkozni. Csinszka visszaemlékezéséből, naplóvázlatából tudjuk, hogy kiutaznak Brassó villanegyedébe, a Noába. Megcsodálják a legszebb fekvésű erdélyi várost, a föléje magasló Cenket, amelyen már csak romjaiban látszott, hogy a dévényi millenniumi emlékmű társa. Így is csodaszép látvány lehetett a naplementében tündöklő hegycsúcs. Bölöniék el is határozzák, hogy másnap kora reggel, még a hajnali hűvösben megmásszák a Cenket.
A Noa nyaralónegyedben találkozik először a költő a háromnyelvű, hármas kultúráju várossal. Az egyik kedves kisvendéglő tulajdonosa Schneider úr, brassói szász volt, a vendégek nagy része, tükrözve a háború előtti Brassó nemzetiségi összetételét, magyarul beszélt, míg az elit villanegyed lakóinak háromnegyede román volt.
Pál-Antal Sándor történész, akadémikus egyik nőrokona hosszú időn keresztül élt Ady Lajos házában, jól emlékezett Ady Endrére is. Visszaemlékezése szerint a költő rendszerint későn ért haza, és éjszaka írta verseit, újságcikkeit. Így lehetett Brassóban is. A Noából hazatérve a Korona Szállóban írta meg az első, erdélyi útjáról szóló cikkét, amit másnap, 22-én tett postára, és a Világ 1915. július 25-i számában jelent meg. „Erdélyben régi rajongója, én, kapcsolt részeiből támadott hű fia, sosem jártam Kolozsváron még túl. S most lázzal, betegen meg kellett indulnom rejtelmes parancsból levezekelni e bűnömet. Szép és drága föld, Magyarországnak éber rejtegetője, hatalmas birodalmaknak egykor keresett frigyese, be szégyellem, hogy csak most ismerkedünk....”
(Távol a csatatértől. I. Lenn, Erdély földjén. Brassó, július 22.)
1915. július 22., csütörtök
Brassó
Itóka és Bölöni kora hajnalban kelt, készen a Cenk megmászására. Adyék aludtak, így ketten vágtak neki a meredeknek. Mire visszatértek a szállodához, Csinszkáékat már nem találták otthon. Készülve a másnapi vásárhelyi előadóestre, Ady borbélyhoz ment nyiratkozni, borotválkozni, Csinszka, kihasználva a nagyváros lehetőségeit, fodrászatot és manikűröst keresett fel, majd újból lepihentek. Délután megcsodálták az ősi szász várost: „Brassó, a város, régi házaival, gondozott, tiszta utcáival, jól megépített épületeivel egy szelíd svájci városra emlékeztetett. Hősiesen állta a háborús időket. Ősisége, város volta, stílusa nagyon meglepte Adyt a porba fúló falusias alföldi városok után. Fent a Cenk, a magas hegy körül erdők, lent a messze néző sík Barcaság, a város közepén a gyönyörű műemlékként emelkedő Fekete-templom vonzó erejűvé tették, és a háromnyelvű kultúra láthatóan mutatkozott a város életében” – írja Bölöni az Igaz Szóban megjelent visszaemlékezésében.
Adynak a csucsai bezártság után szemmel láthatóan jót tett a brassói kimozdulás. Jókedvű, tréfálkozó volt, s míg előző esti érkezésekor senkit sem akart látni, 22-én már maga kereste a régi ismerősök társaságát. Brassói sétájuk során meglátták Faragó Ödön társulatának a plakátját. Ady még Nagyváradról ismerte a kassai színház igazgatóját: „hamarosan meghívást is kaptunk a színházba”. Az előadást a brassói Dalcsarnokban tartották, pár száz méterre Adyék szálláshelyétől (a mai Astra mozi épülete, Hosszú utca 1.). Az előadás helyszínének pontosításáért köszönetet mondunk Balázs János újságírónak, Brassó neves helytörténészének.
A Faragó Ödön vezette kassai színház nem először szerepelt Brassóban. 1910-ig, az épület leégéséig, az előadásokat a Nyári Színkörben tartották. Brassó nyári színházát Faragó Ödön építi újra, és alig pár héttel Adyék látogatása után, augusztus 14-én tartják meg az első előadást az új épületben.
Bölöni visszaemlékezéséből részletesen ismerjük a színházlátogatás és az ezt követő vacsora történetét: „A darabra már nem emlékszem, csak a primadonnára, Biller Irénre, aki itt kezdte későbbi nagy sikerű pályáját. Nem vártuk meg az előadás végét, és betértünk a közelbe valahová vacsorázni. Ide jött később Faragó is, kedélyesen elbeszélgettünk; Ady jókedvű, friss volt, tréfálkozó, évelődött régi ismerődével, Döncivel, akit hamarosan mi is megkedveltünk. Ady, mint szokta, vacsora végén pezsgőt bontatott. Mi Itókával ernyedtek voltunk az utazástól, a sétától, és megéreztük a fojtott bor hatását...– de Adyék, akik a borbélyozás után lepihentek, és ki is aludták magukat, érintetlenek maradtak. Amikor éjfél felé haza igyekeztünk a szállodába, kissé hangoskodtunk, mint a felvidult emberek. Később is jól mulattunk rajta, hogy Ady, akit sokszor kísérgettem haza Pesten és Párizsban éjszakai mulatozás után, s akinek vigadozásaiért annyiszor tartottam a hátam, most atyaian, gondosan terelgetett haza a Korona Szálló felé. Aggodalmaskodott, hogy feltűnést keltünk, Mit fognak mondani? Hátha meglátnak – féltette jó hírét az esetleges pletykáktól” (Igaz Szó, 1957. november)
Csinszka naplóvázlatába mindössze egy szójátéknak is beillő tőmondat került a brassói vacsoráról: „Itoka berug.”
(Folytatjuk)