2018. december 9., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az előző évek hagyományait folytatva,

idén nyolcadik alkalommal szervezi meg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház az Osszuk meg az ünnep örömét című kampányt, amelynek keretében az intézmény művészei a nézőkkel összefogva próbálják szebbé tenni a rászorulók karácsonyát. Amint azt a szervezők közleménye tudatja, az adakozó kedvű nézőknek és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház két társulatának köszönhetően tavaly is több köbméternyi adomány gyűlt össze és jutott el a rászorulókhoz.

Idén a Krisztusért és Egyházért CE Szövetséget kívánják segíteni, amely több mint száz évvel ezelőtti megalakulása óta országszerte segíti a rászorulókat. A szövetség marosvásárhelyi fiókszervezetének két tevékenységéhez járulnak hozzá az adományokkal:

A Fogadj örökbe egy nagyit! című programon belül idős, segítségre szoruló személyek testi-lelki támogatása (látogatás, segélycsomag).

A Dorcas családi típusú gyermekotthonban 13 árva, szétesett családból származó, illetve szociálisan nehéz helyzetben levő családok gyerekeinek biztosítanak lakhatást, ellátást, támogatást és tanulási körülményeket, hogy tovább folytathassák tanulmányaikat a középiskolában vagy akár egyetemen, főiskolán.

Leginkább tartós élelmiszert (lisztet, cukrot, olajat, rizset, száraztésztát, konzervet, édességet), tisztító- és tisztálkodószereket, tanfelszerelést (füzetek, írószerek, táskák, tolltartók stb.) gyűjtenek, aminek a gyermekközösségek hosszabb távon is hasznukat vehetik.

Az adományokat 2018. december 30-ig lehet elhelyezni a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermi és kistermi bejáratánál, valamint a Tudor negyedbeli és a Dózsa György urcai Merkúr üzletekben található gyűjtőládákban. 

Az adományokat január első felében egy közös színházi program keretében adják át az időseknek, valamint a Dorcas gyermekotthon gyerekeinek.

A színház köszönetet mond a megajándékozottak nevében is mindazoknak, akik idén is bekapcsolódnak az Osszuk meg az ünnep örömét – 2018 kampányba, valamint a Merkúr üzletláncnak az együttműködésért.