Adósságválságból euróválság

A 2008-as gazdasági válságot követően adósságválság lépett fel a dél-európai államokban, amely egyre inkább euróválsághoz vezet.

A 2008-as gazdasági válságot követően adósságválság lépett fel a dél-európai államokban, amely egyre inkább euróválsághoz vezet. Az adósságválság terén Görögország csak az egyik kiemelt szereplő, ha úgy tetszik, kísérleti terep. Az eurózóna motorjának számító Németország nem hisz abban, hogy érdemes a görög államadósságba további pénzt pumpálni, hiszen teljesen hiteltelenné váltak a görög válságkezelési törekvések. Ugyanakkor az Európai Központi Bank azért aggódik, mert egy esetleges adósság-átütemezéssel a hitelminősítők könnyen csődhelyzetben lévőnek nyilváníthatják Görögországot, ami lavinát indíthat el, következhet Írország, Portugália, Spanyolország, s immár Olaszország helyzete is bizonytalan. Márpedig a sorozatos bedőlések olyan csapást mérnének a közös valutára, hogy az a devizaövezet bedőlését eredményezné.

Mi a megoldás?

Kezdjük előbb Németországgal: a német kormány egyre nehezebben tudja megmagyarázni a lakosságnak, miért is vállalnak pluszterheket a felelőtlenül költekező dél-európaiak miatt. Ugyanakkor van egy ennél távolabb mutató tényező is, mégpedig az európai gazdasági tér további integrációja. Angela Merkel világossá tette, hogy a németek akkor vállalnak újabb tőkeinjekciót, ha komolyabb beleszólást kapnak a görög gazdaságpolitika alakításába. Márpedig a nemzetek Európájának ez nem felel meg, a mindig is eurószkeptikus, antiföderalista angolok már igyekeznek is ellenlépéseket tenni. Vagyis a németek – némi túlzással élve – gyarmatosítanák Európát, ugyanis a további tőkeinjekcióért cserébe belpolitikai és gazdasági beleszólást kérnek Görögországban, ami a szuverenitás soha nem látott feladását eredményezné, s könnyen lehet, hogy néhány évtizeden belül ez egy teljesen új politikai-gazdasági teret eredményezne Európában. Kérdés, hogy a továbbra is erős nemzetállami alapokon nyugvó európai államok meddig vállalnának a németekkel ilyen értelmű „közösséget”.

A másik lehetőség, hogy Görögország kilép az eurózónából, visszavezeti a drachmát, majd leértékeli azt. Azonban könnyen lehet, hogy további államokat kényszerít hasonló lépésre, vagy éppen a gazdasági versenyképesség terén gyatrán álló, a válságot leginkább megszenvedő kelet-európai államok mondanak le önként az euró bevezetéséről (erre Románia már utalt is a legutóbbi konvergencia-program benyújtásakor).

Európa most a dollárral szemben erős eurótól szenved, s a politikusok nem hajlandók a bérek csökkentésével kompenzálni ezt a versenyképességi kiesést. Romániában erre ugyan sor került, de várható, hogy a választásokhoz közeledve beindul az osztogató mechanizmus, amely 2012 végére megint bedönti a román gazdaságot.

Jól látható volt, hogy az angol font leértékelése sokat segített a brit gazdaság válságból való kilábalásában.

Egy biztos, ha az eurózónából kilép néhány állam, a 2004-ben csatlakozottak belépése pedig elmarad, akkor tulajdonképpen visszatér a sok kis nemzeti fizetőeszköz kora, és a néhány nagy devizaövezet álma megbukik.

Ha viszont az első forgatókönyv valósul meg, akkor az egyben ázsiai integrációt is elindíthat, amely Japán és Kína összeborulását eredményezheti. Az ideológiai különbségek félretételével olyan erős devizaövezet jöhet létre Ázsiában, amely ugyancsak leszoríthatja az eurózónát. Könnyen lehetséges, hogy Mexikó és Kanada is csatlakozik a dollárhoz. Az ilyen értelmű integráció pedig újra háttérbe szoríthatja Európát…