Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Kr. e. 4400–2200 között, az ókori magaskultúrák felvirágzásának idején az évkezdő tavaszpont – amikor a Nap a Bika jegyébe lépett – április 21. volt. A tavaszpont, továbbhátrálva a Kos csillagképbe, új mítosz-csokrot szült: a naphérosz megküzd és legyőzi a bikát. Egyiptomban Hórusz legyőzi a Szethet, s a bika combját a Sarkcsillaghoz kötözi. A Marhacomb csillagkép a mi Göncölszekerünk. Kréta szigetén Thészeusz leszáll a labirintus-alvilágba, hogy Minosztól a tavaszpontot megszerezze: a fonál a Nap útja, a bog rajta maga a Nap. A Bibliában a kosszarvú Mózes, az új törvények hozója összetöri az aranyborjút, a régi vallás néma bálványát.
Április 22. 1970 óta a Föld napja; célja, hogy tiltakozó akciókkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. A Kárpát-medencében 1990 óta tartják meg.
Harmincnégy éve, 1989. április 22-én költözött a csillagok világába a nagyszalontai születésű Kulin György csillagász, a Magyar Csillagászati Egyesület alapítója, a Budapesti Uránia Bemutató Csillagvizsgáló megteremtője, 84 kisbolygó és két üstökös felfedezője, a magyar amatőr csillagászat atyja. Nevét az égbolton az általa felfedezett 3019 Kulin kisbolygó és az 1942-ben felfedezett Whipple-Bernasconi-Kulin (1942a) üstökös viseli, utóbbi újra Föld-közelbe 175 ezer év múlva kerül. Már harmincéves is elmúlt, amikor életében először nagyobb távcső közelébe került. Ekkor nyűgözték le az égbolt feltáruló csodái, s tudatosult benne, hogy Galileo Galilei után több száz évvel az emberek többsége még annyit sem látott az égből, mint az olasz természettudós. Arra törekedett, hogy mindenkinek megadja a Galilei-élményt: „Az iskolából kikerülő minden fiatal legalább annyit lásson a távcsövön át az égboltból, amennyit Galilei látott.” Példaképének a világformáló Galileit és a francia csillagász Nicolas Camille Flammariont tartotta, akinek számos nyelvre lefordított, népszerű csillagászati könyvein generációk nőttek fel.
Fekete pohárban
sárga kankalin.
Sokasodnak
a halottaim.
Anyám volt az első
sárga kankalin.
Gyűlnek, egyre gyűlnek
a halottaim. –
Nem fér a pohárba
már a kankalin.
Kányádi Sándor az 1963-ban írt Sárga kankalinban ellentett színek metaforájában állítja egymással szembe az elmúlás és az újjászületés misztériumát: a halál elkerülhetetlenségét a feltámadás tavaszával.
Csíkdánfalvi kerámiacsuporba teszem én is így tavasszal a tavaszi kankalint. Emlékezem. Alig fér már fekete poharamba a kankalinok sárga ragyogása.
A Kárpát-medencében őshonos tavaszi kankalin (Primula veris) az első nyíló kankalinfajunk. Lomberdők tisztásain, fényes szegélyein él. Gyógynövény. A kankalinfajok hatóanyag-összetétele más és más, de lényegében hasonló: triterpén-szaponinok (primulasav komplex), fenolglikozidok, s a virágban flavonoidok. Leveleiben jelentős a C-vitamin-szint. Kiváló köptető; görcsös, asztmás köhögés esetén is hatásos szer.
Úgy sajnálom azokat, akik olyan helyen kénytelenek leélni az életüket, ahol soha nem nő kankalin. (...) Tudja, szerintem mik a kankalinok? A múlt nyáron meghalt virágok lelkei, s ez a mennyországuk.
E sorokat a 81 éve, 1942. április 24-én az öröklét virágos mezejére költözött Lucy Maud Montgomery kanadai írónő vetette papírra. Nevét világhírűvé A mesélő lány és Az arany út című regényei, illetve az Avonleai krónikák novellásköteteinek átdolgozásából született Váratlan utazás televíziós filmsorozat tette. Nemcsak szerette a természetet, de az évszakok változását, a vadvirágokat, mezőket, erdei ösvényeket különleges képességgel tudta műveiben leírni, ez sugárzik át a filmkockákon is.
Ő viszont – feltételezésem szerint – a szártalan kankalinról (Primula vulgaris) írta a fenti sorokat. Növényünk a Kárpát-medencében is őshonos cirkumpoláris kankalinfaj. Kertekbe is telepítik, termeszthető. A 2,5–3 cm átmérőjű, kénsárga, csupros virágok magányosan állnak a rövid tőkocsányok végén. A fort párta öt szirmának tövén figyelemfelkeltő narancssárga folt van: sok nektárt jelez a beporzó méheknek és a korai citromlepkéknek.
Soha el nem homályosuló áprilisi emlékem: a ’90-es évek közepén még a vásárhelyi Transervice utazási iroda akkori rozoga buszain utaztunk az egész családdal húsvétra haza. A visszafele úton a felforró hűtővíz miatt többször is meg kellett állnunk, mi több a Királyhágó alatt kilométernyi utat gyalogoltunk, kímélendő a busz motorját. A késő délutáni fény ott terítette szemem elé a többhektárnyi guggonülő kankalin mezőt: völgybe ereszkedő, dombhátra kapaszkodó, élénksárga pöttyös, üdezöld szőnyegét a tavasznak.
