A vers mint ajándék

Költő és előadó egymásra találásának lehetőségeit mérhette fel

múlt pénteken a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermének telt házasnál is népesebb közönsége. A Versajándék Vásárhelynek című irodalmi est a jelen lévő hazai és határon túli költők és a Tompa Miklós Társulat színművészeinek izgalmas lírai párbeszédévé vált. A felolvasásokban gazdag másfél óra vezérfonalát a két házigazda, Gáspárik Attila színházigazgató és Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője határozta meg.

Erdős Virág, Fekete Vince, Lövétei Lázár László, Oravecz Imre, Markó Béla és Tolnai Ottó költőknek az első körben arra kellett válaszolniuk, hogy írtak-e, illetve kaptak-e valaha ajándékba lírai alkotást.

– Minden verset ajándékként írok – szögezte le Oravecz Imre, majd azt is elárulta, hogy Weöres Sándor egyszer meglepte egy neki ajánlott verssel. Fekete Vince elmondta, hogy a dedikációkat rendszerint versben írja. Kemény István a kérdés kapcsán egy régi emléket idézett fel:

– Egyszer a gimnáziumban minden lánynak írtam egy verset. Nem volt egy sikertörténet.

Erdős Virág verseiből „kényszer hatása alatt”, felkérésre lett ajándék, a költőnő által videofelvételre mondott szöveget a megrendelő egy harmadik személynek szánta. 

Markó Béla szerint nagy beképzeltségre vall, ha egy költő ajándéknak tekinti a saját műveit.

– Nekem kamaszkoromban voltak ilyen illúzióim – mondta, majd azt is hozzátette, hogy mostanában azt tekinti ajándéknak, ha egyáltalán elolvassák a költeményeit.

Tolnai Ottó egyik versére Weöres Sándor írt változatokat. 

– Ha újraolvasom valamelyik versem, megsejtem, hogy kinek írtam, és ez a legszebb az egészben – fűzte hozzá Tolnai.

– Király Laci bácsinak és Fekete Vincének írtam eddig verset. Vincével elég jóban vagyunk – zárta Lövétei Lázár László derűs vallomása a válaszok sorát.

Gáspárik évente több ezer verset elolvasó moderátortársát arról faggatta, fontos-e tudni, ki a szerző, befolyásolja-e ez a befogadást. 

– Van ennek az ipari olvasásnak egy olyan előnye, hogy, mint egy jobb szabó a szövetet, megérzi az ember, kitől származik a szóban forgó alkotás. Az a jó, ha a verssorokból kirajzolódik a költő arca – tette hozzá a Szép versek antológiasorozatot is szerkesztő Szegő János.

Színész „szájába” írni 

A következő kérdés újra a költőknek szólt, azt tudakolták tőlük az est házigazdái, hogy írtak-e már verset egy bizonyos színészre. 

Markó Béla felidézte, hogy egyszer egy szonettet Tompa Gábornak ajánlott, megrendelésre pedig két román drámát is fordított, amelyekből az egyikben Gáspárik Attila is játszott. A fordítás megszületésekor azonban nem gondolt Gáspárikra – jegyezte meg Markó viccesen.

Tolnai Ottó Bayer aspirin című monodrámáját említette, amelyet a nyolcvanas évek elején az Újvidéki Színházban Jancsó Miklós rendezésében Ladik Katalin adott elő.

– Érdekes tapasztalat volt – szögezte le Tolnai.

Erdős Virág az Örkény István Színház felkérésére egy olyan játékban vett részt, amelyben a költőnek a színész „szájába” kellett verset írni. Ez nem az a vers című alkotása kapcsán így fogalmazott:

– Tud ez rosszul is elsülni.

Kemény István Illyés Kingát és Latinovits Zoltánt említette a költői művet gyönyörűen előadó színművészek közül, majd megjegyezte, hogy örült volna neki, ha a néhai színészóriások az ő verseiből is szavaltak volna.

Fekete Vince Kolozsváron Bogdán Zsolt, Sepsiszentgyörgyön Pálffy Tibor hangján tudja elképzelni a saját alkotásait.

Oravecz Imre Koltai Róbertről írt egyszer egy színésznovellát, ami miatt az irodalmi esten jelen levő színművész annak idején megsértődött.

A „kör” végén Gáspárik megjegyezte, hogy régen minden házban volt legalább egy verses lemez. 

– Ma már ez nincs így, pedig, ha a költő és az előadó egymásra találna, lehet, hogy jót tenne a versnek – tette hozzá a színházigazgató. 

A továbbiakban a frissen született vers intim állapotból való kiszabadulásáról, illetve arról esett szó, hogy fel szokták-e olvasni maguknak, vagy megmutatják-e valakinek a költeményeiket publikálás előtt a meghívott alkotók. Erdős Virág elárulta, hogy a külső kontroll szerepét mindig ráruházza valakire.

– Nagy pillanat, amikor ezeknek a személyeknek a sorába bekerül az ember gyereke – jegyezte meg, majd azt is elárulta, hogy egy fiataloknak szóló darabja megírásakor a fia „dobta be” az egyik kifejezéshez leginkább illő rokon értelmű szót.

– A feleségem szokta elolvasni a verseimet, én magamnak hangosan nem olvasom fel őket. De rendszerint látni próbálom a vers zenéjét, ritmusát. Először mindig kézzel írom le a sorokat, azután beviszem a számítógépbe. Ez fontos ellenőrzési lehetőség – fejtette ki Markó Béla a külső és belső kontroll kapcsán.

Tolnai Ottó bevallotta, hogy lírai alkotásait az utóbbi időben erősebbeknek érzi önmagánál, fél tőlük, így közönség előtt nem is igen mer felolvasni belőlük. Én kő című versét a következő percekben Meszesi Oszkár színművész szólaltatta meg. Simon 

Boglárka szavalatával Fekete Vince költői világába nyújtott betekintést, így a közönség megtapasztalhatta, milyen árnyalatokat vesz fel egy férfi alkotó műve egy női előadó hangján. Az élménypillanatok sorát gazdagította Bartha László és Henn János kétszólamú játéka, amelynek során a színészek Dsida Jenő Nagycsütörtök és Fekete Vince Csütörtök (Dsida-parafrázis) című művét párhuzamosan adták elő. Az est hangulatát a továbbiakban Moldován Orsolya szavalata, illetve a jelen lévő költők felolvasásai színesítették.