2021. április 11., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Jelképesen egyéni kiállításán is felkínálhatja közönségének a tűzzománcművész a metaforikus kenyeret, ahogy Elekes Gyula is teszi a marosvásárhelyi Bernády Házban, de akkor sem tévedünk, ha a cím láttán arra gondolunk, az alkotó számára napi szükséglet a munka, az a folyamat, amelynek során az ötlet a fém, a festék és a tűz egymásra hatása nyomán szem- és lélekgyönyörködtető műtárggyá válik. A székelyudvarhelyi művész négy évtizede igyekszik elősegíteni ezt a metamorfózist, azóta is folyamatosan tanulva, kísérletezve mélyül el e sejtelmes, különleges vonzerejű műfajban. Alkotásait sokfelé bemutatta már itthon és külföldön, mindenütt elismerés övezte munkásságát. A mostani vásárhelyi bemutatkozása is joggal keltheti föl a művészetbarátok figyelmét, annál is inkább, mivel nálunk még nem látott műveket hozott el, olyanokat is, amelyek 2021-ben készültek. Ezek újdonsága, hogy a zománcművész újabb dimenziót próbál meghódítani, domborműszerűen dolgozza ki színpompás kompozícióit. Színben, formában, méretben lenyűgözőek ezek a gazdagon felfénylő munkák. Régi korokat épp úgy felidéznek, mint mai látványelemeket, életérzéseket, korszellemet. 38 mű várja a közönséget, a kiállító az Örökség cím alatt gyűjtötte egybe ezeket. A természet, a népművészet, a mítoszvilág, a rege, a ballada, a tánc, a népdal, az álom és valóság egyaránt szolgál ihletőként. A jelenlegi lehangoló, járványos időszakban öröm belépni a tűzzománcok lélekkapuján. Megéri a fáradságot a tárlatlátogatás. 


Elekes Gyula: Négy évszak