Adatközlő kopjafák

Nyergestető üzenete

Dr. Balázs Lajos egyetemi docens, néprajzkutató a meglepetések embere. Több évtizedes munkával feltérképezte egy rendtartó erős székely közösség, Csíkszentdomokos szokásvilágát az emberi élet fordulópontjain (születés, házasság, halál), feldolgozta a paraszti nemi kultúra és nemi erkölcs jellegzetességeit, és sikeres, sokat idézett könyvekben rendszerezve jelentette meg a sok száz adatközlőtől gyűjtött anyagot. Ezt követően egy jelenkori titok megfejtésére vállalkozott. Nyergestető – A lelkiismeret ágkeresztes-kopjafás temetője című, idén megjelent könyvében azt kutatta, hogy egy történelmi esemény, az 1849-es nyergestetői csata, az egykori székely határvédők hősiessége, emléke hogyan él tovább, hogyan válik összekötő kapoccsá a darabokra szakított nemzetrészek között. Hogyan hatott és hat emberekre és közösségekre, milyen tettekre sarkallja azokat, akik határokon innen, de főleg túlról fontosnak tartják, hogy Nyergestetőn emléket állítsanak, kopjafák erdejévé varázsolva a védelmező szálfáitól megfosztott, titkolt kicsi emlékhelyet, amelyből sem a természet, sem a diktatúra nem tudta kipusztítani a folyamatosan újraállított ágfa keresztecskéket. 

A szerzőt, aki jelentős néprajzkutatói tevékenysége mellett a Sapientia EMTE csíkszeredai Humántudományok Karának alapítója, vezetője volt, és jelenleg is az oktatója, dr. Pál-Antal Sándor akadémikus, az egykori osztálytárs és jó barát mutatta be. 

Balázs Lajos, aki elismerően vélekedett a marosvásárhelyi közönségről, életéről, pályájáról szólva arról számolt be, hogy az iskolából kizárt kulákfiúként miért választotta a bukaresti egyetem román szakát, és magyarul is beszélő kiváló néprajzprofesszorának az ösztönzésére hogyan fordult figyelme a néprajz felé, ami életcéllá, hivatássá vált, és a már említett jelentős gyűjtéseket eredményezte. 

Nyergestetőt is egy sorsfordulat helyének tekinti – hangzott el kivetített előadásában. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc utolsó helyszínei közé tartozik, ahol Gál Sándor tábornok a Tuzson János alezredes vezette honvédeket bízta meg a szoros védelmével. Bármennyire is hősiesen küzdöttek, és ideig-óráig sikerült helytállniuk az osztrák–orosz túlerővel szemben, az ellenséges erők csellel hátba támadták a székelyeket, és legyőzték őket. Bár az itteni ütközetet a vesztes csaták között tartja számon a történelem, Nyergestető ennél többet jelent, a székely-magyar sors jelképévé válva megszépült, de fájó érzésként él tovább a közös nemzettudatban. A hely ismertségéhez, népszerűségéhez a legtöbbet idézett Kányádi Sándor-vers is hozzájárult, amely a szálfaként helytálló székely harcosok hősiességéről szól.

A csata emlékét elsősorban az egyszerű emberek őrizték meg. Ezt tükrözi az a megható tény is, hogy az emlékoszlop állítása egy Bukarestben élő csíktusnádi kovácsmesternek jutott eszébe, aki látván, hogy a székely hősök egy keresztet sem érdemeltek az utókortól, 1869-ben bizottságot alakított a román fővárosban élő székelyekből, akik összegyűjtötték a pénzt, és a ma is látható emlékművet emelték. Ezen túl a néprajzkutatót egy másik benyomás hatotta meg. Az erdőben, fenyőfák takarásában, ahova állítólag az elesett katonákat temették, kialakult egy olyan emlékhely, amelyet egyszerű ágkeresztekkel jelöltek meg, és ápolták helybeli és környékbeli, valamint távolabbról érkezett emberek, akik egy vallomás szerint a sajátjuknak érezték a titkos kicsi temetőt. Miután egy vihar kidöntötte körülötte a fenyőfákat, megjelentek az első kopjafák, amelyek folyamatosan szaporodnak ma is. Ezeket vette számba, számolta meg, jegyezte le feliratukat Balázs Lajos, és a megkérdezett helybeliek mellett a kopjafák váltak adatközlőivé. A sajátosan „székely-magyar kifejezőeszköz” megjelenik Kányádi Sándor versében is: „mert temető ez az erdő, / és kopjafa minden szál fa…” 

Balázs Lajos 381 sírjelet vett számba. Az első kopjafa a Lelkiismeret –1988 feliratot viseli. A fiatalok első hősies jelállítási kísérletei ragadósak voltak, és egyre többen látogattak el Nyergestetőre, az anyaországból is, akik számára az egy nemzethez való tartozás tudatát jelképezte szapodó kopjafáival az emlékhely. Ezek száma a testvértelepülési kapcsolatok mellett a 2004-es szerencsétlen népszavazás után szaporodott meg. A szerző által készített térkép szerint ma már szinte nincs olyan jelentősebb magyar település, amely ne állított volna kopjafát Nyergestetőn. A csíksomlyói búcsúra érkezők a Gyimesek mellett ma már szinte menetrendszerűen ellátogatnak a nyeregbe is. Mert Nyergestető nemzeti találkozóhely lett, „az elszunnyadt történelmi emlékezet felélesztője, takaréklángon tartója”, „egy nemzeti közösség, a székely-magyarság iránti emlékezés, kegyelet és tisztelet leghatározottabban kicövekelt földrajzi, szellemföldrajzi pontja, amely érzékeltetni képes a rész és egész összetartozását, a népi emlékezés különleges ötvözetét” – vonja le a következtetést a szerző, aki a részletesen lejegyzett kopjafeliratokat nem lesújtóan borongós, inkább optimista kicsengésű lelki-szellemi vallomásnak tartja. 

A látványos színes képekben és tanulságos adatokban gazdag könyv, amely joggal pályázhat az idei könyvvásár szépségversenyének előkelő helyére, a Gutenberg Kiadó gondozásában jelent meg.