2024. june 30., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Májusi harmatban ázott füveket tapogat

számtalan ujjal a nap. Harsog a zöld legelő.

Messzire látok. Súlyát a világ felemelt

fejjel bírja el, és játszanak ünnepein

vadnyulak, őzek, füttyökkel sárgarigók.

Olykor az ember is átlép mély zavarán,

ösztönösen: maga sem tudja miért menekül

hajnali földeken ártatlanul, égi reményt

sejtve (…)


Májusi harmaton – Ficher Mária író és pedagógus volt az egyik legrövidebb pályájú magyar költő. Irodalmi karrierje idős korában indult: első kötete 66 éves korában jelent meg, az ő versével érkeztünk május utolsó hetébe.

Ilyenkor bomlik ki igazán a természet jókedve. Ünnep ez – a bő esők után szinte látni, hogy nő a búza, a vadon élő madarak kikeltették utódaikat, már érésbe fordul a cseresznye is. Vivaldi Tavaszának utolsó tétele. Szinte hallom a késő tavasz zenéjét. Ha kedved tartja, indulhatunk pünkösdi sétánkra, kedves Olvasóm.

Ki gondol a virággal, akit pünkösd havában, amikor ünnepre készülőben egész pompáját kinyitja a világnak, alattomos hóharmat csípi halálra?

Kós Károly gondolatával szállok vitába.

Hóharmat? Alattomosság? Nem! Csupán a tudatlanság hidege, mely szintén halálos lehet. Nem, nem az amúgy áhított – csak éppen nagyon felületesen ismert – növényvilágra nézve, hanem ránk vonatkozóan.

A XXI. század kihívásai közül a legtöbb a növényekkel függ össze: az élelmezésbiztonság, a globális felmelegedés, új hatóanyagok kutatása. A növények alapvető ismerete nélkül kevés a remény, hogy ezeket a problémákat kezelni tudjuk. Sok ember a saját közvetlen környezetében előforduló leggyakoribb növényeket sem képes felismerni, megnevezni. Ez a növényvakság.

A jelenség világméretű. Az emberek fontosabbnak tartják az emberéhez jobban hasonlító tulajdonságokkal rendelkező állatok védelmét, mint a növényekét. Aki nem rendelkezik elég információval a növényekről, az a környezet, a természeti erőforrások védelmével is kevésbé törődik. Ennek az egyik oka az, hogy az általános iskolákban majdnem egyáltalán – de kiváltképp a középiskolákban – a tanulót nem tanítják meg a növényhatározásra.

A budapesti Mezőgazdasági Könyvtár május 26-tól kezdődően ismeretbővítő előadás-sorozatba kezd Ezer jó fű címmel.

Figyeljünk oda, ismerjük fel és meg a növényeket, hiszen a jövőnk függhet tőle! – fejeződik be a programismertetés. S eszembe jut egy több mint évszázados megállapítás: „A növényvilág megismerésének és megszeretésének első főkelléke bizonyos számú fajnak megismerése, ami aztán oly nagy szeretetet ébreszthet a virágok csodállatos világa iránt és oly nagy ismeretanyaggal vértez fel, hogy a növényvilág folyamatos tanulmányozása könnyű és óhajtott foglalatosság lesz számunkra. De a növényfajok pontos ismerete nélkül nem beszélhetünk növénytani műveltségről.”

Az idézet Nyárády Erasmus Gyula 1913-ban Marosvásárhelyen megjelent első átfogó botanikai művéből, Marosvásárhely és környékén élő tavaszi és nyáreleji növények meghatározó könyvéből származik. (Jómagam közel 60 éve kutatom szülővárosom növényvilágát. Talán sikerül majd sajtó alá rendeznem Marosvásárhely mai flóráját.)

Átálmodott, szebb korból fönnmaradt


Illatsugár és csillagillatok.

Meseillatok.

Ez a perc, mint a gyönyör pecsétje,

szívemen marad.

Fülemüle szól. Úgy csattog, mintha

attól félne, hogy

nem jut dalának hely az ég alatt.

Úgy betöltik a csillagillatok,

illatsugarak.


Horváth István Májusával érkezik a pünkösd, idén 28-án.

Keresztény egyházi ünnepe magába olvasztotta a természet megújulását, a tavaszköszöntő ősi pogány szokásokat. Ilyen szokás a pünkösdi királyválasztás is. A királyságot bármelyik legény elnyerheti. Ideig-óráig – helyenként egy esztendeig – a pünkösdi királlyá választott legény volt a fiatalság szószólója. Ám épp véges idejű hatalma miatt már a XVI. században is pünkösdi királyságnak nevezték a múló hatalmat.


Mi van ma, mi van ma? Piros pünkösd napja.

Holnap lesz, holnap lesz a második napja.

Jó legény, jó leány, jól megfogjad a lovadnak szárát,

Ne tiporja, ne tapossa a pünkösdi rózsát.


Elképzelhető, hogy a pünkösdi vágta és a többi ügyességi verseny a pogány magyarság valamelyik régi tavaszi ünnepének helyébe lépett.

A pünkösdikirály-választás sok helyütt a májusfaállítással is kapcsolatban volt: a májusfa kitáncolása (eltávolítása) pünkösdkor történik. Kezdetben a legények az általuk kedvelt leányok kapujára és kerítésére zöld ágakat tűztek. A zöldágazás sok helyütt máig megmaradt. Máshol májusfa váltotta fel azt, s maradt személyhez szóló üzenet.

