2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ady-emlékházat avattak Zilahon

  • 2015-11-22 16:29:21

Ady Endre diákéveit idéző emlékházat avattak pénteken Zilahon – tudatta az RMDSZ hírlevele.

Ady Endre diákéveit idéző emlékházat avattak pénteken Zilahon – tudatta az RMDSZ hírlevele.
 „Nagyobb elismeréssel nem lehetne adózni egy városnak, mint azzal a mondattal, amely Ady 1903-ban írt publicisztikájában olvasható: aki vagyok, az négy zilahi esztendő által vagyok. Ezért is gondolom úgy, hogy olyan kötelességünknek teszünk eleget ennek az emlékháznak a felavatásával, amely révén szellemi kulturális örökségünk megkapja az őt megillető kiemelt helyet” – idézte a hírlevél Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének az ünnepségen mondott beszédét.
A szövetség elnöke felidézte: a romos állapotban lévő házat az RMDSZ és a romániai magyar kisebbségnek járó bukaresti kormánytámogatást kezelő Communitas Alapítvány más anyagi forrásokat is felhasználva tette rendbe. A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum szakmai hozzájárulásával alakították ki az Ady-kultusz újabb helyszínét Zilahon, a Kalotaszent-királyt, Érmindszentet, Szilágylom-pértet és Nagyváradot összekapcsoló kulturális útvonal részeként.
Az épület felújítását követően a kiállítandó tárgyak begyűjtésén a Pro Szi-lágyság Egyesület dolgozott – mutatott rá Seres Dénes képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke az avatóünnepségen. Bekő Andrea, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa az emlékházban megtekinthető gyűjteményt mutatta be, amely az Ady Zilahon eltöltött diákévekről való közvetlen emlékezők gondolataitól a kor tárgyi emlékein át a családi vonatkozásokig, az irodalomtörténeti munkákig terjed.
Az állomány folyamatosan bővíthető. Az avatóünnepségen Zilah testvérvárosa, Szentendre könyvadománnyal járult hozzá a múzeumi gyűjteményhez.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató