Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Tavaszi szél szalad
a fasoron át,
különös dolgokat
hoz s visz tovább.
Hugo von Hofmannsthal osztrák költő Kora tavaszával indulok március utolsó hetének. Drámaíróként Goethe ógörögös kiegyensúlyozottsága helyett Hölderlin és Nietzsche szenvedélyes túlfűtöttségét vallotta magáénak. Ez a sejtelmes szenvedély lappang e versében is.
Ahol ellebegett,
ott sírt valaki,
kusza fürtöket
dúltak kezei.
Leverte az ákác-
virágot a porba,
a tüzes zihálást
hűsen borogatta.
Száj nevetett
s ő odahajolt,
éber s puha réteket
átszimatolt.
Mint jaj zokogott a
sípból az előbb,
tovalobogott a
rőt alkony előtt.
Némán lobogott a
betegszobán át
és meghajolva
elfújta a lámpát.
Tavaszi szél szalad
a fasoron át,
különös dolgokat
hoz s visz tovább.
Szabó Lőrinc, a vers (egyik) műfordítója e sejtelmességet próbálta visszaadni. Induljunk mi is tovább e sejtelmes barangolásra!
Át a sápadt
fák során
ezer árny
száll nyomában,
és a szag,
mit fölszedett,
mióta az éjjel
útnak eredt.
Tavaszi szagok. Az erdő szagai, ízei. Fanyar, földszagú tétovázó világ. Jön-e a kora tavaszi áradás? Marad a gombák illatában megőrződő föld szaga? Vagy felpezseg a flóra valamennyi résztvevője, s virágköntösbe öltözteti Primaverát?
Kezdjük egy gombával! A múlt év végén a soroksári botanikus kertben megrendezett országos gombakiállításon választották meg az év gombáját. Három galócafaj közül lehetett választani. Az internetes szavazáson a tüskés galóca lett a harmadik 127 szavazattal, az őzlábgalóca a második 296-tal, a győztes pedig a szürke galóca (Amanita excelsa, Amanita spissa) 662 szavazattal. Nevében az excelsa (emelkedett) a kalapra, illetve a spissa (sűrű) a lemezek sokaságára utal. A galócafélék (Amanitaceae) családjába tartozó faj lomb- és fenyőerdőben terem júniustól októberig. Megtalálható Európa nagy részén és Észak-Amerikában. A Kárpát-medencében helyenként gyakori faj, de a párducgalócánál ritkább. Nyersen mérgező, csak alapos sütés, főzés után fogyasztható (minimum 20 perc hőkezelés). Íze nem éppen kellemes, szaga dohos, krumpli- vagy retekszagú. Nagyon kell vigyázni vele, mert sokban hasonlít a mérgező párducgalócára.
Elias Magnus Fries svéd mikológus Agaricus excelsusnak nevezte el 1821-ben, Paul Kummer pedig 1871-ben az Amanita nemzetségbe sorolta, és az Amanita excelsa nevet adta neki.
Termőteste egyenként nő, vagy néhány gomba található együtt. Vastag, húsos tönkjének átmérője a 15 cm-t is elérheti. Fiatalon félgömb alakú, majd ellaposodik. Felszíne sima, fényes, barna színű, melyet fehér-világosszürke, szabálytalan, érdes, lisztszerű bevonat borít. Húsa fehér, néha szürkés árnyalatú, szilárd, de lédús, vágásra nem színeződik. Lemezei szabadon állók, a tönkhöz nem kapcsolódnak, élük finoman szabdalt. Fehér színűek. Tönkje 8–12 cm magas, hengeres formájú, üreges, töve gumósan megvastagodott, a burokból származó, apró rücskökkel borított. A gallérja fehér, nagy méretű és bordázott, magasan helyezkedik el, s nem foszlik el gyorsan. A tönk a gallér felett bordázott, alatta szálas. Bocskora nincsen.
Visszatérve hónapunkhoz, lapozzuk át 2024 utolsó hetét!
Sándort s Józsefet követve, 21-e, Benedek sem hozott idén meleget. E nap a csillagászati tavasz kezdete. Ezen a napon a Nap az Egyenlítő magasságában halad át az égen, sugarai merőlegesek a Föld forgástengelyére, éppen keleten kel, és nyugaton nyugszik, a nappalok s az éjszakák hossza az egész földgolyón egyenlő. Ettől kezdve az északi féltekén hosszabbodnak és melegednek a nappalok. A kínaiak a régi keltákhoz és rómaiakhoz hasonlóan február elejétől számítják a tavaszt, ők a tavasz félidejébe eső nap-éj egyenlőségi napot az évszak csúcspontjaként ünneplik, közel 4000 éve. A rómaiaknál a tavasz mirtuszkoszorús leány, keze telis-tele virágokkal. Antik hagyományból eredően a tavasz Flora és Vénusz évszaka. A virágok általában és a zöld szín a tavaszi földet megszemélyesítő Flora attribútuma, a mirtusz és a gyöngy Vénuszé.
Tavaszünnepi áldozati állat a bárány az ókori közel-keleti vallásokban s a zsidókéban is. Az őskeresztények az önmagát feláldozó Krisztus szimbólumaként illesztették jelrendszerükbe a képét (Isten báránya).
Március 22. a víz világnapja. Megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiró-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték.