Régebben kulcsvirágnak is hívták, mert érintése középkori hiedelem szerint minden zárat kinyit. Ezt az etnobotanikai adatot első munkahelyemen, a szőkefalvi általános iskola tanáraként gyűjtöttem még 1977-ben.
Egy ideig azt a kis jelentéktelen, kék virágocskát nézte, amelyik onnan bújt elő a moha közül. Egészen jelentéktelen volt, még észrevenni is alig lehetett. Pedig sok tölcsér fityegett rajta, egészen aprók, tiszta világoskékek, olyanok, mint az égbolt nyáron, amikor tele van napsugárral.
„Milyen szép –, gondolta – s az ember nem is látja meg. Elmegy mellette, s rálép. Mennyi sok szép dologgal van tele a világ.”
Wass Albert adja e szavakat A funtineli boszorkány, azaz a már asszonnyá érett Nuca szájába a regény harmadik részében. (A regényt Wass Albert bajor földön írta, még 1945–46-ban, s először 1956-ban németül jelent meg, Heidelbergben, hogy rá három évre magyarul is kiadják, egyszerre három helyen: Clevelandben, Buenos Airesben és Kölnben. Sikert sehol sem ért el, visszhangja alig volt. Első értékelője, Bödőcs Pál több mint negyedszázad múlva írta volt róla, hogy „az ősi állapotban lévő természet” lírai megjelenítése, a hegyek, erdők, vizek ihletett leírása, s benne a panteista szemlélet a lét egészére kiterjed. „Fa van. Víz van. Föld van. Tűz van – vallja Táti, s mindezeket összeölelve valami nagy kék”, az ég, a világmindenség, ahol „még a levegőnek is ünnepi illata” van.
Maga a növényke a tavaszi csillagvirág vagy kétlevelű csillagvirág (Scilla bifolia); alacsony termetű, évelő hagymás növény, az egész Kárpát-medencében honos. A csillagvirág nemzetség a spárgafélék (Asparagaceae) család tagja. Nagyjából 90 faj tartozik a nemzetséghez. Virágaik általában kék színűek, de fehér, lila és rózsaszín virágú fajok, alfajok és változatok is léteznek. A legtöbb faj kora tavasszal virágzik, néhány viszont őszi virágzású. Kertjeinkben a természetes hatású ligetes kertrészek, valamint a félárnyékos sziklakertek mutatós tavaszi dísze lehet. Általában két, a szárat körülölelő levele van. Egyszerűen nevelhető növény; napos, világos vagy félárnyékos helyen, humuszban gazdag, jó vízáteresztő talajba ültetve fejlődik legszebben. Tavasszal szereti, ha földje kissé nyirkos, nyári pihenőidőszakában csak kevés nedvességet igényel.
„A moha is milyen szép. Mint egy sűrű, nagy erdő, különös alakú fákkal… – olvasom tovább Nuca gondolatát. – Aztán meglátott a moha között egy hangyát. Kicsike kis sárga hangya volt, és egy hatalmas nagy fenyőtűt cipelt. Elakadt vele, kínlódott. Vajon hova viszi? Milyen nagy akarat van benne! Mennyi sok akarat van a világon , lent és fönt és mindenütt. Sokféle összevissza nyüzsgő akarat, ami mind előbbre visz valamit… de mért és hova? Ki tudja azt?...”
Április 24. Szent György napja. A légiónyi katonaszent legnevezetesebbje Kis-Ázsiában született a legenda szerint, és Palesztinában halt mártírhalált Diocletianus alatt. Konstantinápoly védőszentje volt, s az Athosz-hegyi Festőkönyv előírása szerint képének minden templomban ott a helye. A cári birodalom, Bizánc szellemi örököse Györgyöt a címerébe emelte. Oroszlánszívű Richárd saját védszentjének választotta, 1222-től pedig Anglia hivatalos patrónusa lett. Károly Róbert 1328-ban alapította a magyar Szent György-vitézek lovagrendjét, jelvénye fehér mezőben piros kereszt volt.
Szokásjog szerint Szent György-napig volt szabad legeltetni a kaszálókat. E nap olyan szerepet töltött be a magyar néphitben, mint május 1. nyugati szomszédainknál. Ez volt a tavaszi gonoszjáró nap, mikor a boszorkányok szabadon garázdálkodhattak. Ilyenkor tüskés ágakat, nyírfaágakat tűztek a kerítésbe, ajtóra, hogy a gonoszt távol tartsák. A régi boszorkányperekben állandóan felbukkan Szent György napja mint olyan időpont, amikor a boszorkányoknak különösen nagy a hatalmuk. E nap hajnalán mentek a néphit szerint harmatot szedni: lepedővel szedték fel a mezőről a harmatot, majd kifacsarták a lepedőt, s az így nyert nedvet megitatták a tehenekkel.
Cipelve én is nagy akarattal hatalmas fenyőtűmet, magam iszom hajnal harmatát… s maradok kiváló tisztelettel.
Kelt 2023-ban, amikor a Nap a Bika jegyébe lépett