A falu főterére, újabban a leglátogatottabb helyre – igen, a focipálya közelébe – állított májusfa közösségi ajándék. A fiatal fa kérgét lehántják, mi több, olajjal kenik be, csak a csúcsán hagynak egy üstökszerű leveles részt, amit színes pántlikákkal s üveg borral díszítenek. A leegyszerűsödött pünkösdikirály-választás főpróbája ennek a fácskának a megmászása.

A szakrális emlékhez fűződő májusfa csak magyarlakta területeken áll, máshol profán szokásként él.

Némely helyen választottak pünkösdi királykisasszonyt is. Ilyenkor többnyire négy nagylány járt házról házra a faluban, s vezetett egy kisebbet, a pünkösdi királykisasszonyt.


Nem anyától lettem, rózsafán termettem,

Piros pünkösd napján hajnalban születtem.


A pünkösdi királynő fehér ruhát viselt, fejét virágkoszorú díszítette, karján kosárkát vitt, tele szétszórandó virágszirmokkal. A királykisasszony feje fölé kendőt feszítettek baldachin módjára.


Elhozta az Isten piros pünkösd napját,

Mi is meghordozzuk királykisasszonykát.


A dalolást jókívánságokkal folytatták:


Öreg embereknek csutora barackot,

Öreg asszonyoknak kemence kalácsot,

Ifjú legényeknek szegfűbokrétákat,

Ifjú leányoknak rózsakoszorúkat,

Kisebb gyerekeknek porba való játszást.

Hintsetek virágot az Isten fiának!


Végezetül a kendőt a kislányra borították, s így emelték őt a magasba:


Ekkora legyen a kendtek kendere!


Május 30-án, 1921-ben született Jamie Uys dél-afrikai rendező, a Sivatagi show, Az istenek a fejükre estek filmek alkotója. Célja az volt, hogy szembeállítsa a busmanok életvitelét – a fenntarthatóság, a természetbe illeszkedés szép példáját – a civilizáció őrületeivel.

S ha már Afrika, hadd fejezzem be legszimbolikusabb vándormadarunkkal. Szalontán, barátjánál, Arany Jánosnál vendégeskedett Petőfi Sándor, amikor éppen 176 évvel ezelőtt, 1847. június 1-jén nekikezdett A gólya című verse papírra vetésének:


Sokféle a madár, s egyik ezt, másik azt

Leginkább kedveli,

Ezt ékes szólása, amazt pedig tarka

Tolla kedvelteti.

Kit én választottam, a dal-mesterséghez

Nem ért az a madár.

S egyszerű, mint magam... félig feketében,

Félig fejérben jár.


Nekem valamennyi között legkedvesebb

Madaram a gólya,

Édes szülőföldem, a drága szép alföld

Hűséges lakója.

Tán ezért szeretem annyira, mert vele

Együtt növekedtem;

Még mikor bölcsőmben sírtam, ő már akkor

Kerepölt fölöttem.


Vele töltöttem a gyer-

mekesztendőket.

Komoly fiú valék.

Míg társim a hazatérő tehéncsordát

Estenként kergeték:

Én udvarunkon a nádkúp oldalánál

Húztam meg magamat,

S némán szemléltem a szárnyokat-próbáló

Kis gólyafiakat.


És elgondolkodtam. Jól tudom, az gyakran

Fordult meg fejembe’:

Miért hogy az ember nincs úgy, mint a madár, 

Szárnyakkal teremtve?

Csak a messzeséget járhatni meg lábbal

S nem a magasságot;

Mit ér nekem, mit a messzeség? mikor én

A magasba vágyok (...)


Szomorodott szívvel láttam gyülekezni,

Midőn távozának;

Miként most eltűnő ifjuságom után,

Úgy néztem utánok,

S milyen bús látvány volt a házak tetején

A sok üres fészek,

Szellő lehelt reám, sejtés halk szellője,

Hogy jövőmbe nézek.


Mikor tél multával fehér hó-subáját

A föld levetette,

S virággal zsinórzott sötétzöld dolmányát

Ölté föl helyette:

Akkor az én lelkem is felöltözék új

Ünnepi ruhába,

S gólya-várni néha elballagtam egész

A szomszéd határba (...)


Szeretem a pusztát! Be-bekalandoztam

Tüzes paripámon,

S midőn már ott jártam, ahol fizetésért

Sincs emberi lábnyom:

Lovamról leszálltam, gyepre heveredtem.

Egy futó pillanat

A tóra mellettem, s benne kit látok meg?

Gólya barátomat.


Oda is elkísért. Együtt ábrándoztunk

A puszta legmélyén,

Ő a víz fenekét, én a délibábot

Hosszasan szemlélvén.

Így töltöttem vele gyermekségemet és

Ifjuságom javát,

Azért kedvelem, bár se’ tolla nem ragyog,

Se’ szép hangot nem ád.


Mostan is kedvelem és úgy tekintem én

A gólyamadarat,

Mint egyetlen valót, mely egy átálmodott

Szebb korból fönnmaradt.

Megérkezésedet még mostan is minden

Esztendőben várom,

S kivánok szerencsés útat, ha távozol,

Legrégibb barátom!


Maradok kiváló tisztelettel.


Kelt 2023-ban, 57 évvel Tamási Áron halála után

Piros pünkösd napján hajnalban születtem

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató