2022. december 5., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Amint arról fentebbi összeállításunkban is olvashattak, a nyár első hónapjában egy vendégjátékra is ellátogathatnak a marosvásárhelyi színházkedvelők: a Tompa Miklós Társulat június 13-án, hétfőn 19 órától tűzi műsorra a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Örkény István Tóték című vendégelőadását. Bocsárdi László rendező szerint a világirodalom legjelentősebb drámai művei közé sorolható Örkény groteszk színpadi játéka, melyet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében tekinthetnek meg a nézők.

A háború kitörése óta Mátraszentannán a legbiztosabb dolog talán az, hogy sokakat várnak haza. Ez a hazavárás még Mátraszentannánál is biztosabb. Nehéz eldönteni, hogy létezik-e Mátraszentanna, hiszen akár rajta van a térképen, akár nincs, ugyanazok a dolgok esnek meg ott is, amik a valóságban bármikor megtörténhetnek. Érvényesek lüktetései, félreértett igazságai, a tehetetlen lázadások, az ismeretlen végéig való kitartás, végig, a végtelenségig.

A második világháború jól megmutatta, hogy a bennünk szunnyadó fenevad bármikor utat nyerhet és kitörhet belőlünk. Hogy a félelem lassan, szinte láthatatlanul, jégvirágszerűen virágzik, majd hirtelen őrületbe dermed.

A Tót család Gyulára, egyetlen fiukra vár. Helyette érkezik egy őrnagy, akit rehabilitálni kell. Szórakoztatni. Aki jól kell érezze magát. Mennyit áldozunk fel saját gyermekünkért? Mit kezdünk a helyette érkező zaklatott őrnaggyal, aki a harcmező metaforájaként érkezik meg erre az izolált, a valódi világról leválasztott térbe? Mekkora volt a gravitáció súlya a Don-kanyarnál, az ülve halálra fagyott katonák között?

Sziszüphosz egy sziklát görgetett szüntelen a hegy tetejére, ahonnan a kő mindannyiszor visszagurult a saját súlyától. Keskeny a határ a Tótok és a Sziszüphoszok között.

A groteszkben nincsenek határsúroló különbségek. A komikum és a tragikum összeér, és összeérnek a realitások is az irrealitásokkal. Az előadásban a szerző lelke ezt a színpadon nézi. Megírja. Gyönyörködik benne. Elszörnyed tőle. Gondosan végigkíséri az összes szerethető mátraszentannai Sziszüphoszát.

Örkény István az 1966-ban megjelent regényének bevezetőjében így ír: „Ha egy népet beletörődni tanít meg a sorsa, persze nehéz bűnösnek bélyegezni azt, aki a végkimerülésig folytatja a beletörődést. (…) Vannak boldog népek: ők a jókor lázadók. Mi a nem jókor lázadók fajtája vagyunk. Én azt vallom – és ezt példázza a Tóték, hogy az ember egyetlen kiútja a tett.” Keskeny a határ a jégvirágszerű tétek és a megdermedt tettek között.

Az előadás az azonos című regény és dráma ötvözete. A mű a Proscenium Szerzői Ügynökség engedélyével kerül bemutatásra. Szereposztás: Mátray László, D. Albu Annamária, Vass Zsuzsanna, Kónya-Ütő Bence, Erdei Gábor, Nemes levente, Szakács László, Gajzágó Zsuzsa, Derzsi Dezső, Pignitzky Gellért, Pál Csaba, Fekete Zsolt, Kolcsár József, Beczásy Áron. Rendező: Bocsárdi László. Díszlettervező: Bartha József. Jelmeztervező: Cs. Kiss Zsuzsanna. Világítástervező: Bányai Tamás. Zene: Bocsárdi Magor. Színpadi mozgás: Bezsán Noémi. Dramaturg: Kali Ágnes. Ügyelő: V. Bartha Edit. Súgó: Dobra Mária Magdolna. Az előadás időtartama 3 óra (egy szünettel).

A vendégelőadásra jegyeket személyesen a színház nagytermi jegypénztárában (telefonszám: 0365-806.865), a helyszínen előadás előtt egy órával, valamint online, a Biletmaster oldalán lehet vásárolni:  https://tm.biletmaster.ro/hun/Event/44003641/Totek

Bővebb információk a Tompa Miklós Társulat honlapján (https://nemzetiszinhaz.ro/play/totek-a-tamasi-aron-szinhaz-vendegeloadasa-2022/) valamint Facebook oldalán (https://www.facebook.com/tompamiklos) találhatók.

Fotó: Barabás Zsolt