A túlélés művészete a kultúrában

Sebestyén Aba: Az alkotómunka éltet

A koronavírus-járvány nemcsak a gazdaságra, hanem a kultúrára is igen negatívan hatott. Azon túl, hogy részben vagy teljes egészében bezárták a színházakat, előadó- és/vagy kiállítótermeket, csökkent a fogyasztók létszáma, a gazdasági helyzet miatt várhatóan kevesebb pénzt fordítanak majd az állami intézmények, a magáncégek a művelődési rendezvények támogatására. Ez leginkább az önállóan működő műhelyeket, stúdiókat, a szabadúszókat érinti, akik közvetetten függnek a finanszírozási lehetőségektől. A Yorick Stúdió is megsínylette a járványt. Vezetőjével, Sebestyén Aba színművésszel, rendezővel többek között arról beszélgettünk, hogy több hónapos kiesés, „kényszerhallgatás” után miként állhat talpra a független színház.

– Nehéz időket élünk, hiszen az államilag fenntartott színházak – a járványhelyzettől függően – nem vagy csak részben fogadhatják a nézőket, ugyanakkor kevesebb pénz jut a kultúrára. Mi a helyzet a Yorick Stúdiónál? 

– Valóban mindenki nehéz helyzetbe került, leginkább azoknak a független társulatoknak, szabadúszóknak, alkotóknak veszélyezteti a járvány az egzisztenciáját, akiknek nincs más jövedelmi forrásuk. Ennél jóval szerencsésebb helyzetben vagyok, mivel családom megélhetése nem függ a magánszínházi tevékenységemtől. A kialakult helyzet sajnos megviselte a stúdióbeli tevékenységet. Tavaly méltóképpen szerettük volna megünnepelni a Yorick fennállásának 15. évfordulóját, azonban a járvány miatt nem tehettük meg. Ez az évforduló azonban alkalom volt arra, hogy leltárt készítsünk az eddigi tevékenységről, és büszkén elmondhatom, hogy indulásunktól a pandémia kezdetéig minőségi előadásokat, produkciókat, rendezvényeket szerveztünk, amit mind a szakmai visszajelzések, mind a közönségsiker igazol. Számos ősbemutatót tartottunk, előadásaink során több száz fiatal tehetségnek adtunk megnyilvánulási lehetőséget, hiszen nagyon sok színész, rendező, zeneszerző, koreográfus, drámaíró, dramaturg, díszlettervező nálunk debütált. A legsikeresebb talán a kulturális párbeszédre épülő projektünk, amely a témafelvetésen túl több kortárs drámaírónkat is népszerűsítette. 2019 őszén a tizedik alkalommal hirdettük meg az e témakörben született előadásainkat. 2020 februárjában az Eltűntek című Elise Wilk-előadással országos turnéra indultunk, amelyet azonban a járványügyi korlátozások miatt félbe kellett szakítanunk. Eljutottunk Segesvárra, Medgyesre, Brassóba, Kolozsvárra, Nagyváradra, majd a finanszírozókkal történt egyeztetést követően úgy döntöttünk, a virtuális térben folytatjuk a „turnét”. Ugyanebben a formában tartottuk meg az évfordulós ünnepi miniévadot, és a Kór-Társak-koncertünk legújabb kiadása is online került bemutatásra a Yorick Stúdió Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján. Ebben a formában több országból többezres nézősereg követhette végig az ünnepi miniévad előadásait. Örültünk a figyelemnek, de jobban örültünk volna, ha mindez élőben történik, személyes találkozásokkal. Igen, ezek hiányoznak a legjobban: a meghitt, őszinte, személyes találkozások!

– Az online színház távolról sem tudja visszaadni mindazt, amit egy előadás jelent, nincs interaktivitás a színész és a néző között, elmarad a visszajelzés, többek között ezért is világszerte várják a színházcsinálók, hogy visszatérjen a járvány előtti időszak, végre teljes kapacitással megnyíljanak a színházak. Sok társulatnál két-három előkészített előadással várják a helyzet jobbra fordulását. Készül-e valamivel erre az alkalomra a Yorick Stúdió? 

