Ábel tánca

Magával ragad, jókedvre derít, elérzékenyít, lelkileg erősít, de mindenekelőtt arról győz meg, hogy Tamási és világa itthon van Marosvásárhelyen. A Maros Művészegyüttes március 6-i nagy sikerű bemutatója ismételten bizonyította, és a következő előadások bizonyára még inkább elmélyíthetik ezt a meggyőződést. A jó ritmusú, hangulatos táncszínházi produkció létrehozói ennek tudatában vihették táncjátékként színre népszerű írónk lírába oltott, balladás, székely népi sajátosságokból fakadó regénytrilógiájának valós és eszmei közegét. Arra alapoztak, hogy a közönség ismeri Farkaslaka nagy szülöttjének könyveit, mindazt, amivel főhőse, Ábel a rengetegben, az országban, Amerikában találkozott, amivel itt is, amott is megismerkedett, és életfilozófiáját kikristályosítva, lélekben, tapasztalatokban gazdagodott. Nem állt szándékukban végigkövetni a történéseket, a Tamási-életmű szellemét igyekeztek átültetni a tánc, a koreográfia, a zene, a dalok, dallamok nyelvére, és ahol szükségesnek tartották, ki is mondatták a szereplőkkel az igét, a fontos gondolatot. Bíztak a jó képességű művészegyüttes tudásában, összeforrottságában, teherbírásában, kifejezőerejében, és nem kellett csalódniuk. Az a kockázat sem okozott zavart, amikor a színpadi beszédhez nem szokott táncosoknak kellett megszólalniuk. De Varga János rendező-koreográfus nyilván elsősorban a táncszínházi eszközök, megnyilatkozási formák használatára, megjelenítésére összpontosított, arra, amiben a tehetséges együttestagok a legjobbak, amiben közösen és egyénileg is a legtöbbet tudják nyújtani, mozgásban, énekben, táncfigurákban, virtuozitásban. És arra, hogy teljes összhangban szervesüljön a színpadi mozgás, a zene és a látvány, együttesen legyen képes kiteljesíteni az üzenetet és az előadás érzelmi töltetét. A zeneszerző Kelemen László ebben oroszlánrészt vállalt, a bartóki, kodályi, népi ihletésű muzsika, az olykor csak stilizáltan, máskor az eredeti formában megszólaltatott dal árnyaltan szolgálta az est hangulati hullámzásait. A Moldován-Horváth István vezette zenekar a színpadi történések közvetlen résztvevőjévé válva is kiválóan végezte feladatát. Egyébként a stilizáltság, a jelképszerűen használt kellékek és látványelemek, a havasi, hargitai tájakat, templomot, falusi környezetet sugalló rönkök, fatörzsek, gerendák, fenyőágak egyszerűségükben is hatásosak, illúziókeltőek voltak. A Farkas Sándor-Csaba és Kásler Magda vezette tánckar, az egyénítésben és a közösségi jegyek, jellemvonások felmutatásában remeklő csapat, amely majdnem mindvégig a maga teljességében jelen volt a színen, láthatóan jól érezte magát ebben a játékkeretben.

Természetesen mindez nem lett volna elég a sikerhez. Szükség volt egy olyan címszereplőre, akivel tényleg a Tamási teremtette Ábelként azonosulhat a közönség és a játszó társaság, aki meghatározó, központi figuraként képes mozgatni, befolyásolni, értelmezni a történéseket, véleményformáló szócsőként közvetíteni a szerző mondandóját, alkatában, táncában, beszédével is magára tudja vonni a figyelmet. Aki, mint egy igazi székely magyar mesehős, bent is van meg kint is, ha a helyzet úgy kívánja. Füzesi Nándor személyében megtalálták a megfelelő egyéniséget. Ábelje szerethető, furfangos, talpraesett, dolgos, kötelességtudó, vidám, tréfára mindig kész kisember. Mozgása, tánca, arca, hangja egyaránt arra vall, hogy teljesen azonosult a szereppel. Rezonőr is, de ha kell, szervesen bekapcsolódik a táncoló forgatagba.

Forgatag, mozgás, iram, lendület, ütemváltás pedig bőven van a táncjátékban. Vannak jelenetek, amiket biztos még hosszú ideig fel tud eleveníteni magában a néző. Gondoljunk például az ördögök pokolian tüzes táncára, vagy a dobpergést idéző, kaszafenő, kaszáló epizódra, a különös szerzetesi vízióra. Humorral is telített, élvezetes az egész hetvenpercnyi látomás. Mosollyal is feltöltött a táncjáték, amire nagy szükségünk van ebben a megpróbáltatásokkal megnehezített időben, lelki megtisztulást is sugall az előadás. 

A Barabási Attila-Csaba vezette Maros Művészegyüttes igazán rászolgált az elismerésre. Tamási Áron műveinek az egyik legkövetkezetesebb népszerűsítőjévé lépett elő. Ezt az író születésének 125. évfordulójára meghirdetett Tamási-emlékév idei marosvásárhelyi megnyitásakor is bizonyította a Spectrum színházzal közös Tündöklő Jeromos előadásával. Nem kétséges, a továbbiakban is kiérdemlik majd a tapsot.