Március 23. a meteorológiai világnap. 1950-ben e napon Genfben megalakult a Meteorológiai Világszervezet (WMO). 1960-ban határozták el a nap megünneplését. Az időjárás megfigyelésére először 1853-ban hirdettek meg nemzetközi programot. A WMO kormányközi testület, az ENSZ szakosított intézményeinek egyike.
Március 24. az idén virágvasárnap. E napon ünnepli az egyház Jézusnak szamáron való diadalmas jeruzsálemi bevonulását: sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórták. Az előtte járó és utána tóduló sokaság így kiáltozott: „Hozsanna Dávid fiának! Áldott, ki az Úr nevében jön!” Ennek nyomán került az ünnep szertartásai közé a pálmás, Európa északi tájain pedig a barkás körmenet. A körmenet tehát jeruzsálemi eredetű, ahol a legutóbbi időkig minden esztendőben megismétlődött a jeruzsálemi püspök személyében az Úr jelképes bevonulása a szent városba. A körmenet népe a falakon kívül gyülekezett. Itt történt a pálmaszentelés. A kapukat bezárták a menet előtt, csak később nyitották meg. A püspök szamárháton vonult be, a kanonokok és hívek pedig ruhájukat terítették eléje.
Idén Jézus jeruzsálemi bevonulása és fogantatása egymás utáni napra esnek.
Március 25-e Gyümölcsoltó Boldogasszony napja, Jézus fogantatásának ünnepe. A hozzá fűződő gazdag hiedelemanyag mutatja, hogy az oltás, szemzés hagyományos napja volt a Kárpát-medencében. A jámbor néphit szerint azért, mert Mária is ezen a napon fogadta méhébe Jézust. Racionális elme nem látja itt az összefüggést, de lelkünk mélyén tudunk róla.
A legfőbb istenanya és a nőivarú, az istenfiú gyümölcsöt termő világfa egymásnak megfelelő Föld és Tejút jelkép, láttunk már rá példát. A Bibliában a kép hasonlatszinten maradt fenn a messiási próféciákban és az angyali üdvözlet szavaiban: „Áldott a Te méhednek gyümölcse, Jézus”. A középkor látomásos festőinek fatábláin a fa istenanya képzete ismét kivirágzik.
Kései visszhangját másolom ide:
A fák írják a legszebb verseket.
A szüntelenül múló kezdetek
rímeit belesóhajtják a szélbe,
ha ujjaikról rázzák a havat,
ha virágaik szirma ráhavaz
a kert elmerengő tekintetére.
Az egy év híján 70 évvel ezelőtt, 1955. március 25-én született Gál Éva Emese festő és költő Óda a fákhoz című verse – akárcsak Sandro Botticelli La Primaverája – himnusza az érkező tavasznak.
És írják a helytállás verseit!
A földet megszökni nem engedik,
gyökerük tartja össze a világot.
A látóhatárnyi kicsi hazák
álmukban minden szent lomb-koronát
óvnak, mint egy valódi királyságot,
ami egymásba ment négy évszakot,
hogy folytathassa mindig ugyanott
a toborzást a nyári diadalra,
és túlharsoghassa az életet,
amikor minden halált eltemet
egy tűnő, mégis örök pillanatra.
Most tavasz van: szerelmesek a fák.
Virágok vonnak rájuk glóriát,
s messze űzik a téli némaságot.
Lesz ősz is, mikor szerelmük elég,
és hamuszínűvé válik az ég,
hogy közönybe fulladjanak a lángok.
A helyben állásra ítéltetett fák
verssel róják tele a szelet,
betéve szavalja őket az élet.
Akkor is írnak, mikor fáj a fagy,
és ezer karjukba az ég szakad,
hogy ringassák a hűtlen messzeséget.
Kora tavasz tehát, kezdődő évszak.
Az egy kerek esztendő híján, 140 évvel ezelőtt, 1885. március 29-én született Kosztolányi Dezső is lefordította a Hofmannsthal Kora tavaszát. Ez a vers azonban más hangulatú, mint a levél eleji.
A szél tovalebben
a puszta fasorba,
s titkot visz a csenden
az éjbe sodorva.
Amerre ma sírnak,
eltáncol a szellő
és balzsamos írnak
hajunkba lehell ő.
Lerázta az ákác
szirmát, ki se feslett,
hűtötte az ádáz
lázat, mi heves lett.
A puszta, a szűzi
allén tovaszárnyal,
az árnyakat űzi
és játszik az árnnyal.
Körötte az éji
rét illata repdes,
suttogva kíséri
s az éjszaka csendes.
Érinti lehével
a víg nevetőket,
bolyongja az éber
és puha mezőket.
A fuvola ajkán
sírt-rítt dala lágyan
és látta a halvány
alkonyt, bíbor ágyban.
Szobánkba beszállva
halk dalt rebeg, édest,
ing-ring a homályba,
kioltva a mécsest.
Rímesebb, furcsa játék e vers, de talán a Szabó Lőrincé – épp azért, mert hűbb fordítás – igazabb. Ez az én véleményem, de vitázz Te velük tovább a Tavaszról, kedves Olvasóm. S hogy melyiket választod? Rád bízom a választás jogát.
Maradok kiváló tisztelettel.
Kelt 2024-ben, rügyezés havának 22. napján