– Minket az alkotás, az alkotómunka éltet. Nem lehet leállni. Megpróbálunk továbbra is dolgozni, optimisták maradni. Nem ültünk tétlenül, bemutatóra készülünk. Nemsokára Bódi Attila Lázadni veletek akartam című kortárs regényének Barabás Olga által készített színpadi adaptációját mutatjuk be. Az előadást én rendezem, László Csaba kollégámmal játszunk benne, zenészként közreműködik Szász Csaba gitáros, látványtervező Sós Beáta, a zeneszerző Cári Tibor. A próbafolyamattal sajnos egy időre a betegségem miatt le kellett állnunk, de remélem, április végén, május elején a közönség elé vihetjük az előadást. Továbbá a Kultúraközi párbeszéd a kortárs dráma tükrében projektünk újabb kiadása keretében a Me Too témát (sz.m.: a szexuális zaklatás tudatosítására és megelőzésére irányuló mozgalom) próbáljuk a színházi eszközök segítségével feldolgozni. Felkértem Székely Csabát, Elise Wilket és Dálnoki Rékát, hogy írjanak színdarabot a jelenségről. Azt szeretnénk, hogy több szemszögből járjuk körül a témát. Egyelőre erről ennyit mondhatok.

– Várhatóan a vírusjárványt követő gazdasági válságban egyre kevesebb pénz lesz a kultúrára. Miként hat a finanszírozások csökkentése a produkciók kivitelezésére? 

– Mi eddig is abból csináltunk színházat, amit ki tudtunk magunknak gazdálkodni, vagy pályázatokból. Nehezebb lesz, az biztos, de ez nem jelenti azt, hogy alább hagyunk minőség tekintetében. Számunkra különösen sokat jelentettek a pályázati lehetőségek, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal támogatása, a romániai Nemzeti Kulturális Alaptól (AFCN) megpályázott összeg, amelynek köszönhetően finanszírozhattuk a turnékat, a Bethlen Gábor Alaptól (BGA) kapott támogatás, amelynek köszönhetően felújíthattuk a színpadtechnikánkat, bővíthettük a hang- és fénytechnikánkat, és létrehozhattuk, illetve tervezhetjük előadásainkat. Bízom abban, hogy, bár várhatóan valóban kevesebb jut rá, a döntéshozók nem írják majd le teljesen a kultúrát. Bár mindenhonnan az a hír jön, hogy gondok lesznek, nekünk, színházcsinálóknak, kultúrateremtőknek dolgozni kell még akkor is, ha egyelőre nem tudjuk bemutatni az előadásainkat. Arra kell törekednünk, hogy mihelyt lehetőség nyílik, tartalmas, minőségi előadásokkal rukkoljunk elő. Művészi potenciálban nincs hiány a Művészeti Egyetem városában, és lehet, hogy ez a helyzet majd azt is előhozza, hogy a sokáig „négy fal közé” kényszerített alkotók, színművészek a legtöbbet hozzák ki önmagukból, és a színházra kiéhezett közönség is „habzsolja” majd a produkciókat. Ha kevesebb pénz jut majd egy-egy produkcióra, akkor valószínű, hogy szegényesebb lesz a díszlet, csökken a látvány, de lehet, hogy ez is majd ösztönzőleg hat az alkotói, előadói teljesítményre, hiszen a figyelem jobban összpontosul majd a színpadon álló színművészre. Bízzunk abban, hogy a kényszer újabb kreatív energiákat mozgat meg, és ez kompenzálja az anyagi hiányt. 

– A Yorick Stúdió támogatta a kortárs drámaírást, és a színpadra vitt alkotások aktuális témákat feszegettek. Lesznek-e a koronavírus-járványról szóló drámák, amelyeket esetleg valamikor műsorra tűz a Yorick?

– Természetesen minden korban voltak törekvések arra, hogy számos fontos, társadalmat érintő kérdést a színpadon is a nézők elő tárjanak. Egyelőre beláthatatlan, hogy milyen rövid és hosszú távú következményei lesznek a járványnak, milyen konfliktusokat, problémákat okozott és okoz a mikro- és makroközösségekben, a családban, egy kórházon belül vagy oktatási intézményen belül. Biztos, hogy születnek erről majd tanulmányok, és lehet, hogy színdarabok is. Megvallom, egyelőre ebben a témában még nincs indíttatásom elmélyülni színházi alkotóként, hiszen így is elég drámai, hogy nap mint nap ezzel szembesülünk. Figyelek, s örülök, hogy lélegzem. Legyünk túl rajta, szusszanjunk végre fel, és majd kiderül, hogy mi az a jelenség, amivel foglalkozni érdemes és kell színházi szempontból.